Gazdaság

Fény derült a külügy botránycégének féltett titkára

Ön fizeti a nemzeti kereskedőházban dolgozók zsíros fizetését! Elképesztő húzás Szijjártóéktól és az általuk felügyelt cégtől: a minisztérium azért fizet évente milliárdokat, hogy idén év végén visszakaphassa a pár éve nyújtott ötmilliárdos kölcsönt. Olyan feladatlista készült, hogy a fal adja a másikat. Egy híján kijön az angol ábécé!

Új elemmel bővül a botrányokba keveredett Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) körüli, már eddig is színes történet.

A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt álló állami cég két hete bepöccent egy cikkünkre, melyben arról számoltunk be, hogy az MNKH a törvényi határidőt be nem tartva hozta nyilvánosságra beszámolóját, és két pénzügyi manőverrel kendőzte el egyre duzzadó veszteségét.

Igyekeztünk tisztába tenni a történetet, rámutatva, nem mond igazat a cég, amikor azt állítja, hogy

a sajtóban megjelenő álhírekkel szemben a Magyar Nemzeti Kereskedőház sosem termelt veszteséget.

A tények azt mutatják, hogy a cég ötéves fennállása alatt négyszer veszteséget termelt, és csak tavaly mutatott ki nyereséget, 170 millió forintot, papíron.

Azt azonban nem fedte fel a Ducsai-Oláh Zsanett vezérigazgató által irányított MNKH, hogy az általunk is furcsállt két húzás pontosan mennyivel is szépítette a mérleget. Eddig. Most erre a kulcsmomentumra is fény derült.

A minisztérium odaad milliárdokat, hogy visszakaphassa a kölcsönt. Hogy mi van?

Ehhez az kellett, hogy közérdekű adatigényléssel forduljon Szél Bernadett, az LMP társelnöke az állami céghez és a felügyelő minisztériumhoz. A cégtől kapott válaszok alátámasztják sejtésünket, vagyis hogy valóban óriási segítséget kap az MNKH a tavaly a minisztériummal kötött közszolgáltatási szerződés és az érte kapott apanázs révén.

A kép bal oldalán Ducsai-Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója.

A 2016 márciusától hatályos közszolgáltatási szerződés alapján tavaly 2,75 milliárd forintra volt jogosult a cég. A minisztérium teljesítésigazolást állított ki minden hónap után, és ki is fizette a pénzt.

Ezen fölül az Orbán Viktor jó barátjaként elkönyvelt Mészáros Lőrinc egy faktorcége is becslésünk szerint 2 milliárd forint körüli összeggel segíthette a vállalatot. (A Mészáros-cég egy Orbán rokonaihoz köthető vállalkozás adósságát rendezte az MNKH felé.)

Ha ezzel a két tétellel korrigáljuk az MNKH tavalyi mérlegét, láthatjuk, 4-5 milliárd forintos veszteségtől szabadították meg a minisztérium felügyelete alatt álló vállalatot.

Az MNKH idén még nagyobb segítséget kap a külügyminisztériumtól, ugyanis nemcsak a közszolgáltatási szerződés révén, hanem egy támogatási szerződés után is kap pénzt a tárcától. A Szél Bernadettnek adott válaszból kiderül:

Az MNKH Zrt. 2017-ben mindösszesen 814.474.237,- Ft + áfa összegű szolgáltatási díjra jogosult közszolgáltatási szerződés alapján, míg 2.742.327.956,- Ft támogatásra jogosult a támogatási szerződés alapján.

Vagyis kicsivel több mint 3,5 milliárdos díjat zsebel be a cég az őt felügyelő tárcától ezen két jogcímen – attól a minisztériumtól, melynek amúgy pont idén év végéig köteles az MNKH visszafizetni egy három éve kapott 5 milliárd forintos kölcsönt.

A képlet tehát leegyszerűsítve úgy néz ki: a Szijjártó-féle tárca tavaly és idén összesen körülbelül 6 milliárd forintot ad(ott) a cégnek a két említett jogcímen, hogy az képes legyen törleszteni a minisztériumtól pár éve kapott kölcsönt.

Külön pikánssá teszi az ügyet, hogy az MNKH-nál meglehetősen jól lehet keresni. A legutóbbi, tavalyra vonatkozó adat alapján 96-an dolgoztak a vállalatnál, fejenként átlagosan havi bruttó 754 ezer forintot kaptak a munkatársak, ez nettóban havi félmillió.

A külügyminisztérium az adófizetők pénzéből él. Az MNKH is állami cég, így az is közpénzt emészt fel. Az adófizetők befizetéseiből telik az átlagosan havi nettó 500 ezer forintos fizetésekre a cégnél, és adófizetői milliárdok kellenek ahhoz, hogy papíron ne kelljen veszteséget kimutatnia a vállalatnak.

Nemcsak él az ember, hanem lélegzik, eszik, iszik is

Az sem kevésbé érdekes, milyen feladatokkal indokolják a közszolgáltatási szerződés keretében kapott summát. Egy 25 pontból álló feladatlistát prezentált az MNKH, de rengeteg az átfedés. Akár egy téma is lehetne, mégis külön pontokban tüntetik fel, hogy

  • az MNKH részt vesz a külgazdasági stratégia és a külgazdaság-politikai koncepció végrehajtásában,
  • meg a kidolgozásában is
  • segíti a minisztert ebbéli tevékenysége ellátásában
  • a miniszter egyetértésével kapcsolatot tart fenn más kormányzati szervekkel
  • előkészíti és lebonyolítja a miniszter által rátestált tárgyalásokat
  • gondoskodik szakmai programok végrehajtásáról
  • és egyébként a miniszter által rárótt egyéb feladatokat is végrehajtja.

Hasonlóan aprólékosan szálazzák szét, hogy a cég nemcsak felkutatja az exportlehetőségeket, hanem információkat gyűjt, mi több, továbbít is a kkv-k számára exportlehetőségekről, sőt tanácsokkal szolgál.

De tán jobb, ha a saját szemükkel látják a hosszú listát. Szó szerint idézzük a cég vonatkozó tájékoztatását:

Az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. a 2016. évben az alábbi feladatokat látta el a Külgazdasági és Külügyminisztériummal kötött közszolgáltatási szerződés alapján:

a.       javaslatot tesz a kereskedelem-fejlesztés közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira;

b.      részt vesz a külgazdaság politikai koncepció és a külgazdasági stratégia végrehajtásában;

c.       segíti a külgazdasági és külügyminisztert (a továbbiakban: miniszter) e tevékenysége ellátásában;

d.      közreműködik a kereskedelem-fejlesztési szakmai anyagok összeállításában;

e.      közreműködik az üzleti delegációk szakmai programjainak megvalósításában;

f.        részt vesz a kereskedelem-fejlesztési elképzelések, programok, koncepciók kidolgozásában, azok megvalósításában a partner országokban a magyar vállalkozások részére piacra lépési tárgyalási, bemutatási célból igénybe vehető infrastruktúra biztosításán keresztül;

g.       a miniszter egyetértésével kapcsolatot tart fenn, illetve együttműködik a kereskedelem-fejlesztésben érintett kormányzati szervekkel;

h.      szakmai háttéranyagok kidolgozásával közreműködik a kereskedelem-fejlesztési szakmai kommunikáció szervezésében;

i.         segíti a két- és többoldalú nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését;

j.        előkészíti és lebonyolítja a miniszter által a hatáskörébe utalt kereskedelem-fejlesztési tárgyalásokat, koordinálja a vállalt kötelezettségek végrehajtását;

k.       részt vesz a külgazdasági támogatási rendszerre vonatkozó javaslatok kidolgozásában;

l.         feladatkörét érintően együttműködik hazai és határon túli civil szervezetekkel, érdekképviseleti és egyéb szervezetekkel, illetve testületekkel;

m.    végrehajtja a miniszter által meghatározott egyéb feladatokat;

n.      felkutatja az exportlehetőségeket, üzleti partnereket közvetít és üzletember-találkozókat szervez a magyar vállalkozások számára;

o.      információkat gyűjt és továbbít kis- és középvállalkozók számára export és tőkekihelyezési tevékenységükkel elérhető uniós és hazai támogatási, pályázati lehetőségekről;

p.      tanácsokat nyújt külkereskedelem-technikai, vámügyi, jogi, adózási, valamint az állami támogatási rendszerekkel kapcsolatos kérdésekben;

q.      gondoskodik a kereskedelem-fejlesztési szakmai programok megvalósításáról;

r.        tájékoztatást nyújt a tőkekihelyezéssel kapcsolatos információkról, jogszabályokról, illetve a befektetési és privatizációs lehetőségekről, valamint figyeli a külföldi tendereket;

s.       szakmai illetve komplex fejlesztési konstrukciókat dolgoz ki a külpiaci infrastruktúra-fejlesztési projektekben a magyar vállalkozások részvételének támogatására;

t.        együttműködik az exportösztönzési tevékenységet folytató szakmai partnerekkel, közös exportstratégiát alakít ki és közös eseményeket szervez;

u.      a közép-európai régiót kivéve, kiválasztja és felkészíti a külföldi partnerirodákat, gondoskodik azok üzemeltetéséről, felügyeli azok működését;

v.       a külföldi partnerirodákon keresztül a partner ország területén magyar vállalkozások részére célzott partnerközvetítési tevékenységet végez, elősegíti a magyar és külföldi üzleti partnerek találkozóit;

w.     a külföldi partnerirodákon keresztül a partner országban kapcsolatrendszer épít ki és tart fenn a partner országban működő kereskedelem-fejlesztési szakmai szervezetekkel;

x.       együttműködik a külföldi partnerirodákon keresztül a partnerországban működő magyar gazdasági, társadalmi, diplomáciai szervezetekkel;

y.       ország-specifikus komplex kereskedelem-fejlesztési exportstratégiára vonatkozó javaslatot dolgoz ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik