Gazdaság
akció (Array)

A bolti akciók többsége ráfizetés a cégeknek

A magyar vásárlók azonban még mindig sokkal érzékenyebbek a különböző promóciókra, mint az európai átlag.

Korábban a témában:

Tízből hat kiskereskedelmi akciót veszteséggel zárnak az élelmiszert, háztartási vegyi árut vagy kozmetikumot gyártó vállalatok, és a mérleg egyre romlik. Többek között ezt állapítja meg egy három év trendjeire vonatkozó globális elemzés, amit a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat végzett.

Hatalmas összegeket költenek rá, és nemigen térül meg

Évi 500 milliárd dollárra becsülik a világszerte kereskedelmi promóciókra költött pénzt. Élelmiszert, háztartási vegyi árut vagy kozmetikumot gyártó vállalatok gyakran árbevételük 20 százalékát is eladásösztönző akciókra fordítják.

Feltárta a vizsgálat, hogy a nyugati világ legjelentősebb piacain tavaly a kiskereskedelmi promóciók 59 százaléka veszteséggel záródott. Ráadásul az átlagos ráfizetés egyre nagyobb lett a legutóbbi három év alatt.

Most először számszerűsítették a kiskereskedelmi promóciók megtérülésének arányát ilyen jelentős körben: A Nielsen külön részletesen elemzett közel 212 millió promóciós „eseményt”, ami különböző boltláncok összesen 5 millió cikkelemét érintette 2012-2014 között a következő hét nagy piacon: Egyesült Királyság, Franciaország, Kanada, Németország, Olaszország, Spanyolország és USA.

Amerikában a leginkább veszteségesek az akciók

Az elemzésről készült tanulmány összefoglalja az egyes országok, illetve termékkategóriák átlagos eredményeit. Azonkívül rámutat, hogy az érintett vállalatok promóciói jelentősen különbözhetnek; egyesek nagyon sikeresek, mások viszont kevésbé.

Legmagasabb a veszteséges élelmiszer-kiskereskedelmi akciók aránya az USA-ban (71 százalék), majd sorrendben következik Franciaország (58), Egyesült Királyság (58), Spanyolország (51), Németország (43), Kanada (42) és Olaszország (41).

Például az Egyesült Királyságban, ahol a promóciók 58 százalékánál nem térültek meg a költségek, közel kétszáz termékkategória akciós eladását elemezték. Különösen eredményesnek a kozmetikumok és a toalettpapír akciói bizonyultak tavaly. De mindenekelőtt a gépi mosogatószer akciói, amelyek közül 78 százalék hozott nyereséget. A legkedvezőtlenebb megtérülési arányok a pástétomok mellett a mosogatószivacsoknál fordultak elő; utóbbinál mindössze a promóciók 6 százaléka fizetődött ki.

Előre tudják jelezni, mennyire érheti meg

A promóciós befektetések adatait széles körben lehet hasznosítani. A Nielsen ugyanis meg tudja különböztetni egymástól a nyereséges és a gyengébben teljesítő promóciókat; ezáltal képes segíteni a vállalatoknak, hogy feltárják lehetőségeiket az előrelépésre.

A Nielsen hatékony értékesítésért felelős európai vezetője, Paul Walker hangsúlyozza: „A kiskereskedelmi akciók egy részét alacsony hatásfokkal bonyolítják le, és ennek tudatában van az élelmiszer-, háztartási vegyi áru, valamint kozmetikumpiac legtöbb szereplője. Ismereteik azonban inkább feltevéseken, becsléseken alapulnak. De ez a helyzet változik. Most először ugyanis a Nielsen az egész világról rendelkezik adatokkal, amelyek megmutatják, hogy mennyire hatékonyak a promóciókra fordított költségek. Ha áttekintjük egy-egy kategória kiskereskedelmi forgalmának trendjeit, akkor még mielőtt gyártója promócióra költene, fel tudjuk becsülni, mekkora lehet a potenciális javulás, amire sokféle lehetőség kínálkozik.”

Például édesség/snack kategóriát tekintve Németországban kiemelkednek a müzliszelet-akciók; kifizetődött 68 százalékuk, viszont rágóguminál csak 42 százalék. Ennél a termékcsoportnál az Egyesült Királyságban a legpozitívabb eredményt csokoládépromóciók érték el; 54 százalékuk hozott nyereséget. Legnegatívabb pedig a mutató a pattogatott kukoricánál; promócióinak csak 10 százaléka járt haszonnal.

Német üzletláncok alkoholmentes italpromóciói közül a kávénál 80 százalék esetében térültek meg a ráfordítások, míg sportitalnál a mutató 37 százalék. Az Egyesült Királyságban alkoholmentes italoknál szintén kávét akcióztak legtöbben eredményesen, az esetek 54 százalékában. Sereghajtók a tea italok 10 százalékkal.

Paul Walker így foglalja össze az elemzést: „Mivel tudjuk, hogy promócióknál hol, mi működik, és mi nem, gyártó ügyfeleinknek képesek vagyunk segíteni, mégpedig inkább stratégiában, mint taktikában, hogy az eladás ösztönzésébe befektetett költségeik minél nagyobb részét kapják vissza.”

A magyarok még mindig érzékenyek rá

A magyar vásárlók is sok promócióval találkoznak, és még mindig érzékenyebbek rájuk, mint az európai átlag, mondja Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője: „A korábbi évekhez képest azonban már kevesebb magyar fogyasztó hajlandó boltot vagy márkát váltani egy-egy előnyös akció kedvéért. Mind többen alakítják ki azoknak a boltoknak a körét, ahol általában vásárolnak, és ott keresik a promóciókat. Ez is közrejátszik abban, hogy a legnagyobb forgalmú tíz-tíz élelmiszer, illetve háztartási vegyi áru és kozmetikum kategória teljes bolti forgalmából a promóciós eladás piacrésze nem változott tavaly, az előző évhez képest. Holott addig évről évre emelkedett a promóciós értékesítés részaránya.”

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Tűzoltók: Szopat minket a kormány

Egyre kevésbé alkalmas feladatára a magyar tűzoltóság: dagad a vízfej, a kedvezményeiket veszítő vonulósok éhbérért dolgoznak, felszerelésük korszerűtlen, s még a nevüket is elvették tőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Police officers tear the shirt of a protester during a clash inside a shopping arcade in Sha Tin of Hong Kong after a rally against a controversial extradition law proposal in Sha Tin district of Hong Kong on July 14, 2019. - Riot police and protesters fought running battles in a Hong Kong shopping mall on July 14 night as unrest caused by a widely loathed plan to allow extraditions to mainland China showed no sign of abating. (Photo by Philip FONG / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.