Belföld
Felcsút, 2015. március 21.
Orbán Viktor miniszterelnök nézi az OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Puskás Akadémia - Videoton FC mérkőzést a felcsúti Pancho Arénában 2015. március 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

L. Simon kiakadása, Felcsút-szindróma és a vízilabda-válogatott lebőgése: a tao halálos ölelése

Pető Péter
Pető Péter

főszerkesztő-helyettes. 2018. 08. 24. 11:24

Százmilliárdok mentek egy ellentmondásos rendszerbe, amely lehetőséget adott falusi csapatoknak a túlélésére, gyerekeknek a játékhoz való hozzáférésre, miközben kódolta a korrupciót, tagadta a teljesítményt, így szükségszerűen ártott a magyar sport versenyképességének – a tao sztorija a kezdetektől az „ellopott” milliárdokon és álmokon át a Felcsút-szindrómáig.

A szekér tavaly már olyan jól ment, hogy összesen 37,46 milliárd forintnyi adót engedett át az állam 315 előadó-művészeti szervezetnek. A szakmában keringő pletykák szerint ennek minimum a tíz százalékát adják vissza „jutalékként”, de egyesek szerint a kézen-közön eltűnő pénz nagysága tavaly meghaladta a hétmilliárd forintot

– írta L. Simon László a Magyar Időkben megjelent dolgozatában a kulturális tao-rendszerről, az ATV-ben pedig egyenesen azt mondta, a tao-pénzek egy részét ellopják. A fideszes országgyűlési képviselő, volt államtitkár egyúttal közölte, hogy – Orbán Viktor korábbi állításával szemben – a tao közpénz. Nagyjából abban az időszakban, amikor L. Simon kifakadt, amiért iszonyatos mennyiségű közvetett állami támogatás folyt el, és a „a tao-rendszer korrumpálódott” – nyilván nemcsak a támogatások jóval kisebbik részét begyűjtő kulturális területen, hanem a sportban is –, a magyar férfi vízilabda-válogatott a 8. helyen végzett a sportág Európa-bajnokságán. Az Eb-kudarcról kérdeztük az olimpiai bajnok Gerendás Györgyöt, aki azt is mondta:

Taohuszárcsapatok jönnek létre, amelyek pusztán a megélhetés miatt csinálják.

Szolnok, 2013. május 18.
Az egriek edzõje, Gerendás György a férfi vízilabda ob I döntõjének 2. mérkõzésén, a Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF-Eger mérkõzésen Szolnokon 2013. május 18-án. Az egriek 7-6-ra nyerték a mérkõzést.
MTI Fotó: Mészáros János
Gerendás György
Fotó: Mészáros János / MTI

Hogy van miből megélni, azt mutatja az az elképesztő adat, hogy a tao 2011-es bevezetése óta több mint 520 milliárd forint ömlött a látványcsapatsportokba.

Felcsút, 2015. március 21.
Orbán Viktor miniszterelnök nézi az OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott Puskás Akadémia - Videoton FC mérkõzést a felcsúti Pancho Arénában 2015. március 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Őrült összeg, 522 milliárd forint ment Orbán szívügyére
Ennyivel támogatták a látványsportokat a nyereséges vállalkozások társasági adójukból.

Épülnek a pályák, szinte felfoghatatlan mértékű az infrastruktúra-fejlesztés, ám eközben nincs klasszis magyar futballista, akit kinevelt volna a rendszer, a vízilabdában arra panaszkodnak, hogy eltűntek a tehetségek, a kézilabdában alig van már magyar játékos a kirakatcsapatokban, miközben e két utóbbi sportágban a komplett világelitet eltartja a magyar bajnokság, a rendszer közben korrupciós vádakkal terhelt, a szponzoráció haldoklik. Az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású kulturális és sporttámogatási programjának történetét, eredményeit és következményeit mutatjuk be.

Hogyan kezdődött ez az egész?

A történet még a szocialista kormányok idején kezdődött: 2008-ban döntöttek a tao-rendszert bevezető jogszabályról. A cél az volt, hogy az előadóművészeti szervezetek (színházak, zenekarok) extra forráshoz jussanak. Ez a modell tetszett meg a Fidesznek, amely 2010-es győzelme után a sportra szabta a rendszert. Orbán Viktor már a választási kampányban világossá tette: nemzetstratégiai ágazattá emeli a sportot, és ezt a vállalását maradéktalanul teljesítette. A Fidesz győzelme után gyorsan benyújtották a jogszabály-tervezetet, amelynek nyomán a látványsportágakat (futball, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) támogató cégek társaságiadó-kedvezményt kaptak volna.

Budapest, 2010. április 25.
Az elnökség tagjai a Himnuszt éneklik a színpadon egy nagyméretû kivetítõn látható „Köszönjük, Magyarország!” felirat elõtt a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a 2010-es országgyûlési választás második fordulóját követõen a fõváros V. kerületében, a Vörösmarty téren.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az elnökség tagjai a Himnuszt éneklik a színpadon a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén a 2010-es országgyűlési választás második fordulóját követően a Vörösmarty téren.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A rendszer bevezetése azonban egy évet csúszott, mert az Európai Bizottság képviselői hosszas egyeztetéseket folytattak a magyar kormánnyal arról, hogy a jogszabály miként egyeztethető össze az uniós joggal. Az Európai Bizottság végül 2011-ben adott zöld utat a projektnek. Akkor mindenki azt hangsúlyozta, a profi sport nem részesülhet a program jótéteményeiből, mert a közvetett állami támogatás befolyásolná a piaci versenyt, azaz a befektetésnek az utánpótlásra, az infrastruktúrára kell koncentrálnia.

Akkoriban nem lehetett pontosan tudni, mivel győzte meg a magyar kormány az EU-t, ám Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője hét évvel később megszerezte a dokumentációt. Ebből az derült ki, hogy volt ok az érvek titkolására: Orbánék az első pillanattól tudták és elfogadták, hogy a tao közpénz, noha aztán évekig tagadták ezt. A miniszterelnök emberei megígérték Brüsszelnek, hogy nyilvánosak lesznek a támogatási szerződések, a támogatók adatai, továbbá a milliárdok költésének piaci hatásait azzal minimalizálták, hogy a magyar futballt jelentéktelennek, az európai piacba való bekapcsolódásra jóformán alkalmatlannak mutatták be.

Akkor ezekről a tényekről még senkinek nem lehetett tudása, a program szellemisége viszont üdítőnek tűnt.

Úgy látszott, a tao-rendszer 2011-es bevezetése rendszerváltást hozhat a magyar sportban. 

Telki, 2018. április 25.
Gyerekek az OTP Bozsik Bajnokok program keretében megrendezett Kelet - Nyugat labdarúgó-mérkõzés után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzõcentrumában 2018. április 25-én. A program keretében labdarúgást szeretõ 10-14 éves gyerekeket kerestek, akiknek a felkészítését a magyar válogatott jelenlegi és volt tagjai közül Gera Zoltán, Király Gábor, Juhász Roland, Torghelle Sándor és Nyilasi Tibor, valamint Fenyvesi Evelin, a nõi válogatott képviseletében mentorként segítették.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Tehát akkor jó kezdeményezés a tao?

Elméletileg igen. A magyar sport forráshiányosan működött, infrastruktúrája szörnyű állapotban volt. Ám talán ennél is szomorúbb fejleménynek mutatkozott, hogy az egyre kevesebb pénzből gazdálkodó helyi önkormányzatok, a mind inkább halódó helyi kisvállalkozások képtelenek megtartani a falusi csapatokat, egyre több kisközösség veszítette el a helyi identitás fontos részét képező csapatát. A tao rendszere ráadásul úgy volt kitalálva, hogy lokális szintre utalta az ötletelést. A helyieknek kellett megírniuk a sportfejlesztési programot, amelyben rögzítik céljaikat, illetve azt, mire szeretnének pénzt kapni. Nekik kellett megkeresniük azokat a vállalkozásokat is, amelyek hajlandók voltak adójuk egy részét az államkassza helyett az egyesületnek utalni. (Ehhez persze nem volt szükség lenyűgöző meggyőző erőre, mert olyan pénzügyi motiváció volt a rendszerbe építve, hogy jobban járt a cég, ha nem a közösbe adta a pénzt: a vállalkozások – eredményeiktől függően – 10 vagy akár 19 százalékos hozamot is realizálhattak, ha taóztak. Egy 2013-as módosítás ennek a haszonnak a 75 százalékát elvette a cégektől, és a sportba irányította.)

A folyamat hozzávetőleg így néz ki:

  1. a sportszervezet elkészíti „pályázatát”, a sportfejlesztési programot.
  2. Az adott sportág szövetsége elbírálja azt.
  3. Ha a projekt zöld utat kap, a sportszervezet olyan nyereséges vállalkozásokat keres, amelyek élnek az adókedvezménnyel, és a klubnak utalják a pénzüket, nem az államkasszába fizetik be.
  4. A felek megkötik a megállapodást, a sportszervezet a lehívott pénzből megvalósítja programját.
  5. Majd elszámol, azaz benyújtja a beruházás dokumentációját a szövetségnek,
  6. amely ellenőrzi a papírokat.

A modell – az akkoriban az efféle adminisztrációs kötelezettségektől finoman szólva elszokott – sportközegben működni kezdett. Ömlöttek a milliárdok: ahogy megírtuk, 2011-től 2017-ig 522 milliárd forintot hívtak le.

Himesháza, 2014. szeptember 9.
A megyei III. osztályban szereplõ Himesháza SE öltözõje a labdarúgó Magyar Kupában a 32 közé jutásért játszott Himesháza – Újpest FC mérkõzés napjának délelõttjén Himesházán 2014. szeptember 9-én. A fõvárosi csapat 13-0-ra gyõzött.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Fotó: Illyés Tibor / MTI

A rendszer elkezdte megölni magát

A vártnál azonban sokkal hamarabb megmutatkoztak a rendszer árnyoldalai. Az évtizedekig alulfinanszírozott szektor sok szereplője habzsolni kezdett, és a magyar sportban – ahogy Pósfai Gábor, a Decathlon korábbi magyarországi vezetője mondta lapunknak – a zsíros kenyérből kaviár lett. Jellemző, hogy a szövetségek viszonylag gyorsan rákényszerültek arra, hogy benchmarkokat hozzanak létre, azaz szabályozzák, mely terméket mennyiért lehet maximum megvásárolni-elszámolni. Az MLSZ-nél például az aktuális listában rögzítik: legfeljebb 500 ezer forint szánható mosógépre, hivatásosaknál 79 ezer forint futballcsukára, 37 ezer a bírói öltözőbe szánt székre.

A kéziseknél a mostani szabályok alapján egy doboz waxra 14 ezer, kabátra 45 ezer, pulzusmérő órára 90 ezer, jégakkura 4000 forint költhető. Ezekből az adatokból nagyjából sejthető, a szövetségek gyors reagálása előtt milyen számlák és azokon milyen tételek érkeztek az illetékesekhez, mennyiért számoltak el a sportszervezetek alapfelszereléseket. 

Ez persze csak a lehetséges visszaélések alapja, a szürke zóna hamar szellemes megoldásokat termelt ki. Jellemző, hogy Újvári Gábor, a Mészöly Focisuli szakmai alelnöke így fakadt ki 2015 januárjában az utanpotlassport.hu-nak adott interjújában:

A társasági adóból nagy összegekkel lehetne támogatni a gyermeklabdarúgást, ehelyett ügyeskedők tömött sora szétlopja a pénzt. (…) Mi nem akarunk csalni, számlát gyártani és hasonló bűncselekményeket elkövetni.

