A Hír24-et a Buda-Cash (BC) egyik volt alkalmazottja kereste meg, nem sokkal a brókerbotrány kirobbanása után. Az illető ma külföldön dolgozik, írásban nyilatkozott nekünk, neve elhallgatását kérte.
A történet egészen 1999-re nyúlik vissza. Az egykori BC-s alkalmazott szerint ugyanis ekkor nyitottak számlát a mára már hírhedté vált DRB Banknak a brókerháznál. A pénzintézetet akkor még Siklós és Vidéke Takarékszövetkezetnek hívták, a BC-s alkalmazottak egymás között csak ”Siki”-nek becézték.
„Pár nappal később a takarékszövetkezet két munkatársa is nyitott nálunk számlát, egymás számláin meghatalmazva. Arra, hogy ez lényeges, én is csak később jöttem rá. Ugyanis ez a két ember nem más volt, mint a ’Siki’ akkori főkönyvelője és könyvelője, nevezzük őket Emesének és Zsuzsikának. Természetesen ők rendelkeztek a takarékszövetkezet Buda-Cashnél vezetett számlája felett is.”
A volt dolgozótól megtudtuk: a „Siki” számláján akkoriban nagyjából másfél milliárd forint volt kötvényekben, plusz jó pár millió készpénzben, amivel úgymond „játszhattak”, azaz kereskedhettek.
És itt jön a csavar. A volt buda cashes így számolt be a történtekről:
„Amit évekig műveltek, az abból állt, hogy mondjuk kedden bevásároltak egy rakat részvényt a Sikinek, majd mint kötést ráallokálták (tulajdonképpen „rávezették” – a szerk.) a takarékszövetkezet számlájára a kereskedés után. Majd másnap – ez lényeges, mert csak akkor lehetett ezt megcsinálni, ha egy nap múlva lépett az ember – ha az adott részvény nyereséggel nyitott a piacon, akkor lesztornózták az előző napi tételt Siki számlájáról, és az így nyert összeget 3 vagy 4 felé osztották, majd ráallokáltatták a saját számláikra.”
„Ezt csinálták évekig. Amelyik részvénytipp nem jött be, az maradt a takarékszövetkezet számláján. Arra is volt példa, hogy így évekig ültek egyes részvényeken, mert ha eladták volna ezeket, akkor azt csak hatalmas veszteség árán tudták volna.”
Az egykori dolgozó szerint ez felveti a sikkasztás, illetve hűtlen kezelés gyanúját.
„Szépen látszott, hogy például 20-án a Siki vett 2 ezer darab TVK részvényt, az másnap sztornózva lett és 500-500 darab megjelent a kiválasztottak számláin, amiket még aznap eladtak. Ez amolyan fizetéskiegészítés volt nekik.”
Az egykori BC-s azt mondta, ezek az ügyek mindennaposak voltak 1999-től egészen 2004 végéig.
„Persze néha volt egy kis szünet, de csak ha az összes pénz részvényben volt és bukásra álltak. De mivel a pénz nagy úr, főszereplőink pedig szerették, előfordult olyan is, hogy inkább mégis adtak el valamelyik bukó részvényből, amelyen ’olyan nagyot’ mégsem veszített a pénzintézet, hogy így szabaduljon fel némi készpénz a játékra.”
A bili végül is 2004 végén borult. Minden bizonyítékot megkapott a Buda-Cash budapesti központja a pécsi csalássorozatról, de feljelentést senki sem tett. Csupán a brókerház fiókvezetőjét rúgták ki azonnali hatállyal.
„Valószínűleg az érdekek azt kívánták, hogy belső ügy maradjon. A BC kaposvári fiókjának botránya is nagyjából ezzel egy időben volt, ott ügyfeleket károsítottak meg, akik ekkor kerültek át a pécsi fiókhoz. Ott volt rendőrség, bíróság, tárgyalás, Pécsen semmi.”
A volt pécsi alkalmazott szerint mindezeknek a mai napig nyoma kell, hogy legyen a cég Clavis nevű rendszerében. Hozzátette: „2004 decembere után egy időre leállt ez az egész, és azt mondhatom, hogy amíg ott voltam nem történt ilyen”.
Visszatérve Emesére és Zsuzsikára. Mint írtuk, egymás BC-s számláin meghatalmazottak voltak. A Hír24-et felkereső egykori dolgozó később arra is rájött, miért.
„A saját számlájukon lévő megbízásokat Zsuzsika írta alá, Emese kizárólag akkor, ha előbbi nem ért rá. És mivel a bebukás után Zsuzsikát elnyelte a föld, így gondolom úgy lett tálalva, hogy Emese nem tudott semmiről, csupán megbízott Zsuzsikában. Így történhetett, hogy miután Zsuzsika eltűnt, mintha sose létezett volna, Emese maradt a székében, főkönyvelőként.”
