Belföld

Rogán miatt büntethetik Tarlós Budapestjét

1,8 milliárd forintos büntetést kaphat a főváros a Budapest Szíve program miatt - írja az Index.

Körülbelül 900-900 millió forintos bírságot helyezett kilátásba projektcégein keresztül a fővárosi és az V. kerületi önkormányzatnak az Európai Bizottság – értesült az Index. Az internetes lap szerint az ok, hogy a Bizottság úgy találta, irányított közbeszerzés folyt a Budapest Szíve programban.

A bizottság ellenőrei a kiírásnak azokat a kitételeit kifogásolták, ami szerint a pályázónak részfeladatonként 1-1 darab nettó 1,2 milliárd forint műemléki környezetben végzett kivitelezési referenciával, valamint részfeladatonként 3 darab egyenként legalább nettó 300 millió forint értékű díszburkolási referenciával kellett rendelkeznie.

A bizottságnak a magyar felekhez eljuttatott, még csak angol változatban létező jelentéstervezete szerint a „műemléki környezetben” végzett milliárdos értékű referenciák kiválasztási kritériumként való előírása aránytalan és nem kapcsolódik a beszerzés tárgyához.

A Bizottság most azzal fenyeget, hogy megvonja az uniós támogatás egy részét, de erről végleges döntést még nem hozott. Az Index információi szerint a megvonás a teljes, mintegy 10 milliárd forintos beruházás egyötödét érintheti, azaz a főváros és az V. kerület költségvetését is közel egymilliárd forintos nem tervezett pluszkiadással terhelheti.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az MTI megkeresésére annyit mondott: egy három évvel ezelőtti közbeszerzésről van szó, amelyet még a főváros előző vezetése koordinált. Puskás András (Fidesz-KDNP), az V. kerület alpolgármestere pedig visszautasította, hogy a pályázati árnál magasabb összeget fogadott volna el a kiíró, éppen ellenkezőleg, 6,2 százalékkal alacsonyabb áron szerződtek. Az érintett projekt kivitelezésének becsült értéke több mint 4,5 milliárd, a szerződéses ár pedig 4,299 milliárd forint volt – ismertette Puskás András.

Az alpolgármester az Indexnek úgy nyilatkozott: az eddig megismert, az Európai Bizottságtól nem hivatalos formában érkezett kifogás nem jelenthet kellő indokot arra, hogy több százmilliós, vagy akár milliárdos forrásokat vonhassanak meg a Budapest Szíve programtól.

Az MTI az ügyben kereste a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is, a szervezet későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik