Frida Kahlo mexikói festőnő nevét vette fel az egyik leghíresebb amerikai feminista akcionista csoport, a Guerrilla Girls egyik alapítója, aki társaival azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a pionír művésznő nyomdokain lépkedve folytassa a még mindig férfi többségű művészeti élet demokratizálását. A gorilla maszkba bújt csoport 1989-ben tett szert közismertségre „Meztelennek kell lenned ahhoz, hogy bekerülj a Metropolitan múzeumba” című köztéri plakátjával, amelyen azt hirdette, hogy a New York-i múzeumban mindössze az alkotók 5 százaléka nő, míg az aktok 85 százalékán nők pózolnak ruhafosztottan. Az utóbbi években Hollywoodot is célba vették: „anatómiailag korrigálni” akarják az Oscar-díjat, amelynek ítészei szintén elsöprő többségben férfiak.
Frida Kahlo. A különbözõ feminista irányzatok eltérõen interpretálják mûvészetét.
A Guerrilla Girlshöz hasonlóan tömegek tekintettek a feminizmus ikonjaként az önarcképein eltúlzott bozontos szemöldökkel és bajusszal ábrázolt festőnőre a nyolcvanas években. Majd az ezredforduló Amerikájában népszerűsége szinte már hisztériává duzzadt az életéről szóló, Oscar-díjra jelölt film hatására. Abban a befutott mexikói színésznő, Salma Hayek alakítja honfitársnőjét. „Frida egyrészt művész, másrészt olyan karizmatikus személyiség, aki a női léttel kapcsolatos problémák archetípusát jeleníti meg” – boncolgatta a kultusz okait Teresa Franco, a mexikói szépművészeti múzeum igazgatója, amikor június 13-án megnyitotta minden idők legnagyobb Frida Kahlóról szóló kiállítását. A festőnő születésének 100. évfordulójára, július 6-ára készült, mintegy 350 alkotásból álló tárlat Kahlót aktivistaként és értelmiségiként kívánja bemutatni. A festőnő – korát megelőzve – életmódjával és munkásságával olyan modern női témákra hívta fel a figyelmet, mint az identitáskeresés, a nők politikai szerepvállalása és karrierje, vagy a nők elleni erőszak – ezek ma is sarkalatos pontjai az esélyegyenlőségért vívott küzdelemnek.
Magyar szálak
Noha apja, Guillermo Kahlo, azaz Káló Vilmos aradi magyar családból származott, mind ez idáig nem volt Magyarországon egyetlen Frida Kahlo-kép sem. „Sőt az erre az évre tervezett emlékkiállítás is elmarad az Ernst Múzeum és a Műcsarnok összevo-nása miatt” – árulta el Keserü Katalin művé-szettörténész, az Ernst Múzeum volt igazgatója, aki már megkezdte a tárgyalásokat a Szépművészeti Múzeum igazgatójával és a magyarországi mexikói nagykövet-séggel egy esetleges 2010-es kiállítás reményében. Hazánkban a festőnőt a nagyközönség körében a 2002-ben bemutatott Frida című életrajzi ihletésű film tette ismertté, előtte egyetlen könyv sem jelent meg róla magyarul, az Andrea Kattermann-féle monográfia is csak 2003-ben jött ki. Keserü azt is kiemeli, hogy a hazai művészettörténészek csak a kilencvenes évektől folytattak kutatásokat, hogy a nőművészeket beillesszék az egyetemes művészeti kánonba, így nálunk még mindig aránytalanul kevés női művészt ismer a közönség. Ezzel szemben a festő és zenész Nagy Kriszta Tereskova, aki provokatív munkái-
nak köszönhetően tekintélyes médianyilvánosságnak örvend az utóbbi időben, úgy véli, hogy egyenesen divat nőművésznek lenni. Ugyanakkor megerősíti, hogy az emancipáció viszony-lagos sikere ellenére a magyar férfiak számára a túlzott női autonómia még mindig riasztóan hat.
Frida maga azonban nem állt az élére semmilyen női egyenjogúságért vívott mozgalomnak, s férfiruhát is csak azért kezdett viselni egy időben, hogy leplezze gyermekbénulásban deformálódott lábát. Szabadságvágyának, életigenlésének köszönhetően felülemelkedett életveszélyes autóbusz-balesetén, az azt követő mintegy harminc műtéten és nem egy vetélésen. Akkor is teremtőerővé tudta formálni dühét, amikor férje, Diego Rivera, a nála 21 évvel idősebb, szintén világhírű művész rendszeresen hűtlen volt hozzá, majd Frida húgával is viszonyt folytatott. Tehetségét azonban férje is elismerte és támogatta. Egyéniségének erejét mutatja, hogy első mexikói művészként kapott helyet még életében a Louvre gyűjteményében, megkérdőjelezve az addig uralkodó férfiközpontú művészeti kánont.
Nőként egyedülálló módon, Frida Kahlo központi szerepet töltött be a kor értelmiségi köreiben is. A kommunista párt tagjaként főként baloldali nézeteiről vált ismertté. Második születésnapjaként ünnepelte az 1910-es mexikói forradalmat. Számos képén jelentek meg nemzeti, baloldali vagy az amerikai kapitalizmust elítélő politikai szimbólumok. Férjével, akinek legfőbb művészeti témája is a népek lázadása volt, aktív politikai életet élt, és az országban bujkáló Lev Trockijhoz is szoros kapcsolat fűzte. Aktivizmusát olyan komolyan vette, hogy tolószékbe kényszerülve tüntetett a guatemalai politikába beavatkozó CIA ellen, majd Lenin, Mao és Ho apó saját maga által festett képeit nézve hunyta le örökre a szemét.
Pető Andrea szociológus, a Közép-Európai Egyetem docense, aki főként a nőkről való gondolkodást kutatja, úgy véli, napjainkban a különböző feminista irányzatok mind másként interpretálják Frida Kahlo művészetét. „Egyes mozgalmak a művészeti kánon elleni lázadást emelik ki, mások kritikátlan baloldali gyökereit, aktivizmusát ünneplik, megint mások rámutatnak arra, hogy Kahlo a nőiességet a maga ősi minőségében, minden történelmi elem nélkül, statikusan jelenítette meg műveiben.” Ez utóbbit főként a Nancy Chodorow által álláspont feminizmusnak nevezett irányzat érzi sajátjának, amely a két nem közötti leglényegesebb különbséget a biológiai eltérésekben, vagyis a nők életet adó képességében, anyai ösztöneiben látja. A kilencvenes években, amikor Judith Butler bevezette a „gender” fogalmát, Kahlót lázadása és a női identitás keresésének újszerűsége miatt kezdték magasztalni. Ugyanis a gender mozgalom azt vizsgálja, hogy női szerepek milyen társadalmi rendszeren keresztül jönnek létre, és öröklődnek át. Így vált érdekessé például, hogy az indiai anyától és aradi zsidó családban született apától származó Kahlo hogyan „találta ki önmagát”, és vállalta összetett gyökerei ellenére a mexikói népi festőnő szerepét.
A Guerrilla Girls plakátja. Harc a férfi többségû mûvészeti élet demokratizálásáért.
MÁRKANÉV. Ennek a komplex életműnek köszönhető, hogy Frida hírneve túllépett a feminizmus és a mexikói nemzeti művészet határain, hogy a nemzetközi popkultúra részévé váljon. Legelkötelezettebb rajongója, Madonna, az amerikai popdíva elsőként kezdte gyűjteni az akkor még potom 1 millió dollárért fellelhető festményeket. A festőnő márkává nőtte ki magát: alkotásait felhasználva bélyeg készült az Egyesült Államokban, Volvo-reklám a latin-amerikai országokban, nevét tequila és napszemüveg-márka viseli Mexikóban, de szerepelt a Time magazin címlapján is. Alkotásainak értéke az elmúlt húsz évben megtízszereződött az aukciókon, olyan nagyságok mellé emelve munkásságát, mint Picasso vagy Warhol. Nem csoda, hogy leleményes örökösei – testvérének lánya és leányunokája – ma a Frida Kahlo Corporation égisze alatt a festőnő nevét viselő termékek után 2-5 százalékos jutalékot tesznek zsebre. Az El Universel című mexikói lapban megjelent interjú szerint úgy vélik, a baloldali elkötelezettségű Fridát sem zavarná, hogy személyes hangulatú önarcképei kulcstartókon lógnak, amennyiben ezzel munkahelyeket teremtenek.
