Gazdaság

Palkovics Imre: Aki munkát akar találni, az talál is

Bruzák Noémi / 24.hu
Bruzák Noémi / 24.hu

A magyarországi munkaerőpiac arra épül, hogy nem segélyt kell adni az embereknek, hanem lehetőséget, hogy dolgozzanak. Az pedig meghatározza az emberek motivációját, hogy mennyi idejük van a munka keresésre. Ha kevés idővel rendelkeznek és van elég szabad munkahely, akkor intenzíven keresnek és nem süllyednek bele abba a függőségbe, amit a szociális segélyezés okoz – reagált a VG-nek a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre, miután a Kúria jóváhagyta azt a népszavazási kezdeményezést, amely a munkanélküli-segély jelenlegi három hónapos időtartamát a korábbi kilenc hónapra emelné vissza.

Palkovics Imre hozzátette, a munkanélküliség szintje már 4 százalék alatt van, mivel a munkaerőhiány ismét megjelent, ezért aki munkát akar találni, az talál is.

Egy átlag munkanélküli Magyarországon két-három hónap alatt el tud helyezkedni

– emelte ki a szakszervezeti vezető.

Van olyan cég Észak-Magyarországon, amely egyetlen nap alatt toboroz betanított munkára, azonnal ajánl is munkaszerződést, másnap pedig már lehet menni a gyárba  a céges busszal. A speciális vezetői posztokra azonban a fél év is kevés – mondta a lapnak Karácsony Zoltán, a Hrportál álláspiaci szakértője. A szakember szerint rendkívül széles skálán mozog, mennyi idő alatt lehet állást találni Magyarországon. Fehérgalléros szakmai képzettséget igénylő munkákra az átlagos álláskeresési idő három-négy hónap, viszont informatikusoknál, idegen nyelvű ügyféltámogató központokban ennél rövidebb.

A Munkástanácsok elnöke elismerte ugyan, hogy a gazdaság helyzetétől is függ, hogy milyen gyorsan találnak az emberek munkát, ám a rendelkezésre álló adatok azt mutatják szerinte, hogy a hazai munkaerőpiac helyreállt a tavalyi sokkból.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatbázisában 2021. novemberben  242,3 ezer regisztrált álláskereső szerepelt, ami több mint 54 ezer fővel kevesebb az előző év azonos időszakának adatához viszonyítva. Az álláskeresők száma 2020 novemberéhez képest 18,3 százalékkal, a megelőző hónaphoz viszonyítva 1,6 százalékkal csökkent. A tárgyhónapban 143,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek 51,8 százaléka álláskeresési ellátásban, 48,2 százaléka pedig szociális jellegű támogatásban részesült. Az álláskeresők 40,9 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők számában 16,9 százalékos növekedést állapítottak meg az egy évvel korábbi létszámhoz képest. A 94,3 ezer tartós álláskereső az összes álláskeresőhöz viszonyítva 38,9 százalékos aránnyal szerepelt 2021. novemberben.

A KSH adatai szerint a munkanélküliek száma 2021 októberében 189 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 3,9%. A 2021. augusztus–októberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 184 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8% volt, a 15–74 éves munkanélküliek száma 17 ezer fővel, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal csökkent. A munkakeresés átlagos időtartama 9,2 hónap volt, a munkanélküliek 35,8 százaléka legalább egy éve keresett állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik