otp
Gazdaság

Montenegrói botrányba keveredett az OTP?

Az OTP Bank száz százalékos tulajdonában lévő montenegrói kereskedelmi bank, a CKB bank magyar vezérigazgatójának leváltását kérte a montenegrói jegybank.

A Vijesti és a Dan című podgoricai lapokból idézve a szerb Beta hírügynökség azt írta, az adriai ország központi bankja azért kérte Bobvos György hivatalából való felmentését, mert “a monetáris kormányzat elégedetlen” a piacvezető montenegrói bank irányításával.

A montenegrói jegybank egyelőre nem erősítette meg a hírt, de a helyi sajtó tudni véli, hogy a kérés hivatalos irat formáját öltötte, s azon állítólag Velibor Milosevicnek, a bankszektor ellenőrzéséért felelős általános igazgató helyettesének az aláírása szerepel.

A Vijesti azt írta, a CKB – ahogy több más, Montenegróban működő bank is – a világgazdasági válság miatt több mint egy éven át szüneteltette a hitelezést.

A Dan jelentése szerint a montenegrói központi bank, miután ellenőrizte a CKB működését, kérte annak vezetésétől a bank feltőkésítését és a hitelezés újraindítását, de ez “nem vezetett eredményre”, ezután kérték a vezérigazgató felmentését és intézkedéseket a bank tőkéjének “helyreállítása” érdekében.

Az OTP Bank közölte: tőzsdei társaságként kommunikációs gyakorlatának megfelelően sajtóértesüléseket következetesen nem kommentál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik