Gazdaság

Közérthetően a közbeszerzésekről: hogyan működik a tenderzés? (x)

Gimnáziumi, egyetemi felvételi, majd a tanulmányi ösztöndíj elnyerése, jelentkezések egy gyakornoki státuszra vagy az első munkahelyre – nagyjából ezek az első komoly pályázatok életünk során, amiket meg kell ugranunk. A pályázatok és tenderek akkor is életünk részei, ha már sikerült elhelyezkednünk vagy éppen saját vállalkozást indítottunk.

Cégeddel akár hazai és uniós közbeszerzéseken is indulhatsz, de pályázatok magánemberként is várhatnak rád: pl., amikor állami segítséggel korszerűsítenéd energiahatékonyabbá az otthonodat.

Ami minden pályázathoz szükséges
A jó pályázó tájékozott, ami nem csak azt jelenti, hogy tenderfigyelő szolgáltatásokat vesz igénybe, hogy ne maradjon le a számára releváns lehetőségekről. Azt is magában foglalja, hogy a lehetőségeivel és erősségeivel tökéletesen tisztában van, legyen bár magánszemély vagy vállalkozás. Egy-egy pályázat elképesztően bonyolult lehet, márpedig a legkisebb adminisztrációs hiba is eredménytelen induláshoz vezethet.

A profi pályázatíró jól  bánik a szavakkal, vagyis „el tudja magát adni”. De ezeknek helytállónak is kell lenniük, elengedhetetlen, hogy a pályázat logikusan átgondolt legyen, és a terveidet, eredményeidet hitelt érdemlően, bizonyítékokkal alátámaszd.

Közbeszerzési tenderek
A nagy összegű állami kiírásoknál a felelősség is kimagasló, a pályázás folyamata összetett és kell hozzá a jogszabályok beható ismerete. Minden alapja az EKR regisztráció vagyis az elektronikus közbeszerzési rendszeré. Enélkül egyáltalán nem lehetsz ajánlattevő, hiszen a papíralapú pályáztatás 2018-tól a múlté.

Fontos az alkalmassági feltételek teljesítése: vállalkozásodnak pénzügyileg, szakmailag és műszakilag is meg kell felelnie a kritériumoknak. Ezek természetesen tenderről tenderre változnak, az aktuális feltételek szerepelnek a közbeszerzési felhívásban. Azt sem árt pontosan tudnod, hogy milyen igazolásokkal tudod bizonyítani az alkalmasságodat a részvételre.

A közbeszerzési pályázatoknál  CPV-kódok jelölik, milyen áruról, szolgáltatásról vagy építési beruházásról van szó, ezért ezek ismerete is szükséges lehet. Közbeszerzési tenderek esetében a fenti okokból, célszerű szakemberekhez fordulni. Ők nemcsak a tender megírásában és a jelentkezésben segítenek,  de eredménytájékoztatókat és piaci elemzéseket is adnak, illetve komplett adatbázisokhoz férnek hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik