Gazdaság

Tízszer több lakástámogatást kaphatnak jövőre az egygyermekes családok

A jelenleg elérhető család-, lakástámogatások a kettő vagy három gyermeket nevelő szülők, illetve az ennyi gyermeket vállaló fiatal házasok számára jelentenek komolyabb segítséget. Miközben például egy gyermeket nevel család mindössze 600 ezer forint vissza nem térítendő csok támogatásra számíthat egy használt vagy egy újépítésű lakás megvásárlásához, három gyermeknél 2,20 millió forint illetve 10 millió forint ugyanez, attól függően, hogy használt vagy újépítésű ingatlant vesznek. A vissza nem térítendő csok-on túl a kedvezményes, maximum 3 százalékos fix kamatú csok-hitel igényléséhez is legalább két gyermek az elvárás, a maximális hitelösszeg pedig két gyermeknél 10 millió forint, míg három gyermeknél akár 15 millió forinthoz is hozzá lehet jutni.

A 2021 januárjától elérhető támogatások maximális összegének kihasználásához azonban a legtöbb esetben már egy gyermek is elégséges, vagyis a kisebb családok is komoly támogatást kaphatnak.

Milyen támogatásokat vezetnek be 2021-től?

Az új építésű lakások áfája 2021 januártól 27 százalékról ismét 5 százalékra csökken. Itt kizárólag az alapterületre vonatkozóan van előírás: lakások esetében 150, míg házaknál 300 négyzetméternél nem lehet nagyobb az ingatlan. Ugyanakkor a gyermekszámra vonatkozóan nem szabnak meg feltételeket, így a gyermektelenek és az egy gyermeket nevelők is profitálhatnak az adócsökkentésből, már ha az építtetők nem nyelik azt be részben vagy egészben.

Újdonság, hogy az 5 százalékos áfát is visszaigényelhetik a családok, amennyiben csok támogatást igényelnek a vásárláshoz, ami már az egy gyermeket nevelők számára is jelentős pénzügyi előnyt jelent. Fontos, hogy jelen esetben az adót utólag kapják vissza, annak mértékét a vételárral együtt meg kell fizetni.

2021-től a vagyonátruházási illetéket sem szükséges megfizetni azon családoknak, amelyek csok-kal vásárolnak lakást. Az illeték a legtöbb esetben a vételár 4 százaléka, melyet a vásárlást követően kell rendeznie a vevőnek. Ezen díjtétel alól 2021-től mentesül minden új építésű, vagy használt lakást vásároló család, amennyiben igénybe vették a vásárláshoz a csok támogatást.

A gyermeket nevelő szülők meglévő ingatlan felújítására is támogatást kaphatnak. A felújítási költségek felét, de legfeljebb 3 millió forintot visszatérít utólag az állam a benyújtott számlák alapján. A kedvezményt a már gyermeket nevelő szülők vehetik igénybe, csok-ot viszont nem szükséges kérelmezni hozzá. Ez utóbbi azért lényeges, mert a csok mindig valamilyen új lakáscélhoz kapcsolódik (kivéve a falusi csok-ot, ami csökkentett összeggel bővítésre és korszerűsítésre is fordítható), itt azonban a meglévő ingatlan felújítását is támogatni fogja majd az állam.

Ugyancsak újdonság, hogy 2021-től már tetőtér-beépítésre is fel lehet venni a csok támogatást. Ezzel egy család a szülői ingatlan tetőterében is kialakíthatja saját – külön bejáratú – otthonát, melyhez a gyermekszámtól függően 600 ezer – 10 millió forint támogatást kaphatna.

Számszerűsítve ezt jelentheti

Jelenleg egy új építésű lakás vásárlására az egy gyermeket nevelők, vagy egy gyermeket vállalók 600 ezer forint csok támogatást kaphatnak. 2021-től ez az összeg egy 60 millió forint értékű lakás vásárlásakor mintegy 6 millió forintra növekedne. A 600 ezer forint csok támogatás mellett ugyanis elengedik az illetéket, ami egy 60 millió forintos ingatlan esetében 2,4 millió forint lenne, amit meg sem kell fizetnie a vevőknek. Ráadásul az 5 százalékos áfát a család utólag visszaigényelheti, ez további 2,85 millió forint támogatást jelentene. Mindehhez elégséges egyetlen gyermeket nevelni, vagy vállalni. (Fontos, hogy vállalt gyermek után csok támogatást csak fiatal házasok kaphatnak, ahol legalább az egyik fél nem töltötte be a 40. életévét.)

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az akár 10 millió forint összegű Babaváró hitel is felvehető akár gyermek nélkül is (ebben nem lesz változás 2021-től), ám ahhoz, hogy ez a futamidő végéig kamatmentes maradjon, öt éven belül legalább egy gyermeknek születnie kell. (A második és a harmadik babánál pedig elengedik a fennálló tőketartozás 30 százalékát, illetve egészét.) A kamatmentesség pénzügyi előnye sem lebecsülendő azonban, hiszen a Bankmonitor lakáshitel kalkulátor szerint egy hasonló paraméterű lakáshitelhez képest mintegy 6 millió forinttal kevesebbet kellhet emiatt összességében visszafizetni a bank részére.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik