Gazdaság

Költségvetés 2016: egyetlen ellenzéki módosítót sem fogadtak el

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 06. 02. 16:33

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ellenzéki tagjai kifogásolták, hogy a zöld gazdaságra fordítható összegek elszórva szerepelnek a jövő évi költségvetésben, ezért átláthatatlan a feladat finanszírozása. A büdzsé részletes vitájában a bizottság egyetlen ellenzéki módosító javaslatot sem fogadott el.

Korábban a témában:

A részletes vitában a fideszes Manninger Jenő az új korszak költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, mivel az – szavai szerint – a stabilizációt és a növekedést testesíti meg, fenntartható pályára állítja a gazdaságot, egyebek mellett azzal is, hogy több jövedelmet hagy a családoknál.

Heringes Anita (MSZP) több példát sorolt arra, hogy mit hiányolnak a jövő évi büdzséből, például azt, hogy a nemzeti parkok nem kapták vissza a korábban elvett támogatást. A hulladékbegyűjtés pedig összeomlott, viszont a működtetéséhez szükséges összeg nem jelenik meg a katasztrófavédelemnél – jegyezte meg. Hasonló a helyzet a kéményseprésnél is, amire évi 7 milliárd forint kellene meglátása szerint, szemben a kormány által előirányzott 900 millió forinttal.

Elfeledett ígéretek

Kepli Lajos (Jobbik) a kármentesítésre fordítható tételt hiányolta, Sallai R. Benedek (LMP) bizottsági elnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010-ben az új kormány azt ígérte, a környezetvédelmi tárca megszüntetésével nem lesz kevesebb az erre a célra fordítható pénz, illetve évente korszerűsíteni fogják a lakások egytizedét. Mindebből semmi sem lett – tette hozzá az elnök.

Kiemelte még Sallai R. Benedek azt is, hogy úgy jut 113 milliárd forint az atomerőművet építő cég tőkeemelésére, hogy közben az alapvető problémák megoldására egy fillér sem jut.

A bizottság hatáskörébe tartozó 13 érdemi módosító javaslatból Nyilas Ilona Hajnalka, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) osztályvezetője egyet sem támogatott. A bizottság kormánypárti többsége pedig rendre leszavazta a három ellenzéki képviselőt.

Valamennyi módosító javaslat ellenzéki képviselőtől származott, és azokban visszaköszöntek a tárgyalás elején elhangzott kifogások. Így a nemzeti parki igazgatóságoknak plusz 4,6 milliárd forintot biztosítottak volna, a környezeti kármentesítési programra pedig a nulla helyett 5 milliárdot fordítottak volna. Ugyancsak nem támogatta a többség az LMP-s képviselők javaslatát a zöldberuházási- és a közösségi bérlakás-alap létrehozására 70 milliárd forintból.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.