IMF
Gazdaság

IMF-tárgyalások: ugyanazt akarjuk, de nem ugyan úgy

Varga Mihály (varga mihály, imf)
Varga Mihály (varga mihály, imf)

Varga Mihály szerint kemény tárgyalássorozat volt a Valutaalappal, de a fő irányok azonosak.

Kemény tárgyalássorozatnak nevezte a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációjával folytatott megbeszéléseket a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek. Varga Mihály azt mondta: a kormány gyors megállapodást szeretne elérni az ősszel, amire reményt ad, hogy a felek a fő irányokban egyetértettek.

Az IMF szakértői is a növekedés ösztönzésére helyezték a hangsúlyt, emellett az államháztartási hiány további csökkentését, az államadósság mérséklését, a versenyképesség erősítését tekintik kiemelten fontos kérdésnek, a megoldási módokat azonban sokszor másképp látják.

“Az IMF szakemberei szerintünk túl sokat foglakoztak a bankok problémáival, míg mi a foglalkoztatás bővítésére helyeztük a hangsúlyt. Elmondtuk, hogy 2014-től a bankadó mértéke az EU átlagos szintjére csökken Magyarországon” – emelte ki Varga Mihály.

Egyetértünk is, meg nem is

A kis- és közepes vállalkozások adóztatásának kérdésében is nézetkülönbség volt, az IMF/EU küldöttsége azt mondta, hogy a kkv-kat a nagy cégekhez hasonlóan adóztassa a kormány, ezzel a magyar fél nem értett egyet. “A kkv-k adóztatásában szeretnénk továbbra is kedvezményeket biztosítani” – mondta a miniszter.

Varga Mihály kiemelte: a vitás kérdések között voltak a magyar makrogazdasági keretek abban a vonatkozásban, hogy az IMF képviselői egy lassuló világgazdasággal számolnak, emiatt azt mondják, hogy 2013-ban a magyar államháztartásban a költségvetésben felvázolthoz, azaz a GDP arányosan 2,2 százalékos államháztartási deficithez képest egy jóval nagyobb hiány alakulhat ki.

“Ezzel szemben a magyar kormány úgy ítéli meg, hogy az időközben meghozott intézkedésekkel, például a magasabb tartalékokkal, a munkahelyvédelmi akciótervben szereplő intézkedésekkel meg lehet teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar államháztartásban tudjuk tartani ezt a deficitmértéket, és év közben is készek vagyunk olyan intézkedéseket hozni, amelyekkel a jövő évi hiánycél elérhető lesz” – mondta a tárca nélküli miniszter.

“Abban nézetazonosság, illetve nézeteltérés van közöttünk egyszerre, hogy milyen intézkedésekkel lehet még stabilabbá tenni a költségvetést” – emelte ki Varga Mihály, hozzátéve: nyáron ezeken a kérdéseken dolgozik majd a kormány is.

A tranzakciós adó lehet a kulcs

Rámutatott, hogy ehhez kapcsolódik a tranzakciós illeték ügye is. Elmondta: a megbeszéléseken konkrét felvetésként hangzott el, hogy az MNB-re kivetett tranzakciós illetéket szüntesse meg a kormány. Azok után, hogy Európai Központi Bank (EKB) ezt a szakértői véleményét kiadta, még határozottabb felvetésévé vált ez a nézet az EU/IMF delegációjának.

A magyar kormány megvárja, amíg megérkezik az EKB hivatalos véleménye, és ha ezt a véleményt magáévá teszi az Európai Bizottság is, akkor “nyilván nyitottak vagyunk arra, hogy szükség esetén ennek a módosításnak az előkészítését megtegyük” – közölte Varga Mihály.

“Ez ma még nem kérdés, még csak az EKB véleménye ismert. Az Európai Bizottság megfontolhatja, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. Az Európai Bizottság hivatalos álláspontját a magyar kormánynak meg kell várnia” – magyarázta a politikus.

Elmondta: az egykulcsos adó szóba került két vonatkozásban; egyrészt felvetették, hogy az alacsonyabb jövedelműek ösztönzése érdekében mérlegelje a magyar kormány a rendszer módosítását, ez lehet egy újabb kulcs bevezetése a magasabb jövedelműekre, mondták a nemzetközi szervezetek szakértői, ennél többször hangzott el az a részükről, hogy a családi adókedvezményt ne tartsa fenn a magyar fél.

“2013 lesz az első tiszta éve ennek az új adórendszernek, ekkor kivezetjük a szuperbruttót, a különböző kompenzációkat. A magyar kormány a családi kedvezményt fenn akarja tartani, mi 2013-at megvárnánk, és maximum 2013 első fél éve után vizsgálnánk meg, hogy az adórendszer milyen hatásokat tudott tiszta formájában kiváltani” – mondta Varga Mihály.

Az ingatlanadó, a vagyonadó konkrét kérdésként nem került szóba a tárgyalásokon, mondta a miniszter, hozzátéve, ugyan a bankadó, a telekommunikációs adó kérdése felmerült, de olyan javaslat nem hangzott el, amely a kieső bevétel pótlására megfelelő megoldást adott volna – mondta végezetül a tárca nélküli miniszter a múlt heti tárgyalásokról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik