Egy tálca dobozos sörrel egyensúlyoz egy pólótrikós, huszonéves srác a délutáni, dél-budai napfényben. Az egyik Fehérvári út környéki munkásszálló bejárata felé igyekszik. Overallos barátja nevetve biztatja, de nem eléggé. Legurul az egyik, majd a másik, a harmadik „árpaleves” ezüsthenger. Miközben üldözik a menekülő söröket, a bejárat előtt hűsölő portás rosszallása ellenére megszólítom a hangosan szitkozódó fiatalokat. A Hankooknál dolgoznak, a „sörakrobata” 2 hónapja, a szobatársa több mint fél éve. Sok a sör, mégsem lesz nagy buli, mert hajnalban, 4 óra 15 perckor indul a gyári busz, hogy a 6 órai kezdésre odaérjenek. Nem könnyű a munka: három műszak, olykor hétvégén is, bruttó 120 ezer forintért, amelyhez havonta még feleennyi jön, a műszakpótlékkal és a túlórával.
„Nagyon jó helyem van, olyan operátorféle a gép mellett; nem kell belehalni a munkába” – mondja egyikük. Szerinte jobb ez a munka, mint a Suzukinál, ahol a haverjai panaszkodnak. Több a fizetés, de a japánok kihajtják a lelküket is. „Igaz, nem túl sok a 120 ezer, de eddig minimálbérért dogoztam; ahhoz képest király” – vigyorog az eredetileg szekszárdi, érettségizett srác, aki az újságban látta az álláshirdetést. „Szekszárdi, és Budapestre jött munkásszállóban lakni, miközben Dunaújváros körülbelül félúton van?” – kérdezem elképedve. „Ugyan, a szállás tök jó, és ingyen van, ahogy a buszozás is” – válaszolja.
A Hankook Tire Magyarország Kft. Dunaújváros határában álló, közigazgatásilag Rácalmáshoz tartozó üzemében 890-en dolgoznak jelenleg. Közülük 450-en két budapesti, illetve egy dunaújvárosi munkásszállón laknak, és a cég költségén utaznak naponta a gyárba. Céges juttatás a napi egyszeri meleg étel, és a közelről bejáróknak a benzinpénz is, mégis nehéz volt munkásokat találni. Az álláshirdetésekre kevesen jelentkeztek, végül az országos toborzóba a munkaerő-kölcsönző cégeket is bevonták. Az utóbbiakhoz felvettek 6 hónap zökkenőmentes munka után kerülhetnek át a Hankook állományába.
Az előző napi kánikula után hűvös a hajnal, amikor a buszok megérkeznek a Fehérvári útra. A járat olyan, mint egy iskolabusz, a felszállók legtöbbjének ez az első – legálisan bejelentett – állása. A Hankook inkább csak huszon-, legfeljebb harmincegynéhány éves dolgozókat vesz fel. Nehéz is volt megtalálni a megfelelő embereket, mert itthon ebben a korosztályban ritka a gumigyártáshoz értő érettségizett. A cég így jobb híján maga neveli ki a munkatársait. A tavaly felvettek zöme, akikkel tanulmányi szerződést is kötöttek, 2–5 hónapos kiképzésen vett részt a Hankook két dél-koreai gyárában és kutató-fejlesztő központjában.
SZABAD A PÁLYA. Mialatt lezötyögnek a 60 kilométerre lévő, alumíniumszürke gumigyárhoz, a többség szendereg. Egyszer csak felbukkan a monumentális, 10 méteres narancssárga-fekete Hankook cégér. Nem csak a gyár új: a buszok egy még be sem fejezett körforgalmi gyűrűn fordulnak rá a bekötőútra. A távolban felsejlenek a dunaújvárosi papírgyár már füstölő kéményei, de a Hankook mintha nem is dolgozna. Füstöt, még gőzoszlopot sem látni, pedig július óta megállás nélkül, a hét minden napján termel a gyár.
A két lépcsőben összesen több mint félmilliárd euróra (mintegy 136 milliárd forintra) tervezett beruházás tavaly nyáron indult, 26 milliárd forintos állami támogatással (ebből 360 milliót tett ki a munkahelyteremtő forrás). Az első lépcső jövőre készül el teljesen. „Akkor 5 millió darab, 2010-re, a második ütem végére pedig már 10 millió darab, személyautókhoz és kishaszon-járművekhez való gumiköpeny készül majd, 90 százalékban az EU piacára; addigra 1508-an dolgoznak majd a gyárban” – sorolja Ludmann László, a Hankook Tire Magyarország nemrég kinevezett „hangja”. A szóvivő a „szabadságát megszakítva” ugrott be tájékoztatni. A posztja friss, mert eredetileg a gumigyár nem is tervezett ilyen beosztást – a politikai és médiatámadások miatt kényszerültek teljes állású kommunikátort alkalmazni. Bányai Tibor humánerőforrás-igazgató, a felső vezetés egyetlen magyar tagja, aki korábban a sajtókapcsolatokat intézte, elutazott szabadságra, hogy kipihenje a szakszervezettel a sajtóban folytatott küzdelmeit.
Megakad a beszélgetés, mert megcsörren a mobilom. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének alelnöke az éteren át idézte fel a gumigyári vita okát. „Késnek a bérek kifizetésével; rosszul, vagy egyáltalán nem számolják el a túlórát; a 6 munkanap majd 2 szünnap munkarend pedig idegen a hazai gyakorlattól” – veszi számba Székely a problémákat. A legfájdalmasabbnak mégis azt tartja, hogy nem fogadják el a bejegyzett gumigyári szakszervezetet. A kirúgástól félő dolgozókat kérdőre vonják, tagjai-e az érdekképviseletnek.
Ludmann Lászlót szemlátomást nem érték készületlenül a vádak. „A munkaidő-nyilvántartási rendszer tökéletesítésével és a belső kommunikáció hatékonyabbá tételével a Hankook Tire Magyarország Kft. az augusztus 10-éig átutalt júliusi fizetéseket pontosan rendezte, ezzel kijavítva a bérszámfejtési rendszerben korábban felmerült problémákat. Augusztus 16-ával pedig az üzem átállt az 5+2-es műszakrendre” – replikázik a szóvivő.
A közlemény ízű mondat magyarázatra szorul. A fizikai dolgozóknak a Hankooknál ugyanis utólag, a tárgyhónapot követő hónap 10-én adják a fizetést, de az irodaiak májusig, a tárgyhó 21-én kapták meg a pénzüket. Azóta egységes lett az utólagos, 10-i fizetésnap, de az átállás nem volt egyszerű.
MÁS VILÁG. „A dunaújvárosi szakszervezettel mi a baj?” – kérdezem. A dél-koreai autóipari szakszervezetek ugyanis olyan harcosak, hogy még a Renault és a Volkswagen dolgozói is megirigyelhetnék. Dél-Koreában, a Hankooknál az alapítás, 1941 óta két szakszervezet is működik, adódik a kérdés, miért nem engedik ugyanezt Magyarországon. „A dél-koreai és a magyar munkakultúra nagyon eltérő” – kezdi egy kicsit messziről Ludmann. Szerinte a lényeg az, hogy az itteni gyárban már az induláskor megalakult az üzemi tanács a dolgozók képviseletére. Leszögezi, hogy „önmagában a szakszervezetekkel nincs is baja a Hankooknak”. Dél-Koreában is mindig meg tudtak egyezni. Bár a cég ellen intézett szakszervezeti támadások miatt kívülről ez másképpen fest, a szóvivő úgy látja, itthon sem elégedetlenek a dolgozók. Ezt azzal támasztja alá, hogy havi alig 3 százalék a fluktuáció, ami új cégnél szerinte jó számnak számít. (Igaz, ha beszorozzuk, ez éves viszonylatban már 36 százalékra jönne ki…)
A munkásszálló előtt lestoppolt „sörbarát” dolgozó előző napi szavai nem mondtak ennek ellent. „Lehet, hogy nem a Hankooktól fogok nyugdíjba menni, de nekem nincs semmi bajom a céggel. Abból szokott balhé lenni, hogy a munkaerő-kölcsönző néha egy héttel később utalja a túlórapénzt és a műszakpótlékot, de én időben megkapom a járandóságomat. Ha nem jön össze egy németországi munka, akkor továbbra is maradok.” De azért úgy véli, „jó hogy van” szakszervezet, még ha ő nem is a tagja.
Ám nem csak a szakszervezettel gyűlt meg a Hankook baja. Hiába ígérte Suh Seung Hwa, a cégcsoport elnöke, hogy az első Ázsián kívüli gyáruk minden uniós előírást teljesítő, ultramodern üzem lesz, a cég a zöldekkel is vitába bonyolódott. Még csak az engedélyezés fázisában volt a gyár, a Levegő Munkacsoport máris arra akarta rábírni a beruházót, hogy eleve ne is használja azokat a magas „poliaromás szénhidrogén, azaz PAH” tartalmú lágyító anyagokat, amelyeket amúgy az EU csak 2010-től tiltott meg az uniós gumigyáraknak. Az éppen a beruházás lázában égő koreai cégvezetők akkor ugyan belementek a megállapodásba, de mint később kiderült, csak részben tudják betartani az önként vállalt korlátozást. Egyelőre marad a PAH, ami miatt a környezetvédők ismét kiásták a csatabárdot. Bár a bíróság – az érvényes uniós szabályok értelmében – nem marasztalta el a gyártót, a viharos egyeztetés folytatódik a Levegő Munkacsoporttal.
Nyerő régió
Eredetileg Szlovákiába telepítette volna első európai autógumi-gyárát a dél-koreai Hankook, de a gazdasági tárca vezetője az ajánlatversenyben olyan támogatást is vállalt, amelyet később nem hagyott jóvá a pozsonyi parlament. Emiatt orrolt meg a Hankook, és fogadta el az addig csak a második helyre sorolt magyarországi javaslatot. Kóka János gazdasági miniszter minden lehetőt „bevetett”, így egy éve le is tették az alapkövet. A cél érdekében a kormány vállalta egyebek között a Dunaújvárosig vezető autópálya, továbbá a városnál új Duna-híd megépítését, és az állam 26 milliárd forint támogatást is adott a beruházáshoz.
A dunaújvárosi befektető-toborzót még a Dunaferr privatizációja előtt határozta el a kormány azért, hogy a vasmű esetleges bezárása esetén is legyenek vállalkozások, amelyek felszívják a felszabaduló munkaerőt. Ám a Dunaferr magánosítása után sem kerültek ki ezrek a helyi munkaerőpiacra, így a gumigyár letelepedésekor éppenséggel az országos átlagnál kevesebben vártak állásra a térségben. A dunaújvárosiak így is sokat nyertek a Hankook betelepedésével, hiszen Rácalmás önkormányzati testületével megállapodva 65:35 arányban osztozik a város és a falu az iparűzésiadó-bevételen, amely már az első teljes termelési évben is több százmillió forint. A gyár már az építés kezdetétől munkát hozott a helyi beszállítóknak, szakiparosoknak.
Pintér Attilla, a Dunaferr-csoporthoz tartozó Dutrade Zrt. kereskedelmi igazgatója, a városi önkormányzat gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere szerint nem csak a város, hanem a régió is nyer a Hankookkal. A termelés felfutásával emelkedik a foglalkoztatottak és a környékre költözők száma, több lesz az önkormányzatok adóbevétele is. További cégek, beszállítók is érkeznek majd a régióba. A Hankook egész Európa ellátását innen akarja megszervezni. Dunaújváros térsége ezáltal – és a beruházás kapcsán megépült Duna-híd és a gyorsabban megvalósult autópálya jóvoltából – a Kecskemét, Székesfehérvár, Győr tengelyben az ország egyik fontos ipari és logisztikai központjává fejlődhet. A környezetvédelmi támadásokkal kapcsolatban a szakember úgy véli, a már itt lévő üzemek sokkal nagyobb „odafigyelést” érdemelnének, mint a modern Hankook gyár.
