Belföld

Külön transzformátorállomást épít az Elmű a Bessenyei-Rogán-villa áramellátására

Négy héten át forgalomkorlátozás lesz a XII. kerületi Felhő és Gyöngyvirág utcában. A környék lakói nem fogadták kitörő örömmel, hogy kábelfektetés miatt több száz méteren felárkolták az úttestet, miután a postaládákba dobott szórólapokból kiderült, hogy a munkálatokat egyetlen ingatlantulajdonos érdekében végzik.

A Felhő utcában tavaly készült el az a többszintes villa, amelyet a Valton-Sec Kft. résztulajdonosa, Bessenyei István és felesége, Sarka Kata építtetett. 2019 szeptemberében Rogán Antal és felesége is beköltözött a több mint ezer négyzetméteres ingatlanba. Bessenyeiék egyébként Luxemburgban is rendelkeznek saját lakással, sőt a bejelentett lakcímük is ott van.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azonban nem élvezhette sokáig az épület kényelmét: feleségével novemberben bejelentették, hogy elválnak, Rogán elköltözött (a miniszter különös körülmények között, munkatársa apjától bérel egy II. kerületi luxuslakást), így Rogán-Gaál Cecília maradt az egyetlen bejelentett lakó az épületben.

A jelek szerint azonban vagy a tulajdonos, vagy a bérlő nem lehetett elégedett az ingatlan berendezéseinek működtetéséhez szükséges áramellátással. Az E.ON-csoporthoz tartozó Elmű a tulajdonos kérésére egy középfeszültségű transzformátorállomás építésébe kezdett a Felhő utca végén, amit a tervek szerint földkábellel kötnek össze a házzal. Azt, hogy egy 11 kilovoltos, ipari kapacitású transzformátor létesítése zajlik éppen, az ingatlan kerítésére kifüggesztett tájékoztatóból tudták meg a környék lakói.

Az E.ON internetes oldalán található tájékoztató szerint a „lakossági fogyasztók középfeszültségű vezetékre közvetlenül nem kapcsolódhatnak. Középfeszültségű hálózatra való csatlakozás esetén önnek saját transzformátorállomást kell létesíteni. Kérjük, vegye figyelembe, hogy ebben az esetben a transzformátorállomást önnek kell üzemeltetnie és karbantartania!” A tájékoztató alapján megkerestük az Elműt, hogy a lakossági kérésre épülő Felhő utcai transzformátor esetében hogyan valósul meg ez a szabályozás, és ki finanszírozza a hálózatbővítést.

A transzformátorállomás egyike annak a sok ezernek, amelyet az E.ON csoporthoz tartozó Elmű-Émász telepít, írta kérdésünkre Boross Norbert kommunikációs igazgató, hozzátéve:

Az állomás tulajdonosa és üzemeltetője az Elmű Hálózati Kft., a beruházás költségeit, mint minden ilyen esetben, az elosztó vállalat fizeti, és az az úgynevezett csatlakozási díjból, illetve az évek hosszú sora alatt a hálózati tarifákból térül meg. Egy ilyen létesítmény beruházása jellemzően néhány 10 millió forint nagyságrendű, és egy nagyobb épület vagy több családi ház ellátását teszi lehetővé.

Forrásaink szerint általában akkor van szükség jelentős kapacitásnövelésre egy-egy ingatlan esetében, ha a szokásos elektromos eszközök mellett belsőliftet, szaunát vagy fűthető úszómedencét is elhelyeznek bennük, vagy valamilyen energiaigényes ipari tevékenység végzésbe kezdenek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.