Gazdaság

Bizonytalan a részvénypiac az uniós csúcs után

Az uniós csúcs után még kissé bizonytalanok a piacok. A szakértők arra számítanak, hogy gyengüléssel indul a hétfői kereskedés a budapesti börzén.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a befektetők most kezdik áttekinteni az uniós csúcs eredményeit. Emiatt arra számít, hogy mínuszban kezdenek a nyugat-európai részvénypiacok, és ez várható a BÉT-en is. A hazai piacot befolyásolhatják még Orbán Viktor miniszterelnöknek a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos hétvégi kijelentései, amit szintén meg kell még fontolniuk a befektetőknek. A szakértő alapvetően nem vár nagy mozgásokat, s mindemellett úgy véli, hogy a nap végére mérséklődhetnek a veszteségek.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint kicsit tanácstalan a világ, de összességében azért az eladók uralták az elmúlt hetet, s ez a hét se indul másképp. Így a magyar piac is enyhe mínuszban nyithat.

Az elemző hozzátette: “az az érdekes, hogy az elmúlt hetekben irányt szolgáltató EU-folyamatok már csillapodnak, így kereshetünk valami új iránymutatót, ami remélhetőleg nem a folyamatosan emelkedni látszó perifériás hozamok lesznek.”

A BUX 145,37 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 17.036,03 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 13,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 600 forinttal, 3,43 százalékkal 18 100 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 24 forinttal, 0,78 százalékkal 3051 forintra csökkent, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,78 százalékkal 520 forintra nőtt, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 0,87 százalékkal 34 000 forintra esett, a részvények forgalma 539,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 61,2 millió forintos forgalom mellett 500 forinttal, 2,73 százalékkal 17 790 forintra gyengült.

Gyengülő forint

Az euró 302,12 forint volt hétfő reggel nem sokkal negyed hét után a pénteki záró 301,63 forint után. A múlt év végén 278,25 forinton történt az európai közös fizetőeszköz jegyzése. Az euró árfolyama az idén november 14-én, 317,85 forinton volt maximumán, míg július 7-én 261,88 forinton a minimumán.

A svájci frank 244,45 forint volt hétfőn a pénteki 243,96 forint után. A svájci frank tavaly december 31-én 222,76 forint volt. A forint az idén a leggyengébb augusztus 9-én (273,43 forint), míg legerősebb április 6-án (198,89 forint) volt az alpesi valutával szemben.

A dollárt 226,44 forinton jegyezték hétfő reggel az előző heti záró 225,61 forintot követően. A múlt év végén 207,74 forinton jegyezték az amerikai fizetőeszközt. A legtöbbet november 25-én 239,83 forintot, a legkevesebbet május 4-én 176,78 forintot ért a dollár.

A jen forintárfolyama 2,9163 forint volt hétfő reggel a péntek késő esti 2,9101 forint után. December 31-én 2,5570 forinton, november 25-én, az idei csúcsot jelentő 3,0948 forinton, míg április 11-én, az idei mélypontot jelentő 2,1399 forinton állt a jen jegyzése.

Gyengültek a legfontosabb régiós devizák is hétfő reggelre  virradóra. Az euró zlotyárfolyama a péntek esti 4,5068 zlotyról 4,5182 zlotyra nőtt. Az eurót 25,435 cseh koronán jegyezték a péntek esti 25,422 koronás árfolyam után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik