Gazdaság

560 milliárdos dohányüzlet landolt Lázár János holdudvarában

A dohányzás visszaszorítása mellett a „patrióta” gazdaságpolitika részeként a magyar cégek támogatása is célja a kormány dohányiparral kapcsolatos politikájának – ezt fejtegette Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős kormánybiztos csütörtökön azon a siófoki dohánykonferencián, ahol meghirdette az ország füstmentesítését. Bejelentése alapján tehát nem változik az eddigi irányvonal, amelynek mentén teljesen átszabták a dohánytermékek kis- és nagykereskedelmét. Lázár még a kancellária államtitkáraként főszerepet játszott a nagy átalakításban, és a konferencián jelezte: elégedett az eddigi eredményekkel. Az átszervezés lényege az volt, hogy

  • 2013 közepe óta csak nemzeti dohányboltban árusíthatnak cigarettát, az erre jogosító dohánykoncessziót pedig hitbizományként osztották ki jelentős részben kormányközeli vállalkozók holdudvarának.
  • A trafikok ellátására nyilvános pályázatot nem írtak ki, a nagykereskedelem egyetlen cég monopóliuma lett, az Országos Dohányboltellátó Kft.-é.

A társaságot kifejezetten erre a célra gründolta a Sánta János érdekeltségében álló Tabán Trafik Zrt. és a pécsi dohánygyár, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. A trafikellátó 49 százalékban a BAT-é, a többség a Tabán Trafiké, Sánta János pedig Lázár János hódmezővásárhelyi vállalkozói holdudvarába sorolható. Úgy vált országosan ismertté, hogy főszerepet kapott a Lázár János által menedzselt trafiktörvény előkészítésében. A korabeli sajtóhírek szerint az ő gépén keletkezett a törvénytervezet egyik változata.

A British American Tobacco (BAT) pécsi dohánygyára
Fotó: Sóki Tamás / MTI

Ami a magyar cégek támogatását, helyzetbe hozását illeti, a Sánta-vonal számára mindenképpen bejött a dohányüzlet. A hódmezővársárhelyi vállalkozó két érdekeltsége is felfért a legnagyobb forgalmú cégek közé a Figyelő TOP200-as listájára. Igen előkelő helyre, közvetlenül a Tesco és a Magyar Telekom mögé: az Országos Dohányboltellátó Kft. a 14., a Ventas Coffee Hungary Kft. pedig a 13. helyen áll a 2017-ben elért 543 milliárd, illetve 556 milliárd forintos nettó árbevétellel. Vagyis

Lázár János dohányipari gurujának számító Sánta János érdekeltségei tavaly egyenként több mint 500 milliárd forint forgalmat hoztak össze.

Az Országos Dohányboltellátó 2015-ben alakult, de bombabiztos üzletet jelent, hiszen versenytárs nélkül teríti a dohányárut: tavaly 25 milliárddal növelte a forgalmát és az előző két évben 6,9 milliárd forint profitot hozott. Ebből csaknem 6 milliárdot ki is vettek a tulajdonosok osztalékként, tehát két év alatt ennyit hozott a Sánta-BAT párosnak a dohánynagykereskedelmi monopólium.

Milliárdokat vehetett ki a Lázár-féle dohánybizniszből Lázár barátja
3,4 milliárd forintot hozott tavaly az államtól kapott ajándék, a trafikellátás monopóliuma. Sánta János érdekeltsége és a BAT cége ennyi osztalékot vehetett ki az Országos Dohányboltellátó Kft.-ből.

Sánta János egyébiránt már 2016-ban felkerült a napi.hu milliárdos toplistájára, bár akkor még éppen csak befért a száz leggazdagabb magyar vállalkozó közé 7,2 milliárd forint becsült vagyonnal. Az idei listán már 8,8 milliárd forintra taksálták vagyonát.

Ennél is többet sejtet azonban az, hogy a Ventas Coffee Hungary a Figyelő listájára újonnan felkerült cég létére mindjárt a 13. helyre ugrott. A cég a kávé- és teafeldolgozást jelölte meg fő tevékenységének, de csak 584 millió forint forgalmat mutatott ki tavaly. Leányvállalatai a dohánybizniszhez kötődnek, azokkal együtt, konszolidált mérlege alapján azonban durván 556 milliárd forint árbevételt könyvelt el. Ez 25 milliárddal több, mint az előző évben. Adózott eredménye 5,25 milliárd forint volt, majdnem megduplázta az előző évben elért 2,93 milliárd forintos profitot. Vagyis a Ventas csoport is csaknem 6 milliárdot hozott a tulajdonosoknak. A Ventas Coffee üzletrészeiből 48,41 százalék Sánta Jánosé, fiával együtt 50 százalék a részesedésük, a cég másik fele az ugyancsak hódmezővásárhelyi Veszelovszki családé.

A Ventas konszolidációs körébe tartozó leányvállalatai:

  • a Tabán Trafik Zrt.,
  • a Dofer Zrt.,
  • a Continental Dohányipari Zrt.,
  • a Continental Tobacco Germany,
  • a Continental Tobacco Slovakia,
  • a Continental Tobacco Italy,
  • és az S.C. Taban Trafic S.R.L.
Dolgozók válogatják a szárított dohányleveleket a Dofer Dohányfermentáló Zrt. üzemében Szolnokon. Az üzem a Continental Dohányipari Csoporthoz tartozó Sátoraljaújhelyi Dohánygyárat látja el alapanyaggal
(Fotó: Mészáros János / MTI)

A magyar leányok közül a Continental 30 milliárd, a dohányfermentáló Dofer 2,2 milliárd, a Tabán Trafik alig több mint félmilliárd forint forgalmat mutatott ki. Ez a közelében sincs a konszolidált, 556 milliárd forintos forgalomnak, az 500 milliárdos lyukra azonban a mérlegbeszámoló nem ad kapaszkodót, és arról sincs benne szó, mennyi volt a külföldi leányok árbevétele. A dohánypiac nagysága (a durván 600 milliárdos forgalom) alapján azonban valószínű, hogy az Országos Dohányboltellátó – a Tabán Trafik érdekeltségeként – is a konszolidációs körbe tartozik, vagyis a Ventasnál figyelembe vették a nagykereskedő cég forgalmát is. (A 2016-ról szóló mérlegbeszámolóban még a konszolidációba bevont vállalatok között szerepelt az Országos Dohányboltellátó.)

A dohány-kiskereskedelemben nehezebb megragadni, mit hozott a patrióta gazdaságpolitika, de az Átlátszó oknyomozó portál egyenesen trafikbárókról cikkezett. Öt év elteltével megnézte, mivé vált a trafikrendszer, és azt találta, hogy míg a törvény szerint elvileg egy személy legfeljebb öt dohányboltot üzemeltethetne, a sokmilliárdos forgalmú üzemeltetői hálózatokba szerveződő dohányboltok végső tulajdonosai – betéti társaságok kültagjaiként – egyszerre több tucat trafikban is érdekeltek lehetnek.

Az újabban dohányzásügyi miniszterelnöki megbízottként dolgozó Lázár egyébként nem is tagadta, hogy újabb javaslatáról (amely a 2020 után születetteknek tiltaná meg a dohányzást, vagyis valójában 2038-ban hatályosulna) egyeztetett a trafikosokkal. A Hvg.hu-nak azt mondta:

Most közöltem velük ma reggel. Nem mondom, hogy örültek, de racionális megfontolások szólnak emellett.

Kiemelt kép:  Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik