Gazdaság

Csalást fedezett fel az EU egy fővárosi fejlesztésnél

Budapest-szive(210x140).jpg (budapest szíve, rogán antal, )
Budapest-szive(210x140).jpg (budapest szíve, rogán antal, )

A 15 milliárd forintos Budapest Szíve program akadt fent az unió csalás elleni hivatalának tavalyi vizsgálatán.

Budapest Szíve

A magyar ügyészséghez és az Európai Bizottsághoz fordult az EU csalás elleni hivatala egy 15 milliárdos fővárosi fejlesztésnél, a Budapest Szíve nevű projektnél talált problémák miatt. Az OLAF tavaly év végén zárta le a nyomozást, közbeszerzések miatt vizsgálódtak, bejelentés alapján – írta a vs.hu.

A lap szerint szabálytalanságokat találtak a részben uniós forrásból megvalósuló projektnél.

A hivatal titoktartásra hivatkozva részleteket nem árult el az ügyről. A nyomozás érdekei, illetve a magánszemélyek jogai miatt az uniós szervezetnek a végleges beszámolói sem nyilvánosak.

Annyit tudni, hogy az OLAF a nyomozás befejezése után megkereste a magyar ügyészséget, azt kérte, hogy tegyen lépéseket az ügyben. Ezzel párhuzamosan úgynevezett pénzügyi javaslatot tettek az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának is.

A vs.hu-nak küldött levél arra nem tért ki, hogy az Európai Bizottságtól pontosan mit kértek, de vélhetően azt, hogy az EU által adott pénzt vagy annak egy részét követelje vissza az unió.

Ha bővebben is kíváncsi, kattintson!

Így reagált az önkormányzat

Belváros-Lipótváros Önkormányzata közleményben reagált a hírre. Azt hangsúlyozták, hogy ők nem kaptak olyan tájékoztatást, ami kifogásolt volna bármit is. Ezért jelenleg nincs is tudomásuk arról, hogy a projekt belvárosi részét érinti-e a kérdés. (A főváros és az V. kerület közös projektjéről van szó.)

Egy dolgot azonban leszögeztek: a Belvárosban teljes mértékben érvényesült a verseny, hiszen más konzorcium nyerte a Belváros Fő utcája első ütemét, mint a másodikat, annak ellenére, hogy a két ütem között természetesen van kapcsolat.

Ezen kívül hangsúlyozták azt is, hogy az Európai Unió által jóváhagyott tartalomhoz képest a kivitelező az első ütemben 300, a második ütemben 600 millió forinttal kevesebb összegért végezte el munkáját. Ezt az összesen 900 millió forintot az önkormányzat közlése szerint az Európai Uniónak és az államnak spórolták meg, illetve egy új projektre használták fel: így sikerült felújítani az Olimpia Parkot. Hozzátetteék azt is, nincs tudomásuk olyan közbeszerzésről, ami az Európai Unió által jóváhagyott tartalomhoz képest olcsóbban valósult volna meg. 

Emlékeztettek továbbá arra, hogy a Belvárosi Főutca program első ütemét Bajnai Gordon miniszterelnök adta át, a programot pedig Szigetvári Viktor kabinetfőnök egyeztette a polgármesterrel. A minden információ birtokában lévő miniszterelnök valószínűleg nem ment volna el egy ellenzéki vezetésű önkormányzat projektátadására, ha a projekttel kapcsolatban bármiféle szabálytalanság felmerült volna – jegyezték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik