Sikeres üzleti évet zárt Sarka Katalin és Rogán-Gaál Cecília közös cége, a 2018-ban alapított Top News Hungary Kft., amely 2019-ben Kasza Tibor előadó érdekeltségétől vette át a Top World News nevű bulvároldalt. A cég tavaly 679,8 millió forintos forgalmat bonyolított, adózott eredményük 571,4 millió forint, tehát
2019-ben a cég 246,7 millió forintos nettó értékesítés mellett 151 milliós adózott eredményt hozott össze, ehhez képest 2020-ban két és félszeresére, illetve több mint három és félszeresére nőtt a teljesítmény. A kiugró növekedés úgy következett be, hogy az Opten szerint a médiavállalkozás tavaly három, az év végén pedig öt főt foglalkoztatott.
A cég 20 százalékos üzletrésze Sarka Katalin bulvárszereplő-üzletasszonyé, a többségi tulajdonrészt pedig Rogán-Gaál Cecília, Rogán Antal miniszterelnökséget vezető miniszter volt felesége jegyzi. A cég ügyvezetője Sudár-Horváth Lívia, a femcafe.hu ügyvezető igazgatója.
A Femcafe kiadója a Netrise Hungary Kft., amelynek tulajdonosa Bessenyei István, hivatalosan Sarka Katalinnal a kedvező adózásáról ismert Luxemburgban élő üzletember. Ez a cég cikkünk írásakor még nem adta le a mérlegét, ahogyan a Sarka Katalin és Rogán-Gaál Cecília ismertebb és vélhetően nagyobb cége, a Nakama & Partners Kft. sem.
Bessenyei rejtőzködő alkatnak tűnik: az interneten nincsen róla nyilvánosan elérhető fotó. Az üzletember 2008-ig az akkor még az RTL Magyarország vezérigazgatójaként dolgozó Dirk Gerkens tanácsadója volt, ma pedig a kormány kedvenc őrző-védő cégeként emlegetett Valton kisebbségi tulajdonosaként ismert. Bessenyei neve gyakran bukkan fel Rogánéké mellett:
- Ő intézhette az akkor még házaspárként megjelenő Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília helikopteres utazását Szabó Zsófia bulvárszereplő esküvőjére.
- Rogán-Gaál Cecília Bessenyei Istvántól bérel egy, a XII. kerületi Felhő utcában található hatalmas luxusvillát, éppen az üzletember szomszédjában.
- Bessenyei és Rogán volt felesége együtt vágtak bele a városmajori teniszbizniszbe: az üzletember üzemeltetőként, Rogán-Gaál Cecília pedig felügyelőbizottsági tagként.