A volt dolgozó szerint a Buda-Cash akkori fiókvezetője ezt az egészet még megfűszerezte jó pár fiktív számlával is, amit reklám vagy repi költségnek számoltatott el, majd az összeget zsebre rakta.
De itt még mindig nem ér véget a történet, természetesen van ennél is lejjebb.
„A dátumot nem tudom, hogy mikortól, de egy idő után Budapest félig-meddig lenyúlta ’Sikit’ és elkezdtek játszadozni a másfél milliárddal is. Ezzel már a tőzsdén kívül kereskedtek. A mi főszereplőinknek ez duplán jó volt. Ugyanis nemcsak azt a pénzt tették el, amit ‘Siki’ számlájáról áttetettek a sajátjukra, hanem így minden üzletkötés után is felszámolódott jutalék, ha bukott, ha nyert a tranzakció.”
Hogy akkoriban így mennyit keresett egy pécsi bróker?
„Az összeget senki nem láthatta, csak a fiókvezető. Ő is döntött arról, hogy ki mennyit kapjon. Mivel piacfüggő volt, ki mennyit tudott kötni, így a hazavitt jutalék is változó volt. Egy átlagos bróker 200-500 ezer forintot vitt haza. A maradékot pedig a fiókvezető vitte el, ami 1,5-3 millió forint is volt. Ezt persze havonta a fizetésen felül, jutalékként kell érteni, mindezt 2004-ben.”
És hogy a Buda-Cash ügyfeleit érte-e kár? Ma már tudjuk, de itt az adekvát válasz:
„Persze, hogy érte kár az ügyfeleket. Többnyire kár érte őket, de hát ez mindig meg lett magyarázva azzal, hogy a tőzsde az ilyen. Veszélyes iparág.”
A volt alkalmazott szerint rendre a takarékszövetkezet szívta a legnagyobbat: az ügyfelek estére bukóba fordult részvényeit ugyanis inkább a pénzintézetre allokálták, mert az nyilván a nagyobb pénzállománya miatt be tudta nyelni a veszteséget és tudott várni, amíg jobbra fordult a helyzet.
Mindenkivel játszottak.
„Az sem volt ritka, hogy valakiről le lett szedve az adott kötés, mert már ’túl’ nyereségesre sikerült a megbízás, és inkább át lett kódolva olyanra, akinek már nagy vesztesége volt.”
Erről persze az ügyfelek mit sem sejtettek.
Ahogyan a tranzakciós illetékkel való bűvészkedésről sem.
Ennek mértéke a Buda-Cashnél, legalábbis a fenti időszakban és Pécsen úgy volt beállítva, hogy az átlag ügyfél az adásvétel 0,8 százalékát fizette ki, ami minimum 3 ezer forintot jelentett kötésenként. Azonban voltak alacsonyabb jutalékú ügyfelek is, tehát olyanok, akik csak 0,3, vagy 0,5 százalékot fizettek. Vagy csak azt hitték. Ennek mértékét ugyanis többször átállították felsőbb utasításra, nyilván magasabb százalékra, hogy a brókerek egy gyengébb időszakban se keressenek túl rosszul.
„Ha szerencséjük volt, az ügyfél nem vette észre a csalásokat. Persze ciki volt, mikor az ügyfél mégis eléd tolta a saját konkrét számítását, és nem egyezett a mi nyilvántartásunkkal.”
S természetesen játszottak az előre megadott úgynevezett „stop-loss”, azaz veszteséggátló megbízásokkal is. Az ügyfelekkel ez sokszor csak szóbeli megegyezésig jutott és a brókerek a kereskedési rendszerben már nem rögzítették. Arra spekuláltak, hátha így hosszabb távon jobb árfolyamon teljesülnek a megbízások, azaz nem áll le az adott részvény kereskedése az ügyfél miatt egy pici esés esetén. Ez azonban nagy rizikót jelent, ha hirtelen nagyobb pánik keletkezik a piacon. Ekkor ugyanis idő hiányában már szinte lehetetlen az ügyfél stop-loss megbízását teljesíteni és biztos, hogy nagy vesztesége keletkezik.
Pontosan ilyen eset történt idén január 15-én is, amikor a svájci jegybank eltörölte a frank euróval szembeni 1,20-as árfolyamvédelmi küszöbét, majd a hirtelen és drasztikusan erősödő frankárfolyam miatt akadoztak a kereskedési rendszerek. Sok ügyfél viszont azt hitte, a stop-loss megbízása miatt pénze biztonságban van.
De nem volt.
