Gazdaság

Bajba kerülhetnek a dízelautósok, fogytán az AdBlue-adalék

Európában fogytán vannak az AdBlue-készletek, az adalék gyártását pedig jóformán leállították. Az AdBlue legnagyobb termelője Európában a vágsellyei Duslo, amely ugyancsak kénytelen korlátozni a gyártást – írta meg a pozsonyi Új Szó.

A lap szerint múlt héten derült ki, hogy a magas földgázárak miatt nem fogadnak több megrendelést a vágsellyei Duslo vegyi üzemben, ez a dél-szlovákiai cég az ország egyik legnagyobb földgázfogyasztója. A probléma súlyát Richard Sulík gazdasági miniszter is vázolta, jelezve: a Duslo leállítása Európa-szerte gondot okozhat.

A Duslo az AdBlue legnagyobb előállítója Európában. A második legnagyobb Németországban már elkezdte korlátozni a gyártást, a harmadik legnagyobb Lengyelországban pedig ugyancsak leállította a gyártást

– tette hozzá a miniszter, aki szerint az adalék készleteivel a következő hetekben valóban hatalmas problémák lehetnek. Sulík szerint az sem kizárt, hogy az állam közbelép, és megtiltja az AdBlue exportját.

Az AdBlue-t az Euro 5 és ettől magasabb szabványnak megfelelő dízelmotorokban használják, egyik legfontosabb szerepe a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Azok az erőforrások, amelyek AdBlue-t használnak, az adalék nélkül nem működhetnek.

„Ha ez a folyadék nem lesz, akkor valószínűsíthető, hogy minden Euro 5 és ettől magasabb besorolású motor, amelynek működéséhez szükséges az Ad-Blue, leáll” – tájékoztatott a Duslo vezérigazgatója, Petr Bláha hozzátéve: a probléma nemcsak a személyautókat, hanem a teherautókat és autóbuszokat is érinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik