Gazdaság

Júliusban a nyár is szabadságra mehet

Visszajöhet a hideg a nyár közepén, és ezt a pénztárcánk is megérzi majd.

A téli tavasz (február), a tavaszi tél (március) után eljöhet a nyári tavasz ideje is Magyarországon: több előrejelzés szerint is a mostanihoz hasonló 20-23 fok közötti hőmérséklet várható július közepén. Igaz, odáig még túl kell élnünk egy negyvenfokos hőséget is. Ehhez képest ideális lesz a most következő hétvége: nem lesz túl meleg, de nem fogunk fagyoskodni.

Magyarországon egyedül az Időkép készít 30 napos előrejelzést, eszerint július közepén újra hidegfront suhintja majd meg az országot némi kánikula után. Július 13-a és 17-e között éjszaka 14-15 fokig is süllyed a hőmérséklet, s jó, ha napközben eléri majd a 22 fokot.

Cséki Gergő, az Időkép.hu egyik meteorológusa szerint a 30 napos modellt nem szabad túl komolyan venni: ezt kizárólag egy számítógépes modell készíti az elmúlt 15 nap adatai és az eddig tapasztalt minták alapján, emberi felügyelet nélkül. „Szavahihető módon legfeljebb tíz napra lehet előrejelzést készíteni, s azon belül nem számítunk drasztikus lehűlésre” – mondta lapunk kérdésére.

Hideg, esős július

Ám a jelek szerint más hosszabb távú előrejelzéseket készítő cégek is hasonlóan hideg időre számítanak a nyár derekán. Az Accuweather.com szerint is 13-a környékén érkezhet egy erős lehűlés az országba, bár ők pár fokkal magasabb hőmérsékletre számítanak. A Weathertrends360.com 30 napos előrejelzése szerint viszont még hidegebb is lehet, éjszaka akár 10 fok is.

Valamennyi hosszú távú előrejelzés sok felhős, esős napot ígér. A Weathertrends360.com legalább 6 napra vár csapadékot, s mindössze 3 felhőmentes nappal számol. Az Időkép.hu 5 felhőmentes napot vár, s 10 napon tart elképzelhetőnek záport vagy zivatart. Az Accuweather.com 6 felhőmentes napot tart valószínűnek, s 10-11-szer is eshet a meteorológiai szervezet szerint valamennyi eső.

Tehát akármennyire is sokféle verzió képzelhető el a jövőre, a számítógépek jól láthatóan azt mondják: idén nem várható akkora aszály, mint amekkora tavaly volt, s olyan hőség sem lesz, inkább hűvös júliusra számítsunk.

Így hathat a bevásárlókosarunkra

Ha valóban ilyen hűvös, csapadékos lenne az idén a július, akkor ez hatással lehetne a nyaralásunkon kívül arra is, hogy mennyibe fog kerülni az év második felében és jövő év elején az élelmiszer.

A dinnyefélék például a meleget és a sok napsütést szeretik, ami a számítógépes kalkulációk szerint az idén nem várható. A nap szégyellős elbujdosását megszenvedheti a paradicsom és a paprika íze is.

Ezzel szemben a kukorica – különösen a virágzás idején, azaz mostanától július közepéig – hálás a párás időért, és sok gyümölcsfa is jobban teremhet jövőre, ha nincs az idén nagy aszály.

A fogyasztóknak azonban nem árt tudni, hogy az esősebb időben sokat vegyszereznek a gazdák a gombák ellen, ami nekünk nem túl jó, mert néhány szisztémikus gombaölőszer felszívódik a zöldségekbe, s nem lehet lemosni sem róluk vagy kivárni az eltűnésüket.

Összeségében azonban jó hír lehet a pénztárcánknak, ha az idei július szelídebb testvére lesz a tavalyi harcosan perzselőnek – hacsak nem lódul meg a csapadékmérő és mos ki úgy minket a víz, mint tavalyelőtt.

A hosszú távú előrejelzések módszertana

Miért készít akkor mégis ilyen hosszú távú előrejelzést az Időkép? Mert úgy vélik, nagyjából azért mégiscsak lehet sejteni, hogy mi várható egy adott évszak adott időszakában. „Ha a hónapok és a hetek, napok viszonylatát vizsgáljuk, akkor be kell, hogy lássuk – az évszakokon túl minden egyes ilyen rövidebb időszak (hónap, hét vagy nap) rendelkezik – bizonyos szórással – egy jellemző sokéves átlaghőmérséklettel, amit az utóbbi század historikus adatsoraiból levezethetünk” – magyarázzák a honlapon.

Az átlagadatokhoz hozzáteszik a népi regulákat, amelyek jellemzően valahogy így hangzanak: ha x napon y történik, akkor 40 napon át az lesz”. Tehát, ha feltételezzük, hogy jellemzően 4-5 féle lefolyása létezik március vagy április hónapnak, akkor – a jelenlegi helyzet ismeretében – ki kell választanunk azt a múltbéli időpillanatot, amikor a leghasonlóbbak voltak a kiindulási feltételek, és máris megkapjuk a teljes, előre vetíthető adatsort egy teljes hónapra előre hőmérsékletekkel, légnyomással, csapadékkal, időképekkel és egyéb jellemzőkkel együtt, napi bontásban – teszi hozzá a módszertani magyarázat.

„Tehát, ha az előrejelzés lehűlést és esőt jósol egy adott napra, akkor az várható, hogy be is következik – csak éppen lehet, hogy nem az nap, hanem 3 nappal előtte vagy utána. Ezt nem lehet pontosan meghatározni ekkora távolságból, de nagy általánosságban mégis kijelenthetjük: van valamilyen információnk arról, hogy milyen lehet 3 vagy 4 hét múlva az időjárás, és ez több, mint a semmi.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik