Gazdaság

A járvány alatt a harmadával nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona, Mészáros Lőrinc egy év alatt 185 milliárddal gyarapodott

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Összesen 669 milliárd forinttal növelte a vagyonát Magyarország 10 leggazdagabb vállalkozója, miközben a koronavírus odavágott a világ gazdaságának.

185 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt Mészáros Lőrinc vagyona, közben az ország főbankára, Csányi Sándor OTP-vezér „csak” 110 milliárddal tudott gyarapodni, így át kellett adnia a leggazdagabbak listáján a vezető helyet a miniszterelnök felcsúti barátjának – ezt hozta ki a 2020-as eredményekből a magyar vállalkozók vagyonosodását húsz éve vizsgáló Szakonyi Péter és csapata a 100 leggazdagabbat listázó kiadványban. Csányi egy évtizeden át vezette a toplistát megszakítás nélkül, Mészáros tempóját azonban nem tudta tartani azzal együtt sem, hogy az OTP-részvények már magukhoz tértek a pandémia okozta megrázkódtatásból.

Mészárosnak csak az Opus Global Nyrt. és a három bankból összeolvasztott Magyar Bankholding (Budapest Bank, MKB, Takarékbank) révén 260 milliárdra tehető a vagyona, építőipari érdekeltségei tavaly rekordokat döntögettek, és az is előnyére válik, hogy alkalmasint megmenekül veszteséges befektetéseitől. Az állami tulajdonú MVM például megszabadította a Mátrai Erőmű Zrt.-től, amely 42 milliárd forint veszteséggel csúfította volna a képet, ha a portfóliójában marad.

A leggazdagabb üzletemberek rangsora és becsült vagyona milliárd forintban, zárójelben a 2020-as vagyon:

  1. Mészáros Lőrinc 455 (270)
  2. Csányi Sándor 420 (310)
  3. Gattyán György 305 (280)
  4. Felcsuti Zsolt 246 (187)
  5. Veres Tibor 230 (160)
  6. Bige László 201 (112)
  7. Széles Gábor 181 (170)
  8. Szíjj László 177 (120)
  9. Jellinek Dániel 170 (115)
  10. Kasza Lajos 121 (113)

A top tíz szereplői az előző évhez képest nem változtak, csak a sorrend borult fel helyenként. Látványosan növekedett a két éllovason kívül Bige László műtrágyakirály vagyona, nemrég még arról cikkeztünk, hogy felére apadtak a javai, most azonban megint 200 milliárd forintnál tart a számláló. A pétisóra a járvány alatt is nagy kereslet mutatkozott, és közben a kriminalisztikai szál is halványult a milliárdos ügyében. A szolnoki üzemlerohanásra okot adó környezetkárosítás gyanújától, úgy tűnik, megszabadultak, ugyanakkor Bige vesztegetési ügyében a nyomozás még folyamatban van.

Összességében a tíz leggazdagabb magyar vállalkozó vagyona 669 milliárd forinttal nőtt egy év alatt.

Ez több, mint amennyi 2002-ben az első száz összesített vagyona volt: az akkori 632,4 milliárdhoz képest most 5586,7 milliárd összvagyont becsült Szakonyi stábja. Az első tíz pedig ennek csaknem felét mondhatja magáénak, Mészárostól Kasza Lajosig a vagyonokat összeadva 2506 milliárd forint jött ki.

Mészáros és a Magyar Bankholding húzta a milliárdosokat

Csak tavaly került fel a gazdaglistára Vida József, a TV2 megszerzésével, és mindjárt a 33. helyre, most a bankholding létrehozása még magasabbra, a 18. helyre röpítette. Vagyonát az egy évvel korábbinak csaknem a duplájára, 64,5 milliárd forintra teszik, miután ő rendelkezik a legnagyobb, 9,6 százalékos részesedéssel a 744 milliárd forint értékűre becsült holdingban. A 48 éves bankár a pénzügyek mellett bicskei birtokán lovakat tenyészt, két ebtenyésztő egyesületnek is az elnöke, és közben Ruzsa Magdival ír receptkönyvet – villantja fel szabadidős tevékenységeit a kiadvány.

Vida üzlettársa, Gál Miklós – aki nemrég még a Mészáros-féle Opus Global vezérigazgatói székében ült – ugyancsak a toplistára került, újoncként mindjárt az előkelő 32. helyre. A bankmonstrumban közvetett tulajdonrészét bő 6 százalékra, teljes vagyonát 41,5 milliárd forintra becsülik. Ezzel megelőzte Tiborcz Istvánt, a miniszterelnök vejét is, aki ingatlanbefektetései révén egy év alatt 3,2 milliárddal növelte a vagyonát, a 39 milliárd forint ezúttal a 37. helyre volt elég.

