Megadóztatva

A Központi Bizottság 1984-es határozata szerint az ekkori cél egy vegyes gazdaság, azaz állami, szövetkezeti és magántulajdonra épülő irányított piacgazdaság kialakítása volt.

Az 1988-as adóreform lényegében három új adónemet – általános forgalmi adó (áfa), személyi jövedelemadó (szja) és vállalkozói adó – vezetett be. Az alapvető fogyasztási javak zöme a 0 százalékos, a fogyasztási iparcikkek zöme a 25 százalékos áfakategóriába került. A szolgáltatások után általában 15 százalékos adót kellett fizetni. Kivételt képeztek az oktatás, közegészségügy és a közigazgatás, amelyek szintén az adómentes körbe kerültek.

A személyi jövedelemadó legfőbb célja az összes jövedelmen alapuló arányos közteherviselés megvalósítása volt. A progresszivitást kezdetben 11 (!) adósáv biztosította. A legalacsonyabb jövedelműek keresetük 0, illetve 20 százalékát, a legmagasabb jövedelműek pedig bevételeik 60 százalékát fizették be az állami költségvetésbe. A vállalkozók ugyanakkor jövedelmeik 50 százalékával járultak hozzá a költségvetéshez.

Az 1988 óta eltelt közel 20 évben mindhárom adófajta többször és sokat változott. Tendenciájában a vállalkozók, illetve társaságok adóterhei csökkentek, a lakossági adóterhelés pedig nőtt, miközben az adósávok száma és a felső adókulcs mértéke csökkent. A Guinness-rekordok körébe tartozó furcsaság, hogy a lakossági adózás szabályai 1988 óta egyetlen évben sem voltak azonosak. Valóságos csoda, hogy ez ellen tüntetni még egyszer sem vonultak százezrek az utcára az egyénileg adózók közül.
Romsics Ignác

1987. Kupa Mihály magyaráz. Nem lózungokkal dobálózott, hanem elmondta, hogy bajban van az ország, adózni kell.

upa Mihály
az 1988-as adóreform „arca”, az Antall-kormány későbbi pénzügyminisztere
Marjai József miniszterelnök-helyettes dolgozószobájában gyűltünk össze; méregerős szilvapálinkát itatott velünk, és közölte, hogy ez egy olyan munka, ami ha sikerül, rendben van, ha nem, akkor… Nem mondta, hogy börtönbe kerülünk, de nagyon komolyra vette a dolgot. A pénzügyi tárca lakossági adóztatási főosztályán dolgoztam, amikor Hetényi István létrehozta az adóreform titkárságot. Azt, hogy ennek én legyek az arca, Németh Miklós gazdaságpolitikai titkár találta ki. Senki nem akarta ugyanis elvállalni. Nekem viszont volt már gyakorlatom a meredek ügyekben még 1982-ből, amikor a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetéseken rám bízták a költségvetési tárgyalódelegáció vezetését.

Jóllehet, a politikai vezetés nagyon óvatos volt, az érdemi munkát soha nem akadályozta. Igaz ugyan, hogy 1987-ben a Politikai Bizottság megvétózta az általános vagyonnyilatkozat bevezetését, miként azután 1991-ben az Alkotmánybíróság is. Pedig akkor kezdődött igazán a privatizáció, alig volt még olajbalhé, sok változás előtt álltunk, kiindulásnak nem lett volna rossz. A konfliktusokból az adórendszernek is kijutott. A munkáltatói érdekképviseleti szervek támogatták a reformot, a szakszervezetek nem. Az agrárium alapjában mellette volt, de nagyon jól megvédte az érdekeit, mint mindig. Emlékszem, mekkora balhé kerekedett abból, hogy megszereztünk egy titkos dokumentumot a mezőgazdasági kistermelők valós jövedelmeiről. Természetesen szó sem lehetett róla, hogy ennek alapján adóztassuk meg a szektort, miként az orvosokat sem a – másik hétpecsétes papíron kimutatott – hálapénzeik után.

Amikor végül elfogadták az adótörvényeket, az Országgyűlésben ültem egy pohár pezsgővel. A törvényt beterjesztő Medgyessy Péter pénzügyminiszter mesélte, hogyan támadott meg néhány képviselő, mondván: hülyére keresem magam, mivel én szerepelek a tévében. De Kádár azt mondta, csak hadd keressen, mert a nép így érti meg. A nép eleinte értette is, ám az életszínvonalon hamarosan érződött a megugró infláció hatása. Akkor már nagyon sok minden történt egyszerre: csendben levágtuk a szocialista export egy részét, az importot kicsit szabadabbá tettük, mentek fel az árak. Isteni szerencse, hogy jött a rendszerváltás, mert így elviselték az emberek. A magam részéről örülök, hogy nem az Antall-kormány pénzügyminisztereként kellett hasonlókkal bíbelődnöm. A taxisblokád idején bevezetni az adókat, hát az szép kis műsor lett volna.

Vámosi-Nagy Szabolcs
az APEH korábbi elnökhelyettese, az Ernst & Young adószakértője
Még 1987-ben, az adóreform elfogadásakor sem jutott eszébe senkinek, hogy itt rendszerváltás lesz; azt akartuk csupán, hogy az adórendszer pontosan közvetítse a gazdasági eseményeket. Miután a Pest Megyei Illetékhivatal éléről átültem az adóigazgatási bizottságba, két bőrt húztak le rólam: az egyiket adóigazgatási vonalon, a másikat a jövedelemadó törvény összeállításával. Nappal APEH-os, éjjel adóreform-bizottsági tag voltam. Akkoriban sokkal jobban zárt a rendszer, mint manapság: nem szivárgott ki, hogy milyen csaták dúltak felső szinteken. Nem tudtuk például, hogy Faluvégi Lajos, az Országos Tervhivatal akkori elnöke mi mindenért harcolt a Központi Bizottságban. Miután megnyíltak az akták, nagyon megnőtt a szememben. Ebben a közegben, pártonkívüliként hárult a technikai részletek kidolgozása a Kupa Mihály vezette adóreform titkárságra. Misi eredetileg nem volt adószakértő, költségvetésis volt, de azt gondolom, makroszinten sokat tanultunk tőle. Úgy tudtuk, időnként hatalmas vitái voltak a politikusokkal, de egész jól bírta. Nagyon hamar megtanulta, amit kell, és szerintem jól vezényelte le a dolgokat, bár persze a döntések nem az ő szintjén történtek. De volt egy jó alaptulajdonsága, amit nagyon tudott, hogy kiállt esténként a Híradó után, és elmondta, hogy igen kérem, ezután adózni kell majd. Sokkal hálátlanabb feladat volt, mint most. Nem a különböző lózungokkal dobálódzott, hanem elmondta, hogy kérem szépen, bajban van az ország, adózni kell. Érdekes módon azzal, hogy a stílusa ilyen volt, nagyon népszerű lett.

Az akkori politikai közegben sok hithű kommunista nézte nagyon rossz szemmel, mi történik, valóban sok kompromisszumot kellett kötni, hogy egyáltalán lehessen reform. Ennek dacára az akkor felállított adórendszer alapjaiban ma is jó, bár sikerült túlbonyolítani. Szerintem nem indokolja semmi, hogy az utóbbi négy évben 11 új adónemet vezettek be.

Békesi László
a Horn-kormány pénzügy-minisztere
Mondják meg maguk, akik értenek hozzá, hogy mit csináljunk; aztán majd mi eldöntjük, hogy csináljuk vagy sem – ezzel a kéréssel fordultak a gazdasági szakemberekhez a politikai vezetés ortodoxai, miután megértették, hogy veszélyben a szocializmus alaptörvénye, az életszínvonal szakadatlan, folyamatos emelkedése. Ez a szükség indította el a gazdasági reformokat, a teljes magyar ár-, bér- és adórendszer átalakítását is.

Az előkészületek a politikai berendezkedés stabil állapota mellett zajlottak: miközben Grósz Károly akkori miniszterelnök tartotta a politikai védernyőt, a munkából leginkább Hetényi István pénzügyminiszter, Faluvégi Lajos tervhivatali elnök és Marjai József miniszterelnök-helyettes vette ki a részét. A közvélemény előtt azonban az adóreform egyértelműen Kupa Mihályhoz kötődött. A technikai munka során az összes részletkérdés felszínre jutott, annak volt a legnagyobb áttekintése az egészre, aki az adóreform titkárságot vezette. És mivel ez a Kupa Misi volt, őrá hárult a kommunikáció. Ő volt a szóvivő a mai értelemben. Mindig megvolt benne az a nagyképű vagányság, ami a televíziós szerepléshez nem szokott állami vezetők esetében hiányzott. A habitusa is alkalmassá tette őt arra, hogy a nép úgy ismerje meg, mint az adóreformok apostolát. Az adóreform „trójai falóként” volt az az eszköz, amivel közelíteni lehetett a piaci árakhoz, költségekhez, nyereséghez. Érdekes módon ezt viszonylag könnyen sikerült elfogadtatni mind a politikával, mind a lakossággal. Sokan ismerték már ugyanis az osztrák Mehrwertsteuert, és kialakult az a képzet, hogy ennek átvételétől rendkívül modernek leszünk, úgy nézünk majd ki, mint a Mariahilferstrasse. Szerintem jól sikerült a politikai kommunikáció, annak hangoztatása, hogy az adóreform méltányos és teljesítményösztönző lesz. Eszembe jut egy parlamenti bizottsági vita, ahol hosszasan győzködtem Apró Antalt, az Országgyűlés akkori elnökét az intézkedésekről és következményeikről.

– Miért dolgoznak majd a vállalatok jobban ettől?

– Mert nagyobb lesz a nyereségük, többet fognak beruházni.

– De fognak is?

– Persze, mert nem vesszük el tőlük.

– És az emberekkel mi lesz?

– Többet fognak termelni, több lesz a bér, több lesz az
áru is…

– Több lesz az áru? Na, az nagyon jó, ha több lesz az áru, az nagyon jó. Mondjon még ilyeneket!

Fotók: MTI