Gazdaság

Vasárnapi zárva tartás: a piacosítás eztán nem lehet kibúvó

Piac(210x140).jpg (Array)
Piac(210x140).jpg (Array)

A kormányhivatal szerint nem volt rendben, hogy piaccá nyilvánították a balatonfenyvesi CBA-t, ezért ukázt kaptak a jegyzők, mire kell figyelniük a jövőben.

Mint ismert, a balatonfenyvesi CBA úgy cselezte ki a vasárnapi zárva tartásról szóló szabályt, hogy piaccá nyilváníttatta magát. A kormányhivatal sürgős vizsgálatot rendelt el, és megállapították, hogy jogsértő volt az akció. Hogy pontosan miért, azt a Népszabadságnak nem sikerült megtudnia sem a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, sem a fenyvesi jegyzőtől. A lap szerint egyébként nemigen történhetett jogsértés, inkább a jogszabály volt túl megengedő.

A tárca azonban meg van róla győződve, hogy a jogszabályokkal nincs baj, azokon nem kell módosítani. A biztonság kedvéért kiadtak azért egy körlevelet, hogyan is kell eldönteni, piac-e valami, vagy sem. Így zárnák be a vasárnapi zárva tartásnál a piaci kiskaput.

Ezért is írta a lap, hogy eztán biztosan hatszor is meggondolják majd a jegyzők, mielőtt áldásukat adják egy kérvényre.

A fenyvesi boltot pedig újra visszanyilvánították áruházzá, a tulaj pedig kitette az eladó táblát az egyébként nyereséges üzletre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik