Gazdaság

Íme, egy dolog, ami jobb lesz, mint tavaly

Érdemes lesz az idén sárgabarack-lekvárt főzni, mert sok lesz a gyümölcs.

Ha vannak ufók a Földön, akkor – a vírusok, a baktériumok, a gombák, a rovarok, és a gerincesek mellett – a növények is jó jelöltek lennének. Elvégre többen is klónozzák magukat, mint a szamóca. Aztán ott vannak a magok, amelyek sztázisban várják, hogy megérkezzenek azok közé a körülmények közé, amelyben felébredhetnek és kicsírázhatnak.

Az egyik leghasznosabb titok azonban mégiscsak a gyümölcsfa, amely a laikus számára teljesen kiszámíthatatlan módon hol így, hol úgy, hol amúgy terem a kertben.

Cseresznyetorony

Tavaly például az egyik matuzsálemi cseresznyefám háromcentis átmérőjű, lédús, fantasztikus ízű gyümölcsöket hozott. Idén meg roskadásig van aprócska golyókkal, íze meg semmi. És ez ugyanaz a koros, hat méter magas fa, a cseresznyefák Empire State Buildingje.

Lomha barackok

A sárgabaracknak ezzel szemben tavaly ilyenkor már szinte nyoma sem volt, mert nem is volt sok, és nem is volt különösen finom. Idén viszont jók a hírek: sok és szép nagy sárgabarack vár majd szedésre. Budaörsön már pirulnak a gyümölcsök, s így, hogy végre megjött a jó idő, fel is gyorsulhat az eddig lomha érésük.


Fotó: MTI / Balaton József

Egyelőre drága

A piacon már kaphatók a drága korai barackok, bár egyelőre drágább mint tavaly ilyenkor: 6-700 forint helyett még 8-900 forint a kilója, de ez valószínűleg elsősorban a hűvös tavasznak tudható be, ami lelassította a fákat.

Pár hét és lehet befőzni

Ám napokon, heteken belül indul a talán legnépszerűbb lekvárgyümölcs befőzési szezonja.  Mert jó, jó frissen a sárgabarack, de a legtöbb magyar háztartásban mégiscsak az az igazi értéke, hogy sokrétűen felhasználható eltárolt nyári íz lesz belőle, már ahol a nagyi titkai nem vesztek el a konzerviparra szoktatott generációk közt.

 

Egy óra alatt kész a csoda

Sárgabaracklekvárt főzni egyébként nem is nagy macera, és nem is tart sokáig 5-10 üvegnyit eltenni. A folyamat lényege, hogy az ember kimagoz pár kiló barackot, felteszi főni cukor nélkül, kavargatja míg összeesik, kis nedvességet kifőz belőle, hogy sűrűbb legyen, és aztán rak hozzá némi cukrot.

A sűrítés és a cukorhab elfőzése kedvéért nagyanyáink még órákon át kavargatták a rézüstben a szabadban, ami hangulatos, de kezdő befőzőket nem kínoznék ezzel: inkább vegyenek pektint tartalmazó befőzőcukrot, és akkor körülbelül egy óra alatt meg is van a sikerélmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik