Gazdaság

25 millió euró pozitívum a külkereskedelmi mérlegben

Az idén augusztusban a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 7 százalékkal, importban 8 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, miközben január-augusztusban a kivitel és a behozatal volumene egyaránt 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét, s a mérleg így 25 millió euró pozitívumot mutatott.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai gyorsjelentése szerint a külkereskedelmi mérleg 121 milliárd forinttal (482 millió euró) javult a 2007. évi január-augusztusi 111 milliárd forint (457 millió euró) passzívumhoz képest.

Az idén augusztusban öt és fél éve először csökkent a kivitel és a behozatal értéke euróban és forintban számolva is az egy évvel korábbihoz képest. Euróban az export 0,9 százalékkal, míg az import 2,6 százalékkal mérséklődött, forintban a visszaesés az exportban 8,1 százalékos, az importban 9,6 százalékos volt.

Augusztusban a kivitel 1261 milliárd forint (5,366 milliárd euró), míg a behozatal 1278 milliárd forint (5,442 milliárd euró) volt. Az egyenleg így 16,1 milliárd forint (76,1 millió euró) hiányt mutatott.

Az év első nyolc hónapjában a kivitel értéke 12 266 milliárd forint volt (49,2 milliárd euró), míg a behozatalé 12 255 milliárd forintot (49,1 milliárd euró) tett ki.

Az október 9-én nyilvánosságra hozott, a külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó előzetes, 2008. január-augusztusi adatok szerint a kivitel értéke 12 269 milliárd forintot (49,218 milliárd eurót), a behozatalé 12 265 milliárd forintot (49,220 milliárd eurót) tett ki.

Az idén január–júliusban a kivitel volumene 10, a behozatalé 11 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A külkereskedelmi mérleg 27 milliárd forint (101 millió euró) aktívumot mutatott, ez 97 milliárd forint (382 millió euró) javulást jelent a 2007. január–júliusi 71 milliárd forint (281 millió euró) passzívumhoz képest.

A KSH közleménye szerint az idén az első nyolc hónapban a forgalom forintban mért árszínvonala az előző év azonos időszakához képest exportban nem változott, importban 1 százalékkal emelkedett, így a cserearány 1 százalékkal romlott. Az időszak folyamán a forint a főbb devizákhoz képest összességében közel 3 százalékkal felértékelődött, ezen belül a magyar valuta az euróval szemben 1, a dollárhoz viszonyítva 13 százalékot erősödött.

Az idén január-augusztusban a gépek és szállítóeszközök kivitelének és behozatalának volumene – az augusztusi 8, illetve 10 százalékos csökkenés mellett – 9, illetve 10 százalékkal volt több, mint az előző évben. Az augusztusi jelentős visszaesésben szerepet játszott a híradás-technikai eszközök importjának és exportjának mérséklődése, ami elsősorban a beszállításoknak a nyári olimpiai játékok miatti június-július hónapokra történő előrehozására vezethető vissza.

Az időszak egészét tekintve mind a kivitelben, mind a behozatalban átlag feletti volumenbővülést regisztrált a KSH a híradás-technikai eszközök forgalmában, ezen belül is elsősorban a tévékészülékek gyártásához szükséges alkatrészek importjában, valamint a közútijármű-kivitelben.

A feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 2008 első nyolc hónapjában 7, illetve 5 százalékkal volt több mint 2007 azonos időszakában, miközben augusztusban az export 1, az import 5 százalékkal csökkent. Az időszak egészét tekintve az exportforgalom főbb húzótermékei közül továbbra is az átlagot meghaladó mértékben nőtt a gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele és behozatala; exportban a romániai kiszállítások, míg importban a Belgiumból érkező beszállítások jelentős növekedése volt a bővülés meghatározó tényezője.

Augusztusban az energiahordozók behozatalának volumene a júniusi és júliusi jelentős mértékű növekedést követően visszaesett, 12 százalékkal volt kevesebb mint 2007 azonos hónapjában. Ezen belül a gázbehozatal volumene – a júniusi és júliusi több mint 60 százalékos növekedés után – 10 százalékkal csökkent, s a kőolajimport is 11 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az Európai Unióba irányuló kivitel és behozatal volumene az első nyolc hónapban – az augusztusi 3, illetve 5 százalékos csökkenés mellett – 8, valamint 5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban.

Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelem export- és importvolumene 2008 első nyolc hónapjában – az augusztusi jelentős, 19, valamint 16 százalékos csökkenés ellenére – 8, illetve 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik