otp
Gazdaság

Magyar bankot vehet az OTP

Az OTP több országban is vizsgálja a terjeszkedés lehetőségét, s Magyarországon is vizsgálja egy kisebb bank megvásárlását - hangzott el a cég pénteki közgyűlésén.

Konkrétumokat a tervekről az elnök-vezérigazgató nem mondott a bank pénteki közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott: “van ahol csak érdeklődünk, van ahol átvilágítunk, van ahol tárgyalunk” – mondta Csányi Sándor.

A magyarországi célpont egy kisebb bank, nem az MKB – mondta kérdésre válaszolva.

Az igazgatóság javasolta az alapszabály módosítását egyebek mellett úgy, hogy a közgyűlésen egy részvényes, vagy részvényesi csoport se gyakorolhasson 10 százalékot meghaladó szavazati jogot, azonban ezt a közgyűlés nem fogadta el.

Az OTP alapszabálya 25 százalékban, illetve, ha a társaságban más részvényes, vagy részvényesi csoport szavazati joga is meghaladja a 10 százalékot, akkor 33 százalékban maximálta az egy részvényes által gyakorolható szavazati jogokat.

Csányi Sándor a döntést követően hangsúlyozta, hogy a javaslat az esetleges ellenséges kivásárlás – amelynek azonban nyomát nem látták – megnehezítését szolgálta volna. “Az idén már nem ismételjük meg a javaslatot, de jövőre újra beterjesztjük” – tette hozzá ironikusan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik