Gazdaság

Matolcsy: már nem szorulunk megmentésre

A nemzetgazdasági miniszter nem bánta meg az IMF "kiutasítását".

A tárcavezető a Der Standard című osztrák napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott, Magyarország elfogadta az IMF, a Világbank és az Európai Unió segítségét, mert az ország az előző kormány alatt erősen eladósodott. “Hálásak vagyunk a segítségért. De most már a piacok finanszíroznak minket, nem szorulunk megmentésre. Már nem fuldoklunk” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy Magyarország ezután egy új pénzpiaci sokkot követően “egyedül fog úszni”, Matolcsy György úgy válaszolt: Budapest nem egyedül úszik, hanem azokkal az országokkal együtt, amelyeknek szintén nem segít az IMF. “Eddig az olyan sebesült, vérző halakkal úsztunk, mint Ukrajna, vagy Románia. De ez nem volt jó. Mindenki tudja, hogy a tengerben lévő vér vonzza a cápákat, a spekulánsokat” – fogalmazott.

A bankadó bevezetésével kapcsolatban a politikus azt mondta, a kormányzat szándéka az államháztartási hiány megfékezésére az volt, hogy “ne megint az embereknek kelljen a zsebükbe nyúlniuk”, helyette a pénzzel rendelkező ágazatokat kérték a hozzájárulásra. Arra a felvetésre pedig, hogy a legtöbb különadót külföldi cégeknek kell fizetniük, akik közül ezért néhányan már az Európai Bizottsághoz fordultak, Matolcsy úgy válaszolt: “Ha bank lennék, én sem szeretnék különadót fizetni.”

“Azok kritizálnak, akik ajánlották ezt a rendszert” – mondta a miniszter a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagság megszüntetésével kapcsolatos bírálatokra, hozzátéve, hogy az IMF-ről és a Világbankról van szó. Mint mondta, a rendszer csak szegényebb európai országokban létezik, de például Ausztria, vagy Németország nem vezette be azt. A pénztári vagyon “kényszerállamosítása” kapcsán kijelentette: 1948-49-ben a kommunisták elrabolták a családja vagyonát, ami “kényszerállamosítás volt, mert akkor egyáltalán nem volt választási lehetőség. Most más volt a helyzet, és néhányan úgy döntöttek, hogy a pénztáraknál maradnak”.

Az ország leminősítésével kapcsolatban Matolcsy kijelentette: “Komikusak a hitelminősítők.” Szerinte ezek az intézetek a válság alatt elvesztették a hitelességüket, és a pénzpiacok már nem hisznek nekik. Ezért egy rossz ítélet már nincs hatással a forintra és a magyar tőzsdére – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik