Kijavítottak mindent az egész halmazban?
Amit tudtunk — minden tőlünk telhetőt megtettünk. A magyar állam ugyanis egy olyan rendszert üzemeltet, ami rengeteg hibára ad lehetőséget. Hogy mondjak példát is: sokszor az nem volt pontosan megállapítható, hogy a szerződéses értéket áfával vagy anélkül kell érteni a szerződésben. De azt is mondhatnám, hogy az összeg is számtalan módon szerepelt az adatok között. Hol betűvel, hol számmal. De találkoztunk olyannal is, hogy nem forintban, hanem például ír fontban volt megadva a szerződéses összeg. De az is probléma volt, hogy a magyar állam által üzemeltetett rendszerben nem alakítottak ki egyértelmű szabályokat arra vonatkozóan, hogy hogyan történjen egy elrontott, hibás hirdetmény korrigálása. Szóval a korrekciókat is több esetben nekünk kellett elvégezni.
Tehát éveken át csak azon dolgoztak, hogy az állam által működtetett rendszert rendbe rakták?
Magyarország még mindig nem jutott el, mondjuk Chile szintjére. Ott ugyanis, már az ottani közbeszerzési hatóság (Chilecompra) a kétezres évek közepén létrehozott oldalán a közbeszerzési adatok könnyen kereshetők és letölthetők. Ha felmegy erre a honlapra, akkor egy hatalmas Excel file-ban le tudja tölteni az összes chilei közbeszerzés alapvető adatait. Magyarországon annyit sikerült az utóbbi időben elérnünk, hogy az általunk fejlesztett és üzemeltetett honlapon könnyen kereshetővé és letölthetővé tettük az általunk feldolgozott közbeszerzési adatokat. Ez a honlap 2005 januárjától tartalmazza a közbeszerzések adatait és naponta frissül, tehát már a 2016-os adatok is elérhetők rajta. Más magyar kutatócsoport is sokat tett az adatnyilvánosságért, mint a CEU-n működő Microdata műhely, akik ugyancsak nyilvánosságra hozták az általuk feldolgozott adatokat. Mi itt Magyarországon abban a hitben élünk, hogy Nyugat-Európához tartozunk, de a közbeszerzések nyilvántartása és az adatok hozzáférhetővé tétele terén, különös tekintettel az ilyen eseteket, Magyarország egy szegény, elmaradott ország, amelyet már több, korábban lesajnált ország, mint Chile, Dél-Korea is megelőzött.
Az adatokból levont következtetéseik elég riasztóak. Jól értem, hogy egyes közbeszerzések túlárazása a becsült 30 százalékkal szemben, elérheti a 140-320 százalékot is? Azaz a valós bekerülés három-négyszeresét fizették ki közbeszerzési pályázatokra?
Azt állítjuk, hogy ez lehetséges.
Ezt hogyan állapítják meg?
Ehhez a közbeszerzési árak első számjegyeinek megoszlását vizsgáltuk, és azt, hogy ez a megoszlás mennyiben illeszkedik az úgynevezett Benford-törvény által meghatározott eloszláshoz.
Illeszkedik? És ha nem, ez mit jelent?
Ezt a módszert az Egyesült Államokban pont a csalás, a sikkasztás felderítésére is használják. A magyar közbeszerzések összessége 2009 és 2015 között már elég nagy minta ahhoz, hogy az adatokat lehessen ezzel a módszerrel vizsgálni. Szóval először azt néztük meg, hogy az összes közbeszerzés árai hogyan követik a Benford eloszlást. Ez ugye azt mutatja meg, hogy az egyes közbeszerzésekben van-e ártorzítás. A 2009-15 között lebonyolított közbeszerzések egészében nem találtunk számottevő eltérést az elméleti, várt megoszlástól. Ezek után megnéztük a közbeszerzések egyes csoportjait: évek, termékpiacok, a versenyerősség és a korrupciós kockázatok szerint. Azt találtuk, hogy általában ott jelentős az ártorzítás, ott magasak a korrupciós kockázatok, ahol egy-két szereplős a “verseny”, nincs nyilvános ajánlattétel, hanem meghívásos tárgyalással élnek, és ahol jelen van uniós támogatás. Az informatikai piacon és az üzleti szolgáltatások piacán láttunk rendkívül erős ártorzítást, míg az építőipari piac egészére ez nem annyira jellemző. Az is megfigyelhető volt, hogy 2009-15 között végig erősödött az ártorzítás jelensége: míg az időszak elején az közbeszerzési árakban a számjegyek eloszlása az elméleti eloszlást követte, addig az időszak végére már szignifikánsan eltért attól.
A közbeszerzések hány százalékánál fordul elő, hogy csak egyetlen ajánlatot nyújtanak be, tehát egyáltalán nincs verseny?
Nagyjából a közbeszerzések 30-35 százalékánál fordul elő ez.
Akkor, ha jól értem, megállapíthatjuk, hogy az összes közbeszerzés harmadánál valami nem stimmel?
Igen. Vagy inkább úgy mondanám, hogy az összes közbeszerzés 30-35 százaléka magas korrupciós kockázat mellett valósul meg.
Ez magas szám.
Igen, ez nagyon magas. Ez ugye azt jelenti nagyságrendileg, hogy évi 1500 milliárd forintos közbeszerzési összeggel számolva mintegy évi 500 milliárd forint az a szerződéses összeg, ami magas korrupciós kockázat mellett valósul meg. Eredményünk tehát egy példával illusztrálva a következő: tegyük fel, hogy egy felmérés során kiderül, hogy a magyar utak 30-35 százaléka kátyús. Mi ehhez hozzátesszük, hogy ha egy kátyús úton halad az autós százzal, akkor nagyobb esélye van balesetet szenvedni.
Ez ugye az összes közbeszerzésre vonatkozik. Mi a helyzet az uniós pénzekkel?
Ha az uniós pályázatokat nézzük, akkor ott az ilyen egyszereplős közbeszerzések aránya magasabb, mint a többi pályázatnál. De nemcsak az egyszereplős „verseny” aránya magasabb, hanem az imént említett ártorzítás is sokkal erősebb. Vagyis a túlárazás sokkal erősebb az uniós forrásoknál, mint az egyéb közbeszerzéseknél.
Igazi kelet-európaiként rezignáltan tudomásul vettük, hogy ahol állami pénz van, ott az el is tűnik. De az nehezen hihető, hogy az Európai Unió nem veszi észre, hogy lenyúljuk.
Az unió egy olyan hajó, mint a Titanic. Lassan reagál. Amikor maximális sebesség mellett a Titanicot meg akarták állítani, akkor fél mérföld megtétele után tudott csak megállni. Szóval egy lassan reagáló szervezettel van dolgunk. Az azonban nem igaz, hogy az unió nem tesz ez ellen semmit, mert rendszeresen ellenőriz, vizsgálatokat indít, stb. Csak amíg hatékonyan reagál, addig sok idő eltelik. Másrészt az unió fejlett országai sem számítottak arra, ami itt Kelet-Közép-Európában, Bulgáriában, Romániában vagy éppen Magyarországon e téren bekövetkezett, bekövetkezik. Gondoljon bele abba, hogy maga mondjuk Amszterdamban nő fel, ott szocializálódik, elvégzi az ottani egyetem közgazdasági fakultását és azután elkezd dolgozni egy olyan államigazgatásban, ahol 500 éves hagyománya van a jó kormányzásnak. Ebből a perspektívából elképzelhetetlen, hogy az a kormány, amelyiknek ön pénzt ad, az egy olyan intézményrendszert fog üzemelteti, ami egyszerűen elnyeli, eltünteti ezeket a pénzeket. Az unió államai azt gondolták, hogy a kelet-európai országok kormányai is úgy, az integritás olyan szintje mellett fognak majd működni, mint a dán, a holland kormányok vagy egy német tartományi kormányzat.
A magyar gógyira nem készült fel Európa?
A magyar gógyira mi magyarok sem voltunk felkészülve. Itt persze nemcsak arról a problémáról van szó, amikor az EU-s pénzek korrupt tranzakciók során magánzsebekbe vándorolnak, hanem arról is, hogy az így felhasznált uniós támogatások gazdasági hatása korlátozott. Kicsit olyan a dolog, mint Kínában a híres szellemvárosok. Megépítik őket és hosszabb távon semmilyen pozitív hatással nem lesznek Kína gazdaságára. Hogy magyar példát is mondjak: ha én arra költöm a pénzem, hogy 40 cm-es kilátót építsek 40 millió forintból, akkor annak semmilyen hatása nem lesz a jövőnkre. De a korrupció az csak egy jelenség. Amiről most beszélünk, az másról is szól: a gyenge intézményrendszerről, a joguralom gyengeségéről. Ha egy országban, mondjuk egy közép-afrikai országban, az ügyészség soha nem nyomoz olyan korrupciós ügyekben, amelyekhez a kormány tagjainak vagy a kormánytagok barátainak köze van, akkor az az ügyészség rosszul működik. Így állhat elő az a valóságban is létező helyzet, hogy egyszer csak az államelnök az adóbevételeket a saját bankszámlájára utaltatja.
Elég borús jövő. Ön szerint érdemes még küzdeni a korrupció ellen, van rá lehetősége a magánembereknek, vagy olyan mértékben átszőtte a politikát, hogy esélytelen a kiirtása?
Nem a magánembereknek kell elsősorban ez ellen küzdeni, bár ők is felléphetnek, és jó is, hogy fellépnek a korrupció ellen. De az utca emberének lehetőségei ebben rendkívül korlátozottak. Ez elsősorban az elit dolga lenne.
Már látom a kommentelőket az interjú alatt: de hát a magyar elit ebből él, ilyenek a viszonyok.
Nem hiszem. Aki szereti a hazáját, az nem törődhet bele, az nem élhet ebből. Vannak jó példák a közelünkben is, ahol tesznek azért, hogy jól működő államot hozzanak létre.
Például?
Például Romániában, ahol erős az elkötelezettség az amúgy rendkívül korrupt helyzet megváltoztatására, vagy mondjuk Észtországban, ahol az észt elit meg tudta azt csinálni, hogy 60 éves szovjet elnyomás után, 15-20 év alatt egy tiszta, rendkívül profi államot tudott felépíteni és tud működtetni. Az észt pénzügyminisztert például nemrég megkérdezték egy amerikai televíziós műsorban: “Igaz-e hogy Észtországban 5 perc alatt ki lehet tölteni, és az interneten keresztül el lehet küldeni a személyi jövedelemadó bevallást?” “Igen – hangzott a válasz – de szeretnénk ezt lerövidíteni. Most dolgozunk egy új online fejlesztésen, hogy ezt az időt levigyük 3 percre.”
Milyen kilátásai vannak Magyarországnak?
Ha az állami intézményrendszer működőképessége, a jogállam érvényesülése, és ezzel összefüggésben a korrupció erőssége szerint osztályozzunk a lehetőségeket, akkor három forgatókönyvet vázolhatunk fel. Egy olyan út áll előttünk, mint amin Argentína ment keresztül az utóbbi 60-70 évben, és amelynek most sem látjuk a végét. Argentínában ugyanis az ’50-es évek populista-nacionalista kormányzását követően az ország válságból válságba bukdácsol, az intézményrendszer gyenge, a korrupció szintje magas, de az ország alapvetően eléldegél. Ez is egy egyensúly, mert nem mennek se előre se hátra – régóta nem sikerült nagyon előre lépniük a kiszámítható intézményrendszer, a jogállam és a jó kormányzás terén.
A másik a bolgár út, ahol az állami intézményrendszer, és a jogállam szintúgy gyenge, a korrupció szinte mindent elönt, és a rendszerváltás után a lakosság 10 százaléka kivándorolt. Pont a fiatalok, a kompetitív tudással rendelkezők mentek és mennek el, és tulajdonképpen itt is létrejön egy egyensúly. Leegyszerűsítve: akik nem tudnak elmenni, mert nincs versenyképes tudásuk, nem tudnak nyelveket, azok kénytelenek beletörődni a bolgár helyzetbe, és megbarátkozni a gyenge állammal és a korrupció magas szintjével, és mindig az országban maradnak, míg a modern gazdaságban elhelyezkedni tudók, a kompetitív tudással rendelkezők, és a magas szintű korrupciót elviselni tovább már nem tudók elmennek. Ennek megfelelően a korrupció magas szintje stabilan és hosszú távon magas lesz.
A harmadik lehetőség meg a román út, ahol, amint erről már szó volt, az utóbbi időben komoly elkötelezettség mutatkozik a korrupció mértékének csökkentésére, de amiről még nem tudjuk, hogy ez mennyire lesz sikeres, de itt az elitben már van egy erős elszánás arra, hogy meg kell változtatni e téren az országot.
Mi most melyikhez állunk a legközelebb?
Jelenleg Argentína a befutó.
