Belföld

A szerződés szerint nem kellett takarítani a János Kórház teraszait

A betegeknek akartak örömet szerezni azok az önkéntesek, akik szerették volna kitakarítani a budai Szent János Kórház teraszát. A hír bejárta a sajtót, akárcsak az a fordulat, hogy a kórház nem várta meg, hogy az önkéntesek beváltsák ígéretüket, hanem kitakaríttatta  a teraszt a saját takarítócégével, „egyéb munkát” pedig nem tudnak adni az önkénteseknek.

Megkerestük a kórházat, és az ott takarító Kristály-Mix Kft.-t is, hogy megtudjuk, pontosan mi is történt. Kínosnak érezték a civilek kezdeményezését, és ezért takarítottak hirtelen, vagy ez egy előre tervezett munka volt?

A takarítócég ügyvezető igazgatójától, Antal Mártától érkezett válasz. Mint írta, társaságuk 2016. június 1-jétől takarítja a Szent János Kórház egyes részeit, tehát nem mindegyik épületet. Szerződésük a jelenleg folyamatban lévő közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásáig tart.

A teraszok takarítása nem képezi a takarítási szerződés tárgyát, így ezt a munkát korábban sosem végeztük

– közölte. Mivel ez egy lezárt terasz (mármint amit az önkéntesek kiszúrtak maguknak), ahol selejtes bútorokat tároltak eddig, a kórház sem kért a kft.-től egyedi ajánlatot arra, hogy kitakarítsák – tette hozzá.

A terasz takarítását azóta a kórház külön kérésére sürgősséggel végezték el, illetve most tárgyalnak a kórház egyéb teraszainak kitakarítására, tudtuk meg.

Érdeklődtünk a takarítási megbízás egyéb paramétereiről is, de ezekre a kérdéseinkre a kórházzal való egyeztetés nélkül nem kívánt válaszolni a vállalkozó.

A Kristály-Mix Kft.-t 1995-ben alapította Antal Márta, a cég elsők között nyújtott környezetbarát takarítási szolgáltatást. Dolgoztak többek között az Országházban, a Sándor-palotában és a Magyar Állami Operaházban is. Tavaly 971 millió forintos árbevételt értek el (több mint 50 százalékkal többet, mint az előző évben) és 9 millió forint volt az adózott eredményük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik