Gazdaság

Polt Péter elismerte: a fideszesek törvényt módosítottak Simonka György kedvéért

Immár hivatalos, hogy egészen a törvényalkotásig nyúlnak a fideszes Simonka György büntetőügyének szálai – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek adott válaszából.

Ebben a legfőbb ügyész elismerte: a vád alá helyezett Békés megyei országgyűlési képviselő elérte, hogy számára kedvező törvénymódosítást hajtsanak végre a parlamentben. 

Minderre már a vádirat is utalt, ám eddig nem volt világos, mely jogszabályok esetében ért el Simonka módosítást. Polt közlése szerint a kormánypárti politikus két esetben érte el célját. Érdekei szerint módosult:

  • a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz kapcsolódó törvény,
  • valamint a korábbi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról szóló rendelete.

Simonka György mindkét esetben a hozzá köthető társaságok által felvett támogatások szabálytalan felhasználásának következményeit igyekezett tompítani, főként el akarta kerülni, hogy a támogatásokat vissza kelljen fizetni. Azonban – mint írja a legfőbb ügyész – ezzel sikertelenül próbálkozott a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft., valamint a Paprikakert TÉSZ Kft.

Hadházy Ákos a történtekről tartott sajtótájékoztatóján felvetette, hogy a módosításokat jegyző képviselőket felelősségre kellene vonni. Szerinte a fideszes Jakab Istvánnak – aki az Országgyűlés alelnöke –, Győrffy Balázsnak – aki egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke –, valamint Fazekas Sándornak mint volt agrárminiszternek ott lenne a helye a vádlottak padján Simonka György mellett.

Poltnak küldött válaszlevelében Hadházy megkérdezte a legfőbb ügyészt, hogy a szóban forgó képviselők mentelmi jogának felfüggesztését eddig miért nem kérte a parlamenttől.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly augusztusban közölte, hogy Simonka György és 32 társa ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. A politikus társainak nevét és az egyéb vádpontokat azonban nem tudatták, ám lapunk megtudta, hogy Simonka György családtagjainak is a vádlottak padjára kell ülnie. Beszámoltunk arról is, hogy Simonka mellett további két fideszes országgyűlési képviselő rokonai is vádlottak lettek: Kerényi János regionális pártigazgató unokaöccsének és Varga Gábor hozzátartozóinak is felelniük kell a bíróság előtt.

A kormánypárti politikus büntetőpere az év elején kezdődött, és bár ő tagadta bűnösségét, nyolcan beismerték tettüket, amivel rontották a képviselő helyzetét. Köztük van két felszámoló is, akik bevallották, hogy megvesztegették őket.

Frissítünk!

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Hadházy Ákos szavaira. E szerint Simonka György országgyűlési képviselőként a minden gazdálkodót érintő adminisztrációs hibák túlzott jogkövetkezményeinek kiküszöbölésére hivatkozva javasolt jogszabály-módosításokat. A nyomozó hatóság szerint azt remélte, hogy így személyére nézve is a visszafizetésre kötelező határozatok visszavonását érheti el. A kormány jogalkotási tervében ilyen törvénymódosítás nem szerepelt, ezért „az általánosságban racionálisnak tűnő” javaslatot országgyűlési képviselők nyújtották be. A Központi Nyomozó Főügyészség a Simonka György elleni nyomozás során vizsgálta a módosításokkal kapcsolatban a bűncselekmény gyanúját, és azt kizárta. „A jogalkotásban részt vevők szerepe semmilyen büntetőjogi felelősséget nem vetett fel” – írta a Legfőbb Ügyészség, megerősítve, hogy a jogszabályok módosítása után a Simonka irányítása alatt álló termelői szervezetek kérték a támogatások visszakövetelését előíró határozatok visszavonását, ez azonban nem történt meg.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik