Gazdaság

Uniós pénzek híján szállt el az államháztartási hiány

Merleg(210x140).jpg (Array)
Merleg(210x140).jpg (Array)

Kisebb összegben teljesültek a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, valamint a kamatbevételek is.

A részletes adatok szerint az államháztartás központi alrendszerének 2015. július végi halmozott hiánya 894,1 milliárd forint volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán a honlapján, a most közzétett statisztika megegyezik a korábban közölt előzetes adatokkal.

Az idén júniusban a parlament 15 milliárd forinttal, 892,4 milliárd forintra megemelte az idei államháztartási deficitet, így az első héthavi hiány 0,2 százalékkal magasabb az egész évre vártnál.

Az idei első héthavi hiányon belül a központi költségvetés 953,7 milliárd forintos deficittel, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 36,7 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 22,9 milliárd forintot meghaladó többlettel zártak.

Az NGM közleménye szerint a központi költségvetés héthavi bevételei 59,9 milliárd forinttal alacsonyabbak lettek a múlt évinél, amelynek hátterében elsősorban a fejezeti kezelésű előirányzatok lényegesen elmaradó uniós bevételei állnak. Emellett kisebb összegben teljesültek a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, valamint a kamatbevételek is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik