Az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott rendelettervezete szerint a bankközi jutalékokat jelentősen korlátoznák. A kétéves átmeneti időszak végére a betéti kártyáknál 0,2, a hitelkártyáknál 0,3 százalék lenne a banki szolgáltatás maximális díja. A tervezett lépés célja, hogy serkentse a bankkártyahasználatot, ezáltal pedig fehérítse a gazdaságot.
Ebben kivételesen összecseng a magyar szándék az európaival. Matolcsy György – még nemzetgazdasági miniszterként – hagyott jóvá egy előterjesztést a bankközi jutalékok csökkentéséről.
Jó lesz?
Mindez remekül hangzik, az intézkedés sikere azonban korántsem egyértelmű.
Hemberger András, a MasterCard Europe igazgatója például a Portfolio.hu-nak adott interjújában épp azt valószínűsíti, hogy végül a fogyasztók veszítenek az új szabályozáson. A szakember felidézte, hogy azokban az országokban, ahol hasonló díjcsökkentés volt az elmúlt években, a kereskedők jellemzően nem adták tovább a vásárlóknak az így elért költségmegtakarítást. Sőt, mivel a rendszerből bizonyos bevétel kikerült, inkább az történt, hogy míg a kereskedők jól jártak, a bankok emelkedő díjai végső soron a fogyasztót terhelték.
Példaként Spanyolországot említi, ahol az elmúlt hét évben folyamatosan csökkentek a bankközi jutalékok, ennek ellenére mégis csökkent a kártyás fizetések aránya, és a kereskedők körében sem erősödött a kártyaelfogadói hálózat.
Minderre pedig nem magyarázat a spanyol válság, hiszen a GDP visszaesésénél nagyobb arányányban csökkent a kártyás fizetések száma.
Már megint a kiszámíthatóság
A gyakran változó szabályozási környezetnek önmagában is árfelhajtó hatása van. Mivel a fogyasztók fizetési szokásai eltérőek, a banki költségek áthárítása jelenleg úgy zajlik, hogy az ATM-ből való készpénzfelvételt minden bank áthárítja, míg a maradék költségek megoszlanak a különböző banki termékek és ügyfelek között. Tehát attól függetlenül viseli a terheket az adott fogyasztó, hogy ő maga mennyit és mire használja a kártyáját. Természetesen valamekkora költségmegtakarítás elérhető a jól eltalált számlacsomag-választással, de a terhek végső soron eloszlanak.
Ha azonban a szabályozás gyakori változása miatt a bankok nem tudják kellően kikalkulálni költségeik megtérülését, jó eséllyel áttérnek a tranzakciós alapú költségterhelésre. Erre láttunk is pédát a közelmúltban: a Citibank már be is jelentette, hogy az eddig szent tehénnek számító bankkártyás fizetést is díjjal terheli meg a jövőben.
Mindez pedig visszavetheti a hazai kártyahasználatot, annak ellenére, hogy ez egyetlen félnek sem érdeke: a fogyasztó nem akar többet fizetni, a bank nem akar ügyfelet veszíteni, az országnak pedig nem jó, ha a látható, legális számlapénzek követhetetlen készpénzként forognak tovább.