KULCSKÉRDÉS. Az viszont már a legpesszimistább szemlélőket is meglepte, ahogyan a gyártól alig 6 kilométerre lévő Kulcs község polgárai rátámadtak a koreai cégre. A gyártól autóval alig 5 percre, a Duna partján fekszik a település, amely a már messziről látható szélerőműről híres; a Hankook-affér is e létesítményhez kapcsolódik. Sok helybeli ugyanolyan utálattal fogadta az E.ON tulajdonában lévő „csodapropellert”, mint a párizsiak annak idején az Eiffel tornyot. Még ma sincs jogerős végzés abban a két perben, amelyet a „szélerőmű” keltette zaj miatt indítottak a szomszédok. Olyan is akadt, aki azzal vádolta meg a beruházót, hogy a tekintélyes méretű szélkerék miatt döglenek a tyúkjai.
A lustán forgó, háromtollú légcsavart látva, ahogy befordulunk az új kulcsi polgármesteri hivatalhoz, nehéz elhinni, hogy tényleg köze lehet az elhulláshoz. Legutóbb azonban egy másik építkezés miatt kapott hajba a 2400 lelkes, évi 275 millió forintos kasszából gazdálkodó falu apraja-nagyja. A Hankook 6 milliárd forintos beruházási program részeként akart lakóparkot építeni a dolgozók egy részének. Cserébe nemcsak biológiai szennyvíztisztítót, hanem „3 csillagos rekreációs és szórakoztató központot” és tornatermet, közösségi házat, utat létesített volna. A telket nem is az önkormányzattól, hanem egy kft.-től vette volna meg. A lakópark miatt viszont 30 méterrel arrébb kellett volna telepíteni a falu szimbólumává vált szélerőművet.
Stelczer Balázs, a turbinát üzemeltető Emszet Kft. ügyvezető igazgatója ezt másképpen gondolta. Magánemberként népszavazást kért a tervezett „Hankook-város” ellen. A kelleténél kevesebb érvényes aláírás miatt nem lesz ugyan népszavazás, de a támadások miatt szemlátomást megsértődött a koreai cég, és visszamondta a lakópark építését, s más településre tervez egy 500 fős apartman szállót.
Török Zoltán kulcsi jegyző a hivatali szobájának egyik falát elfoglaló térképen mutatja, hol lett volna a lakópark. Nehezen emészti meg az eseményeket. „Nem vagyok a multik híve, de a Hankookot annyit támadták, hogy az már elképesztő.” Az ellenzéknek vörös posztó a cég, mert Kóka János gazdasági miniszterhez kötik a beruházást. A jegyző szerint ezért vádolja a jobboldali sajtó, hogy „nem keresztényi a munkarend”, ha hétvégén is dolgozni kell. Török Zoltán szomorúan tapasztalta, miként borította fel a falu békéjét a politika. „Először 800 borsodi roma betelepítésétől, majd koreai tömegektől, végül szlovák vendégmunkásoktól rettegtek ugyanazok, akik amúgy a határon túli magyarokért aggódnak” – idézi fel a küzdelmet.
Azt még érti, hogy a helyi boltosok féltek a beérkező konkurenciától, de hogy az E.ON tulajdonában lévő szélkerék-üzemeltető „fúrja majd meg” a népszavazási kezdeményezéssel a falu fejlődését ígérő lakópark építését, azt álmában sem gondolta volna. „Magyar betegség; ha valaki egy kicsit ki tud emelkedni a vízből, a többi inkább visszahúzza, megfojtja” – füstölög a jegyző. Az eddig egy fillér hitel nélkül működő kulcsi önkormányzat elszalasztotta a „nagy lehetőséget”. A helyi testületekre nehezedő terhektől így ők sem tudnak szabadulni. Hamarosan dönteni kell, hogy az iskola, az óvoda fenntartását, vagy az infrastruktúra fejlesztését választják, mert a kettőre egyszerre, önerőből nem futja.
„Kiutáltuk a Hankookot, de tudja mit, ha én lennék a koreai, vagy más külföldi befektető, ezek után meggondolnám, hogy hová telepedjek le” – mondja búcsúzóul az új polgármesteri hivatal előtt Török Zoltán. Szavait elfújja a délkeleti szél, amely monoton tekeri a gumigyár felé fordult magányos, újkori „szélmalmot”. A falutól távolodva még sokáig „integet” a némán pörgő szélkerék, de a meg nem épült lakópark, a sportközpont és a szennyvíztisztító már sosem fog látszani…
