Mi az a társasági adó?
Általában a vállalkozások jövedelmét terhelő adó. De a társasági adó az ilyen jellegű elvonásoknak csak egyik, igaz, legismertebb fajtája. Ahogyan a vállalkozásoknak is több fajtája van (egyéni vállalkozás, kisvállalkozás, nagyobb méretű vállalat), úgy a vállalkozás által elért jövedelmet valamilyen formában sújtó elvonásoknak is több formája van. Létezik a magyar adórendszerben a társasági adó mellett az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadója, van a kisadózók tételes adója (kata), a kisvállalkozók adója (kiva), még az idén elérhető az egyszerűsített vállalkozási adó (eva), de vannak a szektoradók (a bank- és pénzügyi szektort megcélzó, bankadóként elhíresült adó, energetikai különadó). És van még az iparűzési adó, amely szintén a vállalkozókat sújtja, de nem az elért nyereség, jövedelem után, hanem a bevétel után (annak legfeljebb 2 százalékát) kell fizetni.
Egyes élethelyzeteket, tevékenységeket adókedvezmények révén lehet ösztönözni. Például a munkahelyteremtést vagy a kutatás-fejlesztést adóalap- vagy adólevonással honorálja a kormányzat. Ide tartozik a sokat támadott tao-kedvezményeknek az a fajtája is, amelynek keretében a látványsportágak sportszervezeteinek lehet felajánlani a társasági adó egy részét. A kormány ezzel eléggé átláthatatlanul és teljesítménynövelésre nem ösztönző módon dotálja az érintettek sportágakat.
Az ilyen típusú sporttámogatás kirívó példa a világban?
Ez nagyon unikális modell. A mértéket tekintve mindenképpen. Volt Magyarországon korábban például a filmiparra szabott társaságiadó-kedvezmény, amelynek aranykora a kétezres évekre tehető, de az messze nem volt ilyen gáláns, illetve a teljesítményt lényegében figyelmen kívül hagyó változat.
Az normálisnak tekinthető, hogy miközben személyi jövedelemadóból, tehát kicsit sarkítva (mert a vállalkozók saját maguk után is fizetnek szja-t) a magáncégeknél és állami vállalatoknál, intézményeknél dolgozók után fizetett adóból mostanra már durván 2300 milliárd folyik be egy évben, társasági adóból ennek csupán az egyhatoda, 400 milliárd forint?
A társasági adó összege és mértéke a változó világgazdasági helyzethez igazodik. Régebben, még a globalizáció kiteljesedése előtt magasabb adókat vethettek ki az országok a cégekre, mert azok nem tudták megúszni könnyen helyváltoztatással a fizetést. Most azonban a cégekért folyó verseny egyik terepe a társasági adó. Könnyen mozgó, telephelyeiket gyorsan változtatni képes cégek kegyeiért megy a harc. Az országban élő személyek tömegével nem vándorolnak el ilyen gyorsan másik országba. Vagyis ha társasági adót alacsonyra kalibrálja egy kormány, mint például a magyar, akkor más adóból kell magasabb kulcsokat vagy szélesebb adóalapot (több termékre, szolgáltatásra, tranzakcióra kivetni az adót) megállapítani. Adópreferencia kérdése is, hogy a fogyasztás típusú adókból kíván-e beszedni többet egy kormány (a magyar igen, az áfa világviszonylatban is a legmagasabbak közé tartozik, és az üzemanyagot, dohánytermékeket terhelő jövedéki adó még hozzájön ehhez), vagy a jövedelmi oldalra koncentrál.
Miért esett vissza a közelmúltban egyik évről a másikra a társaságiadó-bevétele a magyar költségvetésnek több mint 200 milliárd forinttal, 620 (2017-es adat), illetve 680 milliárdról (2016-os adat) 400 milliárdra (idén ennyi várható, de tavaly 380 milliárd forint volt a bevétel)?
Ennek oka a General Electricnek tett nagy kormányzati szívesség. 2016-2017-ben nyolc részletre elosztva fizethetett be hatalmas, több mint 530 milliárd forintnyi társasági adót az amerikai multi (2015 végén megvették az Alstom cég energetikai üzletágát, majd nem sokkal később azt beapportálták a magyarországi GE-leányvállalatba, ezért a magyar leánynál mutattak ki hatalmas profitot – pont azért, mert a kormány által kreált növekedési adóhitel adóparadicsommá tette hazánkat az ilyen jellegű tranzakciókra nézve), ez az extra bevétele tavaly már nem volt a magyar költségvetésnek.
Kirajzolódik valamilyen mintázat a világban arra vonatkozóan, hogy hol magas a társasági adó és hol elégszenek meg alacsony kulccsal?
Igen. Általánosan azt látjuk, hogy a fejlett országokban (Egyesült Államok, Kanada, Nyugat-Európa, Japán) a társasági adó viszonylag magas. A belső kereslet ugyanis magas azokban az országokban (magasak a jövedelmek, magas az életszínvonal), általában nagyobb hozzáadott értéket előállító tevékenységek, cégek működnek ezekben az országokban, csak az alacsonyabb társasági adó miatt nem telepítik külföldre a k+f-et vagy más magas hozzáadott értéket előállító tevékenységet folytató részleget. Mert igenis számít a kiépült beszállítói hálózat, a felépített kutatói bázis, infrastruktúra.
A legfejletlenebb országokban (Afrika, Ázsia szegényebb országai) is magas a társasági adó, de nagy a szórás. Viszonylag kevés a működő cég, gyenge a vállalkozói kör, az ország gazdaságában meghatározó szerepe van az alapanyagok, mezőgazdasági termékek kivitelének, kevésbé diverzifikált a gazdaság. Ezért amit meg lehet adóztatni, azt meg is adóztatják. Ráadásul nem egyszeresen terhelik az elért nyereséget, hanem forrásadót is gyakran alkalmaznak, vagyis az elért nyereséget, ha ki akarja venni a cég tulajdonosa (osztalék), akkor arra külön adót állapítanak meg.
A két országcsoport között levő feltörekvő, kevésbé fejlett országok – mint amilyen Magyarország is – kénytelenek alacsonyan tartani a társaságok adóterhelését. A társasági adó szintje (adóalappal, adókedvezményekkel együtt) ugyanis a befektetőcsalogatásnak, cégek idevonzásának az egyik legfontosabb eszköze. Ezek általában kis belső piaccal rendelkező, nyitott (tehát aktívan kereskedő) országok, ahol fontos, hogy minél több cég vesse meg a lábát, minél több embernek munkát adva.
Gyakran hallani, annyira gátlástalanok cégek, hogy régóta folytatják az offshore-játékot, vagyis oda mennek, ahol gyakorlatilag alig kell adót fizetniük, vagy úgy csoportosítják a céghálóban keletkező jövedelmeiket, hogy abban az országban működő részlegüknél mutatnak ki minél több nyereséget, ahol elhanyagolható az adóterhelés, vagy akár nincs is. Ez már az idők végezetéig így lesz?
Részben igen, részben nem. Annak az offshore-ozásnak most leáldozóban van a csillagzata, amelynél például a Seychelles- vagy a Brit Virgin-szigeteken jegyezték be a tulajdonosok a cégüket, jövedelmeiket ott mutatták ki, és így gyakorlatilag adófizetés nélkül folytatták a jól jövedelmező tevékenységüket. Az Egyesült Államok, EU, illetve a fejlett országokat tömörítő OECD elszánt abban, hogy ezeket háttérbe szorítsa. Több olyan szabályt hoztak az elmúlt öt évben, amelynek köszönhetően már nem kifizetődő a klasszikus offshore-helyszínekkel operálni egy cég számára. Például büntető jellegű adót vetnek ki az országok az olyan jövedelmekre, amelyeket a cégcsoport egyik, egy klasszikus offshore-országban bejegyzett tagja elutalna a cégcsoport másik, jellemzően fejlett országban bejegyzett tagjának. A cégben képződött profitot előbb-utóbb a tulajdonosok élvezni akarják, fel szeretnék élni, tehát haza kell hozni onnan, ahol papíron keletkezett. De ha túl magas adó sújtja a mesterségesen az elhanyagolható adóterhelésű egységnél kimutatott jövedelem, nyereség hazahozatalát, akkor nem is éri meg mesterségesen ott kimutatni a jövedelmet.
Van azonban egy új trend. A világméretű techcégek adóoptimalizációs gyakorlata többször nagy felháborodást keltett, a Facebook vagy a Google is úgy csoportosította bevételeit, kiadásait, ott mutatta ki a jövedelmének jelentős részét, ahol alig kellett adót fizetni. Hol folyik az üzleti tevékenység, hol kell hogy megragadja ezt a társasági adó? – ezeket a kérdéseket feszegeti az ügyeskedésük. A Facebook írországi központjában (Írországban alacsony az adóterhelés) valóban sok alkalmazott dolgozik, de a hirdetések minden más országban láthatók, a hirdetéseket feladó, megrendelő cégek más országokban működnek. Úgy fest, ezt a fajta játékot nehezen tudják meggátolni, mert a nagy érdekcsoportok (USA, EU, Kína, délkelet-ázsiai fejlett országok) érdekei eltérőek.
Kiemelt kép: iStock
