Gazdaság
floor care

Milliárdos megbízást nyert a zűrös múltú takarítócég

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

újságíró. 2018. 08. 08. 13:11

Korábban a témában:

A  T.O.M. Controll 2001 zRt. vitte el a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága négy évre szóló megbízását, egy tucat létesítmény, köztük vásárcsarnokok, piacok, üzletközpont, parkoló és irodák takarítását. Az összesen majdnem 77 ezer négyzetméternyi terület takarítását nettó 931,2 millió forintért vállalta el a cég, 19,2 millióval drágábban, mint a kiíró remélte. Ezzel az ajánlattal 4 vetélytársukat, köztük a Jánosik és Társai Kft.-t is kiütötték a versenyből.

A T.O.M. Controll neve korábban több zűrös ügyben is felmerült, például 2016-ban írta meg az Átlátszó, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a cégnél a NAV, 2017. decemberében is nyomozás indult náluk ugyanilyen okból, és fekete-szürke foglalkoztatás kapcsán is többször felmerült a nevük (444 és vs.hu).

A cég 2009 óta működik, jelenlegi létszáma 50 fő. Ez a létszámmal elég nehéz lenne 77 ezer négyzetmétert naponta takarítani, így jelzik is az eredményhirdetésben, hogy valószínűleg  alvállalkozókat vesznek igénybe a teljesítéshez. 2017-ben 5,7 milliárd forint volt az árbevételük, duplája, mint az előző évben, és 703 millió forint adózás előtti eredményt mutattak ki a mérlegükben.

Május óta ez a tizedik megbízás, amit közbeszerzésen nyertek el,

többek között a vérellátó csaknem 350 milliós tenderét, akkor a Jánosik és Társaival karöltve.

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 1968. április 12.
Mátrai Zsuzsa énekesnő részt vesz az Egy óra Majláth Júliával című műsor felvételén. A műsort húsvét hétfőn mutatják be a Magyar Televízióban Kalmár András rendezésében.
MTI Fotó: Patkó Klári
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.