Az Amerika legnagyobb csalójának tartott férfi az amerikai kormányt Ponzi-csalónak nevezte. (A Ponzi-rendszer a piramisjátékhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy miközben az utóbbiban a becsapottak kutatják fel a következő áldozatokat, előbbiben egy központi figura köré szerveződik a csalás.) Madoff jó embernek nevezte magát az interjújában, amit a New York Magazine-nek adott.
Szerinte ő figyelmeztette klienseit, hogy jobban tennék, ha állami kötvényekbe fektetnék pénzüket, még arra is, hogy esetleg megőrül “és még valami butaságot” csinál. Mint mondta, az általa félrevezetett emberek most siránkozhatnak, de ő sokaknak sok pénzt hozott össze, a bankok és a fedezeti alapok cinkos módjára viselkedtek – tette hozzá.
A csaló 500 dolláros alaptőkével indította el befektetési cégét, amely a 90-es években szélesedett Ponzi-csalássá. Madoff szerint “egy rémálom” volt, hogy nem árulhatta el a családjának sem, mivel is foglalkozik valójában, állandóan “egy bárd függött a feje felett”. Madoff Ponzi-rendszerén több száz befektető több milliárd dollárja futott át, mielőtt 2008-ban végleg összeomlott volna.
2009 márciusában a csalót 150 évi szabadságvesztésre ítélték. A csaló azt mondta, hogy a börtönben hírhedtsége, “noha nem kellene”, de “nagy benyomást” kelt. Szerinte a kormány is részese az ő nevével fémjelzett bajoknak. “Az egész új szabályozási rendszer egy vicc. Az egész kormányzat egy Ponzi-rendszer” – állította az interjúban Bernard Madoff.