Addigra már a visszaélések módszertana mindenki számára ismert volt. A háttérben sportvezetők, vállalkozók meséltek változatos megoldásokról, amelyekkel átcsatornázták a pénzt az eredeti céloktól, illetve kifolyatták a rendszerből. A felnőtt csapat játékosai hirtelen utánpótlásedzőkké váltak, azaz az NB3-as csapatok közvetett állami támogatásból tudták fizetni a labdarúgóikat, így az amatőr futballban is elszabadultak a jövedelmek.

A számlatrükk jól ismert: felülárazzák a termékeket, a kereskedő örül, hogy nagy tételben ad el, így nem zavarja, hogy esetleg valamennyit vissza kell adnia a megrendelésért cserébe. Ugyancsak hallani lehetett arról, hogy az építési vállalkozás annak fejében adta társasági adóját az adott klubnak, ha az cserébe őt magát bízta meg az építkezéssel, így extrabevételre tett szert egy olyan beruházással, amely – közvetve – állami pénzből ment, de nem kellett érte versenyeznie.

Telki, 2018. április 25.
Az OTP Bozsik Bajnokok program keretében 10-14 éves gyerekek játszanak a Kelet - Nyugat labdarúgó-mérk??zés el??tti bemelegít?? meccsen a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edz??centrumában 2018. április 25-én. A program keretében labdarúgást szeret?? gyerekeket kerestek, akiknek a felkészítését a magyar válogatott jelenlegi és volt tagjai közül Gera Zoltán, Király Gábor, Juhász Roland, Torghelle Sándor és Nyilasi Tibor, valamint Fenyvesi Evelin, a n??i válogatott képviseletében mentorként segítették.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Képünk illusztráció: Az OTP Bozsik Bajnokok program keretében 10-14 éves gyerekek játszanak a Kelet–Nyugat labdarúgó-mérkőzés előtti bemelegítő meccsen a telki edzőcentrumban
Fotó: Illyés Tibor/MTI

A rendszer egyik legsúlyosabb problémája a közvetítők másodlagos iparágának kialakulása, amit L. Simon László is a kulturális tao egyik súlyos bajaként említett. A gond az, hogy elsősorban a kisebb egyesületek, illetve a politikai kapcsolatokat, befolyásos vezetőket nélkülöző sportszervezetek környezetében kevés az olyan nyereséges vállalkozás, amelynek érdemi összegű társasági adót kell fizetnie, ezért ők hajlandók jutalékot adni olyan közvetítőknek, akik összehozzák az egyesületet a megfelelő céggel. Csakhogy ilyen költség nem számolható el a program keretében, azaz önerőből kell előteremteni a pénzt, amit „ügyeskedéssel” tudnak megoldani. Így máris a szürke-fekete zónába terelik a rendszert, amelynek lényege az átláthatóság lenne. Arról is sok történet kering a sportvezetők körében, hogy a cég döntéshozója kér mellékest azért, hogy vállalata „taózásra” az adott klubot válassza.

Már öt évvel ezelőtt feldolgozott egy esetpéldát a Népszabadság: a váci botrányban feltűnt olyan szerződés, amely arról szól, ki „érvényesítheti maradéktalanul” a taóból származó előnyöket,

Pető Tibor evezős világbajnok, fideszes alpolgármester „valóságos tao-szivattyúról” beszélt, szerinte Héger József befektető  „álcsapatokat” hozott létre. A történetet az offshore-paradicsomként ismert Brit Virgin-szigeteken bejegyezett cégig lehetett követni.

Vác, 2011. február 8.
Pet?? Tibor fideszes alpolgármester a fórumon. Civil szervezetek rendeztek fórumot Vácon, a Városháza épületében a belvárosban, a Piac utcában épül?? 297 személyes mélygarázs ügyében. Az építési területet 2008 szeptemberében zárták le és az ígéretek szerint egy év alatt meg kellett volna épülnie a mélygarázsnak, mi még mindig nem készült el, és a terület is le van zárva. Az ott lakók csak körülményesen tudnak közlekedni, az építkezés közvetlen közelében legalább 10 üzlet bezárt, a még m??köd?? vállalkozások igen nagy bevételt??l estek el.
MTI Fotó: Földi Imre
Pető Tibor
Fotó: Földi Imre / MTI

A kór neve: Felcsút-szindróma

Okkal vetődik fel a kérdés, hogy ha sokak számára nyilvánvaló a visszaélések sora, miért nem szigorítják a szabályokat, az ellenőrzéseket. L. Simon kiakadásakor, ugye, arról beszélt, a kultúrába áramló tao-támogatások 25-30 százaléka eltűnik, vagyis ennyit „ellopnak”. Ha a sportnál csak 20 százalékkal kalkulálunk, akkor is több mint százmilliárd forintról van szó. Ugyanakkor a rendszer kódolja, hogy ilyen szürke-fekete legyen a rendszer, mi több, a Fidesz egyenesen támogatja a forintok követhetetlen áramlását, ami a fideszes L. Simont okkal akasztja ki. A rendszer betegségének a neve: Felcsút-szindróma.

A miniszterelnök háza mellett épült stadion és az általa alapított akadémia példája mutatja, hogy azért következmények nélküli L. Simon ezúttal nemes haragja, mert a rendszer célja éppen az átláthatatlanság, a korrupció lehetőségének megteremtése, a teljesítmény tagadása.

A Jávor Benedek kiperelte dokumentumok szerint a kormány, amikor az Európai Bizottsággal egyezkedett, azt ígérte, nyilvánosak lesznek azok az információk, hogy melyik cég, kinek, mennyi pénzt ad. Mármost nemhogy ígéretet szegett a magyar kormány, hanem konkrétan évekig pereskedett, hogy bizonyítsa, nem igaz, amit Brüsszelnek már 2010-2011-ben elismert, jelesül: a tao közpénz. Nemcsak a minisztériumok, hanem a klubok sem voltak hajlandók kiadni az együttműködő vállalkozások nevét. A Kúria hosszú évek után a múlt ősszel tett pontot a hazug mese végére, és kimondta: a tao közpénz. Ám az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium még a jogerős ítéletben foglaltakat sem sietett végrehajtani. Végül a már ismert bírósági verdiktek ismeretében az MLSZ volt hajlandó legalább részadatokat kiadni az Átlátszónak arról, hogy mely cégek számítanak a kormánykedvenc futballklubok legfontosabb donorainak.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Orbán Viktor háza és a stadion Felcsúton Fotó: Marjai János / 24.hu

A kormányfő falujának akadémiája hívta le a legtöbb közpénz a program keretében: majd’ 18 milliárd ment a Mészáros Lőrinc fémjelezte szervezethez. Ebből nem csupán – a program megfogalmazott elveivel szembenálló módon – profi, NB I-es csapat által használt stadion épült, hanem egy óriáskomplexum, amelynek legújabb fejezete egy kétmilliárdos szállodaépítés.

Ha csak azt a felcsúti „adakozó” sort megnézzük, amelyet az Átlátszó megkapott, sok mindent megérthetünk a folyamatból. Elfogyna a papír, ha tételesen sorolnánk fel, mennyi közbeszerzési győzelmet arattak, hány jogszabály-módosításnak voltak kezvezményezettjei a Felcsútra taózó cégek. Ha kiemelünk néhány részletet, akkor azt látjuk, hogy első körben itt vannak a Mészáros-birodalom tagjai (Mészáros és Mészáros Kft., R-Kord Kft., Hunguest Hotels, Fejér-B.Á.L. Zrt., MKB). Látunk olyan céget, amely Mészáros társa ilyen-olyan projektben, a közbeszerzéseken sikeres, majd úgy dönt, hogy éppen a miniszterelnök kedvencét, Mészáros klubját választja (Hódút Kft.). A Hódút tulajdonosa Varga Károly, akinek cégei az Átlátszó összesítése szerint csak 2017-ben 284 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el. Ennek fényében kell nézni, hogy a Hódút beletett egyszer 450 millió forintot a Felcsútba, de ezen kívül több Varga-cég is besegített. Aztán ott van a listán a Provital, az udvari beszállító tanácsadó cégek egyike: a 420 milliárdos víziközmű projekthez kapcsolódó 5 milliárdos tanácsadótender egyik nyertese. Említhetjük az egyik WHB-céget is: ez utóbbi csoport cégei feltűnnek Tiborcz István környékén, az Elios-ügyben éppúgy, mint más közbeszerzési sikerlistákon.

A sor szépen mutatja, hogy a kormányfő hobbiját és az általa istápolt egyesületet támogató vállalkozások felcsúti szerepvállalását hogyan előzik meg vagy követik nekik kedvező közhatalmi döntések, közbeszerzési eredményhirdetések.

Mészáros Lőrinc-eset talán a legszebb példája a közpénz magánosításának. A történet ott kezdődik, hogy a felcsúti vállalkozó cége milliárdos állami megrendeléseket kap, sorra nyeri a közbeszerzési pályázatokat. A rengeteg közpénzes biznisznek köszönhetően vállalkozása vastagon nyereséges lesz, így társasági adót kellene fizetnie. Mészáros azonban úgy dönt, nem az államkasszába utalja az adót, hanem a tao keretében segíti saját csapatát, a Felcsútot.

És végül Mészáros Lőrinc felcsúti klubvezetőként megbízhatta a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló céget, hogy építse föl az arénát.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Mészáros L??rinc, a Puskás Akadémia elnöke (k) a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségén 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a felcsúti Pancho Aréna nyitóünnepségén 2014. április 21-én
Fotó: Beliczay László / MTI

Ez a Felcsút-szindróma, amely garantálja, hogy nem a jobban teljesítő, felelősebben gazdálkodó klubok végeznek az élen a versenyben. Ezt nem csupán a Fejér megyei település diadalútja jelzi, hanem az is: a taokereseti-lista második helyén a korábbi NAV-elnök, államtitkár Tállai András Mezőkövesdje áll (több mint hárommilliárddal), de Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter hatodik helyezett Kisvárdája is elvitt bő kétmilliárdot.

Az MLSZ-nél egyértelműbben nem lehet megmutatni, hogy ezek a csapatok egyszerűen elégették a közpénz-milliárdokat. Az Index ismertette a szövetség új értékelési rendszerét, amelyből kiderült, a Mezőkövesd az irdatlan összegért cserébe eddig mindössze Csirmaz Istvánt nevelte ki, aki már 23 éves, azaz bőven ifijátékos volt a tao-rendszer bevezetésekor. Neki két meccs jutott az NB I-ben, amúgy NB II-es játékos. A Kisvárdáról mindent elmond a fotó, amely az idei igazolásokat mutatja be, meg az, hogy az NBI utolsó helyén álló (két forduló után edzőt váltó) csapatnál tizenhét légiós van a keretben.

Az utánpótlásképzésre összesen 20 milliárd forint közpénzt lehívó Felcsút és Kisvárda hétvégi NB I-es meccsét családi körben rendezték, a 22 kezdőjátékos között egyetlen saját nevelésű futballista sem akadt, szerepelt viszont 13 idegenlégiós, hogy aztán csereként további négy külföldi a pályára lépjen.

Azaz a teljesítmény, az utánpótlás-nevelés sikere az égvilágon semmilyen kapcsolatban nem áll a megszerzett pénz mennyiségével: bármilyen rossz munkával lehet milliárdokhoz jutni, ha a politikai kapcsolatok működnek.

A Felcsút-szindrómát már mindenki diagnosztizálhatta, ám tiltott a kezelése, mert a miniszterelnök így finanszíroztatja szórakozását – úgy tűnik, a korrupció lehetősége szándékosan épült be a rendszerbe. Éppen ezért tehetetlenek a szövetségek a roncsolódással szemben: saját eszközrendszerükkel megtették, amit megtehettek. A formailag kiszűrhető visszaéléseket igyekeztek felszámolni (ennek eszköze például a bemutatott benchmark-rendszer és a fizetési sapka). Az MLSZ pedig például arra használja a forrásokat, hogy csökkentse az amatőr csapatok versenyeztetési költségeit, azaz centralizált programjaival – a tao eredeti szellemiségének megfelelően – igyekszik életben tartani kisközösségek klubjait, egyúttal visszaszorítani a lehetséges visszaéléseket.

Kisvárda, 2018. augusztus 11.
A Kisvárda FC labdarúgócsapatának stadionja, a kisvárdai Várkert Stadion az avatás napján, 2018. augusztus 11-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A Kisvárda FC labdarúgócsapatának stadionja, a kisvárdai Várkert Stadion az avatás napján, 2018 augusztusában
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Ám a politikai vezetők érdekeltek az átláthatatlanság fenntartásában, mert így finanszíroztatják közpénzből a saját klubjukat, amivel viszont az egész rendszernek azt üzenik, minél szürkébb-feketébb, annál jobb. Ráadásul az ellenőrzési rendszer sem segített: ez elsősorban formai követelményekre korlátozódott, a tartalmi kontroll nem érte el a kívánatos szintet.

Káresetpélda: a nem szándékolt következmény

Ha nem lenne elég a Felcsút-szindróma okozta baj, a rendszernek nem szándékolt következményei is károsak voltak a sportszektorra. A rendszerváltás után kivéreztetett struktúrába megérkeztek a forintok és a hosszú ideig alulfizetett trénerek végre értelmezhető fizetést kaptak, a működésből hiányzó eszközök megérkeztek, a klubok pedig ráálltak arra, hogy ennyiből működnek. Sportközgazdászok sora hangoztatta a projekt indulásakor, hogy nem szabad a tao-pénzt a működésre fordítani, beépíteni a büdzsébe, inkább amolyan évi rendes ajándékként kell értelmezni, hiszen a taónak bármikor vége lehet, és azok a klubok, amelyre erre építik a mindennapokat, nélküle fenntarthatatlanná válnak.

Ám hiába a figyelmeztetések, a sportvezetők egybehangzóan arról beszélnek, hogy a tao mára nélkülözhetetlen eleme a gazdálkodásuknak. Értsd: közpénzből működnek. Másból már nagyon nem is tudnának, és ezek a nem szándékolt következmények. Például az, hogy a tao megjelenése lényegében megölte az éppen csak alakuló szponzorációs piacot. A cégek többsége az mondja, letudta a sporttámogatást a taóval, noha az, ugye, közpénz. Azaz saját büdzséjükből lényegében nem költenek hírnevükre. Ez szintén teljesítménygyilkosság: a klubok korábban rivalizáltak azért, hogy megszerezzék egy-egy vállalat szponzorációra fordított forintjait, az nyert, aki több nézőt ért el, jobban teljesített, hiszen a cégek oda vitték a pénzüket. A tao után ez a teljesítménykényszer, a partner kiszolgálása, a fogyasztók számának növelése már nem túlélési kényszer.

A szponzoráció visszaszorulása hosszú távon is jelentős károkat okoz, mert még csak nem is látható, miként lenne visszaépíthető az üzleti alapú támogatás.  

A kulturális tao szintúgy nem eredeti céljának megfelelően alakult. Az volt a terv, hogy a szervezetek extraforráshoz jutnak, ám az eredmény ugyanaz lett, mint a sportban: miután az önkormányzatok, mecénások látták, hogy már fenntartható, működtethető állami forrásból a társulat, zenekar, visszavették a támogatást, tehát a tisztességesen működő, nem tao-lenyúlásra létrejött kulcsintézményeknél inkább csak átalakult a bevételi oldal. Immár a taóból érkező állami pénz helyettesítheti a mecénás vagy az önkormányzat pénzét.

Szintén látványos jelenség, hogy a globális szórakoztatóiparban – a futballhoz, de akár a férfi kézilabdához képest – perifériára szoruló szakágakban a magyar bajnokság tartja el a világelitet. Ezt látjuk a női kézilabdában és a férfi vízilabdában is. Noha a profi sportolókat nem lehet taóból fizetni, látványos, hogy e támogatási időszakra esik a klasszisok érkezése. A Kisvárda és a Siófok női kézicsapatának keretében is tucatnyi légiós van, férfi pólóban az OSC-nél akad fél tucatnyi külföldi, az élcsapatok mindegyikében sorakoznak a világklasszisok. Felnőtt válogatottjaink versenyképessége közben nem javul.

Akkor semmi értelme nem volt a taónak?

Mindezekből következhetne az, hogy teljes tévedés volt a rendszer bevezetése, ám ez nem igaz. A magyar sport infrastrukturális helyzete fényévekkel jobb, mint a program előtt. A legkönnyebben hozzáférhető, azaz a legszegényebbek számára legtöbb lehetőséget garantáló futball az első számú haszonélvező: az MLSZ kontrolljával irtózatos mennyiségű pálya, grund épült gyerekeknek. Kisközösségek évtizedek óta rohadó öltözői, pályái újulhattak meg, szakadt mezeket cserélhettek le. Minden kedvezményezett sportágban olyan régen várt fejlesztések indultak el, amelyek hosszú távon népegészségügyi hasznot hajthatnak, nem szólva a demokratikus sikerről. Ez pedig az, hogy mind az öt sportág (amelyekhez az idén a röplabda is csatlakozott) – eltérő mértékben – hozzáférhetőbb lett. Több esélye van mindenkinek, hogy pályára jusson, csapatban játsszon.

Paks, 2016. április 26.
Munkagépek dolgoznak a Paksi FC labdarúgócsapatának otthonául szolgáló Fehérvár úti stadion újjáépítésén 2016. április 22-én. A rekonstrukció várhatóan jöv?? szeptember 30-ig tart, akkora készül el teljesen a 4500 f?? befogadására alkalmas új, korszer?? stadion.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Munkagépek dolgoznak a Paksi FC labdarúgócsapatának otthonául szolgáló Fehérvár úti stadion újjáépítésén
Fotó: Sóki Tamás / MTI

A felsorolt eredmények mutatják, hogy minden pozitívum a program eredetileg megfogalmazott célrendszeréhez és eszméjéhez kötődik: az amatőr szektorhoz, az utánpótláshoz, a hozzáféréshez. A magyar sport sírját azonban éppen ennek az eszmének az elfelejtése és a politika támogatta korrupció okozta.

A Felcsút-szindróma ugyanis kinyírta a teljesítményelvet, amit a sportban és a kultúrában nem lehet nélkülözni. Az Orbán-kedvenc klub példáján kiderült, hogy a mértéktelenség szinte előny, amit a többi politikus is megértett, és ennek megfelelően égették szépen a közpénz-milliárdokat. És ahol szabad, sőt támogatott égetni a pénzt, mindenki elkezdeni égetni, elég ha csak felfelé mutat: ha ott lehet, lehet nekünk is.

Ezzel párhuzamosan nem kellett több tudást pakolni a rendszerbe, mert bárhogyan is teljesített az adott klub, dőlt a pénz, ha megvoltak a kapcsolatok.

Az igazi álomgyilkosság

Márpedig egy olyan szisztéma, amelyik nem várja el az innovációt, a tudást, a munkát, a versenyt egy olyan szektorban, amelyben irtózatos globális verseny zajlik a nézőért-fogyasztóért, a figyelemért, a szponzorért, a sikerért, szükségszerűen halálra ítéli azt, aminek érdekében létrejött.

Hiába tett meg mindent kormányfőként Orbán Viktor, hogy kedvenc sportága sikeres legyen, ha végül fontosabb volt saját érdeke és álma, mint az országé.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Pető Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.