Gazdaság

Milliárdokat vehetett ki a Lázár-féle dohánybizniszből Lázár barátja

3,4 milliárd forintot hozott tavaly az államtól kapott ajándék, a trafikellátás monopóliuma. Sánta János érdekeltsége és a BAT cége ennyi osztalékot vehetett ki az Országos Dohányboltellátó Kft.-ből.

Egyre többet fial az Országos Dohányboltellátó Kft., amely nyilvános pályázat nélkül kapta meg annak idején a koncessziós jogot arra, hogy ellássa áruval a dohánykiskereskedőket. Vagyis az övé az államilag újraosztott trafikhálózat ellátásának monopóliuma. A cég csak 2015 nyarán alakult, de már a második nyereséges év van mögötte: 2016-ban csaknem 3,3 milliárd, tavaly 3,6 milliárd forint nyereséget mutatott ki. Árbevételét eközben 25 milliárddal, 543 milliárd forintra növelte.

A nyereségből év közben már kivettek 2 milliárd forintot, a többit ennek a hónapnak a során fizetik ki. Így döntött az Országos Dohányboltellátó taggyűlése, amely összességében 3,43 milliárd forint osztalék kifizetését hagyta jóvá a tulajdonosoknak, azaz a törzsbetétek 49 százalékát birtokló BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nek, illetve a többségi tulajdonos Tabán Trafik Zrt.-nek. Egy évvel korábban 2,52 milliárd forint osztalékot szavaztak meg, így

két év alatt csaknem 6 milliárd forintot hozott a dohánynagykereskedelmi monopólium.

A Tabán Trafik Sánta János érdekeltsége, aki Lázár János hódmezővásárhelyi gazdasági holdudvarához tartozik. Azzal robban be a hírekbe, hogy főszerepet kapott a kancelláriát akkor még államtitkárként vezető Lázár János által menedzselt tarfiktörvény előkészítésében. A korabeli sajtóhírek szerint egyenesen az ő gépén keletkezett a törvénytervezet egyik változata, a vállalkozó viszont azt állította, hogy csak véleményezte a szöveget, így került a digitális lábnyoma a rendszerbe.

A Continental Dohányipari Zrt., a Tabán Trafik Zrt. és a Ventas Coffee Hungary Kft. alkotta csoportban érdekelt Sánta János 2016-ban bekerült a Napi.hu milliárdos toplistájára, 7,2 milliárd forint becsült vagyonnal a 98. helyre. Az idei listán – egyéves kihagyás után – megint felkúszott a leggazdagabbak közé, de már 8,8 milliárd forintra becsülték a vagyonát azzal, hogy az üzletember „vagyonának meghatározó forrása az állami dohánykereskedelem, amelynek egyik kizárólagos letéteményese”.

Az Országos Dohányboltellátó tavaly átlagosan 722 embert foglalkoztatott és 2,6 milliárd volt a bérköltsége.

Kiadásai között eltörpül a koncessziós díj, amely 2017-re 200 millió forint, az előző évben 148 millió forint volt.

Ennél többet, 210 millió forintot fordított a cég látvány-csapatsport támogatására (tao), és a mérlegben található levezetés szerint az adókedvezmény igénybevétele után 127 millió forint adót fizettek be a büdzsébe.

A csoport tagjai közül a Tabán Trafik Zrt. már beküldte a mérlegét a cégbíróságra, eszerint 1,9 milliárd forint nyereséget ért el, amit teljes egészében az eredménytartalékba helyezett. A Ventas Coffee Hungary Kft. viszont a 897 millió forintos tiszta nyereségéből 755 millió forint osztalékot fizetett ki.

 

Kiemelt képünkön az Országos Dohányboltellátó Kft. logisztikai központja Vecsésen. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik