Belföld

Török Gábor: Orbán Viktor a magyar politika legnagyobb angolnája

„Ha valami állandó Orbán Viktor politikájában, az éppen a politikához való hozzáállás, az angolnajelleg: mindig megpróbál kicsúszni, új szerepet keresni, túlélni, mást mutatni magáról. Tehát engem egyáltalán nem lepett meg, hogy Orbán Viktor most egy viszonylag nehéz helyzetben sok mindennel próbálkozik. Hadd emlékeztessek arra, hogy 2006-ban a két választási forduló között még a miniszterelnök-jelöltségről is lemondott” – fogalmazott Török Gábor a Törökülés című podcast hetedik részében. A 24 Extra Csúcs-csomagjának előfizetői számára hozzáférhető beszélgetés onnan indult, hogy a kormányfő interjút adott Hont Andrásnak, és oda érkezett meg, hogy a Fidesz azért tartja jelenleg a politikája fókuszában Ukrajnát, mert jelenleg nincs jobb témája.

Orbán Viktorral kapcsolatban az elmúlt hónapokban sok olyan értekezés született, amelyek arról szóltak, hogy varázstalanodott, elindult a lejtőn, és én mindig arra gondoltam ilyenkor: ha végiggondoljuk az elmúlt három évtized tanulságait, akkor arra jutunk – ha már mindig állatokról beszélünk itt –, hogy ő a magyar politikának egy sajátos angolnája vagy tízéletű macskája, aki soha nem adja majd föl

– fogalmazott Török Gábor a 24 Extra Csúcs-csomagjának előfizetői számára elérhető Törökülés aktuális epizódjában.

A politológus, aki havonta egyszer beszélget a műsorban Bita Dániellel és Pető Péterrel, úgy véli, Orbán alkalmazkodóképessége olyan nagy, hogyha ez garantálná a hatalom megtartását, szélsőséges esetben akár a miniszterelnök-jelöltség átengedésére is képes lenne. A politológus szerint ezt a nagy képet érdemes nézni, és ennek egyik eleme az, hogy Orbán interjút adott Hont Andrásnak az Öt YouTube-csatornán.

Amiből az látszik, hogy a bizonytalanná vált fideszeseket is igyekeznek megszólítani, akik jó eséllyel nem vagy nem kizárólag fideszes médiát fogyasztanak, ehhez keresnek és találnak – Török megítélése szerint – jó eszközöket. Ugyanakkor ezeknek az új megoldásoknak az alkalmazása szerinte arra utal, hogy bajban van a Fidesz, hiszen ellenkező esetben nem kísérletezne olyan eszközökkel, amelyeket korábban nem kellett használnia a választási győzelem eléréséhez.

A politikai elemző rámutatott, az orbáni módszertan megértéséhez érdemes tudni, hogy a lényege az:

semmilyen szabály nincs.

Azaz mindent érdemes kipróbálni, hátha lesz olyan eszköz, amelyik működik. Ebből az is következik, hogy nagyon sok meglepetés várható még a következő időszakban – amennyiben tényleg bajban van a Fidesz, amire az említett interjúban és a pilisvörösvári fórumán maga Orbán is utalt.

Török szerint fontos, hogy most a szokottól nagyon eltérő a kihívó, mert ő is a Fidesz-világban szocializálódott.

A magyar politika legnagyobb angolnája Orbán Viktor. Őt nem lehet túlnőni ebben a kérdésben. Azt majd az idő eldönti, hogy Magyar Péter mennyire tudja ezeket a képességeket magáénak tudni, de az biztos, hogy politikai szocializációja a Fideszben történt meg. Számára ezek a minták adottak. (…) Szerintem Magyar Péter sikerének nagyon fontos eleme az, hogy ebből a szempontból ő nagyon fideszes, azaz ezeket a politikai szabályokat ugyanúgy ismeri, a nem politikai szabályokat pedig nagyon könnyen fölrúgja.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy Kollár Kinga kijelentése, amelyre a Fidesz kampányt épít, milyen súlyú ügy. Török szerint ezek az ilyen politikai bombák „nem fölrobbannak vagy nem robbannak fel, hanem van egy Richter-skálájuk”, amin érdemes ezeket mérni. A tiszás EP-képviselője a Fidesznek használ, a Tisza Pártnak árt, ez nem kérdés. Ugyanakkor szerinte az ügynek nagyon sok olyan eleme van, ami miatt csak korlátozott erejű robbanást tud okozni. A kormánypártnak nyilván sokkal jobb lett volna, ha ezt Magyar Péter mondja ugyanezt, ha vagy ha más témában hangzik el, mert az uniós támogatások ügye visszafordítható a Fideszre.

Beszélgettünk arról is, hogy mindemellett miért Ukrajna és a szomszédos ország esetleges uniós csatlakozása került a kormánypárt politikájának fókuszába.

Kapcsolódó
Ha nagyon vad dolgot kell mondani, Orbán Viktor a miniszterelnök-jelöltségről is képes lehet lemondani a hatalom megtartásáért
Ha valóban rossz a Fidesz helyzete, nagyon sok meglepetés várhat ránk: a 24. óra előtti percben is megkísérlik a fordítást, a dolgok átalakítását. Ebben az esetben fel kell készülni lépésre, akár teljesen unortodox dolgokra is – mondta Török Gábor a 24 Extra exkluzivitást garantáló, a Csúcs-csomag előfizetői számára elérhető műsorában, a Törökülésben, amelyben a politológus Bita Dániellel és Pető Péterrel beszélget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik