Gazdaság

Sokkal több magyar élhet Nagy-Britanniában, mint amit a hivatalos statisztika mutat

Korábban a témában:

Októberben majdnem 18 ezer magyar regisztrált a brit belügyminisztériumnál, így a hónap végére már 71 600-an jelezték, hogy szeretnének a Brexit után is legálisan az országban maradni – írta a csütörtökön megjelent adatokra hivatkozva a Portfolio.hu. Mindez azért érdekes, mert a brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint 2018 végén 77 ezer magyar nemzetiségű élt az Egyesült Királyságban.

Vagyis ha hinni lehet mindkét statisztikának, akkor az ott élő magyarok majdnem 95 százaléka regisztrált már, miközben legalább 2021 közepéig van erre idejük. De nem túl valószínű, hogy 95 százalékuk már másfél évvel a határidő előtt beadta volna regisztrációs kérelmét. Ennél valószínűbb, hogy sokkal több magyar él az országban, mint eddig tudtuk.

A magyarok számáról szóló statisztikát több tényező is torzíthatja amúgy, az ONS is elismeri, hogy van benne némi bizonytalanság.

  • Hivatalosan 77 ezer plusz-mínusz 13 ezer magyart tartanak nyilván.

Vagyis akár 90 ezer is reális szám lehet, bár még ahhoz képest is feltűnően sokan regisztráltak eddig. A szakportál azonban sokkal valószínűbbnek amire már évek óta gyanakszik, hogy az ONS valamiért alulbecsli az országban élő magyarok számát.

Korábban a Portfolio következetesen 250 ezerre becsülte az ott élő magyar népesség számát, majd a tavalyi csökkenés után most azt gondolják, hogy 220-230 ezer magyar élhet a szigetországban. Akik már nem ottélnek, azok részben a Brexit körüli bizonytalanság miatt jöhettek haza vagy mehettek más országba. A regisztráció mindenesetre hozzásegíthet, hogy pontosabb adatok legyenek a szigetországban élő magyarok számáról.

A probléma egyébként egyáltalán nem csak a magyarokat érinti, az ONS és a Home Office statisztikájának összefésülése után azt látták, hogy három ország esetében kiugróan magas a regisztrációk aránya. A románoknál a magyarhoz hasonló 90% feletti az arányt, a bolgároknál pedig elvileg már 20 százalékkal többen regisztráltak, mint ahányan hivatalosan az országban élnek.

Kiemelt kép: Londoni metró, Waterloo állomás, mozgójárda. 24.hu / Berecz Valter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.