A százas listára Gállal együtt hét új milliárdos került fel. Közülük az építőiparban utazik Balázs Attila, aki az 57. helyre katapultált 27 milliárddal. A székelyföldről származó üzletemberhez köthető a Bayer Construct, amely olyan hatalmas állami beruházásokban vett már részt, mint a Puskás Stadion építése, és benne volt a balatonfűzfői lőporgyár kivitelezésében is. A vállalatcsoport az alapanyaggyártástól az üzemeltetésig a teljes vertikumot átfogja, az állami támogatással épült hatalmas térkőgyárukról korábban írtunk. A Viastein termékeit nem csak állami beruházásoknál használják előszeretettel, Mészáros Lőrinc hansági luxus vadászházához is ezeken a térköveken át vezet az út.

Balázstól alig leszakadva, 20,9 milliárd forinttal bekerült a leggazdagabbak közé Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz cégcsoport alapítója is. Ez a magyar biztosításközvetítő piac legnagyobb szereplője, a vállalkozásba 2018-ban szállt be Mészáros Lőrinc 50 százalék erejéig.

Szintén újonc Gödry Zoltán és Gregorics László, a balatonboglári vállalkozók 19,9 milliárddal a 75. helyre kerültek. Élőhalak kereskedelmétől indultak, de később a fagyasztott termékekre nyergeltek át, és most már jelentős élelmiszer-kereskedőnek számítanak.

Az alsóházban a feltörekvők és a kegyvesztettek

Nem tűnt el teljesen az elitklubból a 2015-ben kegyvesztetté vált Simicska Lajos és üzlettársa Nyerges Zsolt sem. Nyerges említésre érdemes magyarországi vállalkozása a Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt., ebből azonban nem következne 35 milliárdos vagyon. Szakonyiék azt írják, hogy Nyerges 2018-ban eladta vállalati befektetéseit, tőkéjét főként ingatlanokba fektette itthon és külföldön, Bécsben és Londonban vásárolt be. Az üzlettől visszavonuló Nyergesnél hátrébb végzett egy sor nagy név, például Hernádi Zsolt Mol-vezér, aki 27,5 milliárdnál tart. Ő is nagyot lépett tavaly óta: 9,2 milliárd forinttal gyarapodott.

Nyerges mögött végzett 26 milliárddal Jászai Gellért is, aki a 4iG Nyrt.-vel hasít az informatikai piacon. A cég a befutók között volt a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. által kiírt 15 milliárdos közbeszerzésen, ők építhetik ki a jegybanknak a teljes magyar készpénzforgalom logisztikai hátterét biztosító rendszert, és nyertek például a külügyi tárca kibervédelmi pályázatán. Emellett megállapodtak a Digi megvételéről, egy másik akvizíció révén pedig a műholdas távközlési meghatározó szolgáltatóvá válhat a cég.

Simicska Lajos, az egykori Fidesz pártpénztárnok, majd főoligarcha vagyonát még mindig 23,8 milliárd forintra teszik a lista szerkesztői, bár egyetlen túlélő cége a kecske és juhtenyésztéssel foglalkozó Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. Simicska ezzel egyébként éppen csak megelőzi Sánta Jánost, aki a dohánybizniszben hasít évek óta. A Lázár János volt kancelláriaminiszter holdudvarához tartozó hódmezővásárhelyi üzletember a többi között a trafikellátás monopóliumával rendelkező Országos Dohányboltellátó Zrt.-ben érdekelt közvetetten, és mint írtuk, 2020-ban rekord profitot hozott ez a cég.

Habony lejjebb csúszott

Némi változást mutat a befolyásbarométer – amelyet tizenegy politikai elemző véleménye alapján állítanak össze évről évre – az előző évi listához képest: kihullott az első tízből Habony Árpád, Matolcsy György jegybankelnök pedig három helyet csúszva a hetedik lett. Megelőzi őt immár a járványvédelmet is vezénylő Pintér Sándor belügyminiszter, az állami propagandafelelős Rogán Antal és Szijjártó Péter külügyminiszter. Ugyancsak lejjebb csúszott Varga Mihály pénzügyminiszter, őt megelőzi már Garancsi István, a miniszterelnök kötélbarátjaként emlegetett vállalkozó, aki az építőipartól az ingatlanbizniszen keresztül a kaszinókig mindenütt nyerő ember. A gazdaglistán egyébként egyet lépett előre, 67 milliárd forinttal most már a 14.

Kapcsolódó

A vezető trió évek óta változatlan, a miniszterelnököt Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc követi. Az első ötvenbe az ellenzéki politikusok közül hárman jutottak be: Karácsony Gergely főpolgármestert a 22., Gyurcsány Ferenc DK-elnököt a 27. legbefolyásosabb személynek tartják az elemzők, felesége, az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje és az Európai Parlament alelnöke, Dobrev Klára a 34. helyre futott be. Dobrevhez hasonló újonc a listán Vaszily Miklós, a NER médiaguruja, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, míg a mezőhegyesi száműzetését töltő Lázár János egykori kancelláriaminiszter 48. a listán.

A legbefolyásosabbak tízes listája:

  1. Orbán Viktor
  2. Csányi Sándor
  3. Mészáros Lőrinc
  4. Pintér Sándor
  5. Rogán Antal
  6. Szijjártó Péter
  7. Matolcsy György
  8. Garancsi István
  9. Varga Mihály
  10. Kubatov Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik