Ha a jövő évi költségvetésben lefektetett deficit 3,8 százalék, akkor 3,7 nem lenne elég, 3,9 viszont túl sok lenne – fogalmazott Dominique Strauss-Kahn a magyar büdzsé hiányterve kapcsán. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója szerdán helyi idő szerint a délutáni órákban Washingtonban találkozott Bajnai Gordon magyar miniszterelnökkel, s megbeszéléseiket követően rövid közös sajtótájékoztatót tartottak.
Jó a válságkezelés
A tárgyalások nem vettek túl sok időt igénybe, és Strauss-Kahn szavakkal és gesztusokkal is érzékeltette, hogy pillanatnyilag nincs lényegi vitatott kérdés hitelező és hitelfelvevő között. A válságkezelésnek sok példáját tapasztalja mostanában, „de nem mindegyik olyan jó, mint Magyarországé” – jelentette ki többek között.
Hasonlóképpen méltatta a most elfogadott költségvetést is, ami olyan pályát jelölt ki, amelyről nem szabad letérni. „Az IMF szemszögéből nézve azt kellett tenni, mint amit csináltak”, mondta Strauss-Kahn, aki szerint, ha sikerül elkerülni az olyan fő hibákat, mint az „idő előtti kilépés a jelenlegi stratégiából”, akkor ahogy a helyzet lassan normalizálódik Európában, a válság által leginkább sújtott országokban is javulás indulhat el.
A Fidesz is tudja
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy tavalyi budapesti tapasztalatai szerint ellenzéki oldalon is megértették, hogy nincs más út. (Informális beszélgetéseken a Fideszhez közel álló gazdaságpolitikusok az elmúlt hetekben már jelezték, hogy választási győzelmük esetén a párt is készül az IMF-fel októberben lejáró megállapodás meghosszabbítására. A jövő évi 3,8 százaléknál lényegesen nagyobb hiányt jósoló kommunikáció ezek szerint azt szondázza, hogy az állami vállalatoknál, kórházaknál, önkormányzatoknál felhalmozódott adósságok mekkora hányadának a konszolidációját tudná elfogadtatni egy új kormány a nemzetközi hitelezőkkel.)
Bajnai Gordon szerdán a hét végéig tartó látogatásra érkezett Washingtonba. A belpolitika a tengerentúlra is elkísérte, mert Draskovics Tibor igazságügyminiszter az út elé időzítette a lemondását. A távozás valódi okait a delegáció körében is csak találgatják, van aki szerint Draskovics a magánszférában kaphatott jó állásajánlatot. Maga a miniszterelnök csak annyit mondott, hogy a Bajnai-kormánynak a hátralévő hónapokra lesz új igazságügyminisztere. Arra a kérdésünkre, hogy számít-e további lemondásokra az elkövetkező napokban, azt válaszolta: nem tud ilyenről, de kizárni sem tudja.
Erősödő pozícióharc
Mindenesetre azt, hogy a szocialista pártban egyre erősebb lehet a pozícióharc, jelzi, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki a hírek szerint a delegáció tagja lett volna, végül is otthon maradt. Pénteken tanácskozik a szocialista vezérkar.
A delegáció egyetlen pártpolitikusa így Kóka János, annak az SZDSZ-frakciónak a vezetője, amely a pártvezetés állásfoglalása szerint Gulyás József kilépését követően feloszlottnak tekinthető. Igaz, Kóka egyben az Országgyűlés Nabucco-bizottságának az elnöke is, s ebben a minőségében fajsúlyosabb szerepe lehet az amerikai tárgyalásokon.
Szekeres Imre távolmaradása azért is feltűnő, mert a mostani tárgyalások kiemelt témája a további afganisztáni magyar szerepvállalás. Bajnai Gordon abban a fontos pillanatban érkezett Washingtonba, amikor Barack Obama elnök hivatalosan is bejelentette, hogy 30 ezer fővel növelni kívánja az Afganisztánban állomásozó szövetséges erőket. Emellett az amerikai elképzelések szerint további 5-7 ezer főt a NATO-tagállamok állítanának ki.
A bejelentést követően a szövetséges országok vezetői közül Bajnai az első, aki a legmagasabb szinteken tájékozódhat a részletekről. A szenátus mindkét pártjának külpolitikai vezetői mellett találkozik a demokraták külpolitikai véleményformálóival, majd pénteken Joe Biden alelnökkel is. Várhatóan ezt követően válnak nyilvánossá az afganisztáni szerepvállalással kapcsolatos további magyar elképzelések. Az IMF-sajtótájékoztatón egy türelmetlen külföldi tudósítói már rá is kérdezett ezekre. Válaszában Bajnai Gordon azt hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is elkötelezetten támogatja a hosszú távra szóló megoldás kialakítását Afganisztánban, miként eddig is erős szövetségesnek bizonyult: már több mint háromszáz katonával van jelen a közös hadműveletekben.
Amerikai részről egyébként nyugtázzák az eddigi elkötelezettséget, miként a guantánamói fogoly befogadását is. Amerikai és magyar külpolitikai szakértők szerint mindennek visszaigazolása, hogy bár szövetséges országokban a választások közeledtével az Egyesült Államok tartózkodik annak látszatától, hogy bármelyik párt mellett is állást foglal, Bajnai Gordont most mégis magas szinten fogadják a Fehér Házban. Az elismerés személy szerint a miniszterelnöknek szólt, értékelte a meghívást egy tapasztalt külpolitikai szakértő.
