Gazdaság

Vajna Tímea öröksége papíron ötmilliárdos veszteséget hozott tavaly

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
Valójában 130 millió dollárnyi, azaz 40 milliárd forintnyi részvény eladásából részesedhetett az özvegy.

15 762 679 dollár, azaz durván 4,7 milliárd forint veszteséget mutatott ki az a cég, amelybe Andy Vajna egykori filmproducer és kaszinókirály belepakolta az özvegyének szánt – a hagyatéki végzés szerint – 123 millió dolláros örökséget. Az AV Perfect Kft. vagyonkezelő cégről van szó, amelynek 2020-as beszámolójából az is kiderül, hogy a mínuszt az árfolyamveszteség okozta.

A cég mérlegében korábban 130 millió dollár befektetett pénzügyi eszköz szerepelt, közelebbről tartós részesedés kapcsolt vállalkozásban, ami 2020-ban lenullázódott. A beszámoló szöveges része szerint ugyanis az AV Perfect Kft. tavaly eladta az amerikai Cinergi Pictures Entertainment Inc.-ben tulajdonolt részvényeit, így „nincs érdekeltsége egyetlen vállalkozásban sem 2020. december 31-én”.

A Cinergi volt Vajna delaware-i offshore érdekeltsége, amibe luxemburgi és amerikai offshore vállalatokon keresztül folyhatott a magyar kaszinók nyeresége a tengerentúlra. Andy Vajna halála előtt, amikor a cégbirodalom súlypontját Amerikába tolta át, az átszervezés főszereplője éppen ez a Cinergi-csomag volt, amely egy csereügylet révén bekerült az AV Perfect vagyonkezelőbe, és ez utóbbit örökölte Vajna özvegye, Vajna Tímea. Mint korábban megírtuk, a producer elcserélte főbb magyarországi érdekeltségeit – beleértve a legfontosabbat, a kaszinóbizniszt – tömörítő AV Investments Kft. üzletrészeit a Cinergi részvényeire, majd ez utóbbit belegyömöszölte az AV Perfectbe.

Kapcsolódó
Andy Vajna 36 milliárdot kerített körbe néhány mozdulattal
Egy kalifornai adószakértő, Andy Vajna bizalmasa vette kézbe az ügyeket, ő ült a sztárproducer elnöki székébe. Most már az a kérdés, kik férhetnek hozzá a Vajna halála előtt átrendezett vagyonhoz.

Az AV Perfect Kft. tavalyi mérlegbeszámolója szerint ennek a Cinergi-pakettnek az eladása történt meg. Bevételt azonban nem mutatott ki a vagyonkezelő, kapcsolt vállalkozással szembeni követelésként tartja nyilván, és úgy fest, hogy a vételár nem érkezett meg a mérlegzárásig. Az eladás időpontját nem közölték, de a 2019-es beszámolóban nincs nyoma az eladásnak, pedig mint megírtuk, óriási csúszással, csak néhány nappal karácsony előtt adták be a mérleget a cégbíróságra. Ezek szerint tavaly az év utolsó napjaiban ütötték nyélbe az ügyletet.

Eddig csak annyi látszott, hogy az AV Perfect tavaly májusban tulajdonost váltott: az Opten adatbázisa szerint Vajna Tímeától a Las Vegas-ban bejegyzett VMT Holdings LLC vette át az üzletrészek 100 százalékát. Hogy mi szükség volt a tulajdonoscserére, az a dokumentumokból nem derül ki, de a jelek szerint fontos lehetett Vajna Tímea egyszemélyes tulajdonlását megszüntetni. Kétszer is nekifutottak az akciónak: a G7 számolt be egy korábbi kísérletről, akkor Andy Vajna adószakértő üzlettársa, Samuel Russell Falconello és egy Las Vegas-i bejegyzésű vagyonkezelő, a Premier Trust Inc. bukkant fel, de a cégbíróság nem jegyezte be őket az özvegy tulajdonostársának.

Májusban viszont már nem gördítettek akadályt, a VMT Holdings átvehette az AV Perfect 100 százalékos üzletrészét Vajna Tímeától. Elméletileg tehát az AV Perfect tulajdonosánál, ennél a nevadai cégnél kellene lecsapódnia a Cinergi-részvények eladásából befolyó pénznek, a közel 40 milliárd forint értékű részvény ellenértékének. Hogy végső tulajdonosként ki rendelkezik a pénzzel, illetve az özvegynek mekkora rész jut az örökségből, a cégpapírokból nem olvasható ki. Azokból annyi látszik, hogy a VMT Holdings két képviselője Falconello és Vajna Tímea. Igazgatói minőségben írták alá a VMT Holdings áprilisi alapítói határozatát, amellyel az AV Perfect csaknem 16 millió dolláros veszteségére tekintettel átrendezték a sorokat. Arról döntöttek, hogy a veszteséget eredménytartalékba helyezik, egyúttal a cég törzstőkéjét 100 ezerről egy dollárra viszik le, majd felemelik 20 ezer dollárra. (A tőkeleszállításnak a cégjegyzékben cikkünk írásakor még nem volt nyoma.)

Az alapítói határozatban ugyanakkor van egy csavar: említést tesz egy még elszámolandó részvény-adásvételről, amely tavaly december 20-án történt, az eladó az AV Perfect Kft. volt, a vevő pedig a VMT Holdings. Az AV Perfect mérlegében a kapcsolt vállalkozással szembeni 114 millió dollár követelés éppen a VMT Holdingsra illik, az AV Perfectnek ugyanis az anyavállalatán kívül nincs egyebe. A részvényakciót úgy tűnik, házon belül oldották meg, és így az örökségtől nagyon messze nem került Vajna Tímea, Falconello, az egykori üzlettárs sem tűnt el a színről, és a mérlegből úgy látszik, az örökség tologatása közben adófizetési kötelezettség sem keletkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik