Amagyar történelem egyik visszatérő eleme az ütemtévesztés, a fáziskésés, a globális folyamatokkal való aszinkronitás, elcsúszottság. Államalapító királyunk, Szent István jó érzékkel és szerencsés kézzel választott a lehetséges globális erőterek közül. Azóta viszont fájdalmasan sokszor jellemezte a magyar geopolitikai célokat az elkésettség. Akkor és azokkal kötöttünk szövetségeket, akikkel és amikor már nem kellett volna. Olyan teljesítendő prioritásokat állapítottunk meg, amelyek felett már a célkitűzés pillanatában eljárt az idő.
Korunkban a társadalmi, gazdasági siker egyik legfontosabb tényezője a globalizáció viszonyaihoz való alkalmazkodás, e korszak egyik legfontosabb változása pedig Kína gazdasági és politikai felemelkedése. Az újra megerősödő „Középső Birodalommal” szemben azonban nem csak a kereskedelmi passzívuma nagy Magyarországnak – alapvető, nemzeti érdekünk, hogy leküzdjük a hazai közbeszédben Kínát illetően tapasztalható, aggasztó információs és tudáshiányt.
Ki kellene használni, hogy Budapestet a nagyobb kínai vállalkozások már most Európa Hongkongjának tartják. Fotó: Reuters
A kínai gazdaság a Teng Hsziao-ping hatalomra kerülése után megindult nyitási politika óta elképesztő utat járt be. Az elmúlt közel harminc esztendőben mutatott évi több mint 9 százalékos átlagos növekedés eredményeként a kínai gazdaság 2006-ban a globális GDP 15 százalékát termelte meg – szemben az Európai Unió 21, illetve az Egyesült Államok 20 százalékával -, és ez az arány várhatóan tovább fog emelkedni. Kína a XXI. századra a világ egyik legfontosabb befektetési célpontja is lett, miközben a kínai vállalatok külföldi befektetései is nagymértékben növekednek.
KONFUCIÁNUS KAPITALIZMUS. Soha nem fogjuk azonban megérteni Kínát, ha kizárólag a gazdasági mutatókra koncentrálunk, vagy csak analógiákat keresünk más kultúrákkal. Kína ugyanis nem egy új birodalomként tekint magára, hanem, helyre tolva a „kizökkent időt”, magától értetődő pozícióját foglalná el a globális civilizációs rendben. A tradíció ereje nemcsak a technológia és a gazdasági öntudat tekintetében lényeges, de szellemi, ideológiai értelemben is egy több ezer éves hagyomány újjáéledésének vagyunk a tanúi. A konfuciánus etikát sokan a kínai kapitalizmus talapzatának tartják, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan Max Weber leírta a protestáns etika és a nyugati kapitalizmus kapcsolatát. Az iránytű, a papír és a könyvnyomtatás felfedezésének országában ismét feléledőben van a vállalkozó kedv és a társadalmi innováció képessége.
Magatartásával és kezdeményezéseivel a Nyugat maga is befolyásolja, hogy Kína milyen utat követ majd a világpolitikában és a globális gazdaságban. Ma még nem lehet megmondani, hogy az ázsiai ország újabb „Nagy Ugrása” a digitális világba hová vezet – egyelőre csak az elrugaszkodás utáni sebességet látjuk. Annyi bizonyos, hogy Kína a XXI. században megkerülhetetlen globális szereplő lesz, sőt már ma is az. E szuperhatalom nemzetközi karaktere az interakciókban alakul majd ki. Ez az, amit szem előtt tartottak az Európai Bizottság és az uniós tagországok vezetői is, amikor meghatározták Kína-stratégiájukat.
Az EU Kínával kapcsolatos jelenleg is érvényes stratégiájának alapdokumentuma egy minden területre kiterjedő Partnerségi és Együttműködési Egyezmény, amely 2007 elejével lépett életbe. Ennek egyik központi problémája a növekvő európai export ellenére egyre nagyobb deficitet mutató kereskedelmi mérleg. Az uniós cselekvési terv célja azonban, rácáfolva esetleges megérzéseinkre, korántsem a kapuk bezárása a kínai áruk előtt. Éppen ellenkezőleg, a doktrína szerint tovább kell mélyíteni a kereskedelmi együttműködést, meg kell találni az európai export erősítésének, valamint a kínai piacok megnyitásának lehetőségeit. Ennek már ma is láthatóak bizonyos eredményei: amíg a Kínába irányuló európai kivitel 1996 és 2005 között megháromszorozódott, addig a szolgáltatások exportja a hatszorosára nőtt, mutatva, hogy Európa hol kapja vissza a feldolgozóipar egyes ágazataiban elszenvedett veszteségek ellenértékét.
Az olcsó és nagy tömegben rendelkezésre álló munkaerő hatalmas előny Kína számára, így az EU-nak nem is szabad vele ezen a fronton versenyeznie. E helyett a fejlett technológiájú, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő termékekre és szolgáltatásokra való szakosodás Európa legfontosabb, ha nem az egyetlen lehetősége e téren. Fejleszteni kell az oktatást, a kutatási bázist, illetve át kell alakítani ezek állami támogatását, hogy rugalmas piacok és munkaerő-állomány alakulhasson ki.
MIT TEHET MAGYARORSZÁG? Bár az utóbbi években hazánk részéről is voltak – és vannak ma is – diplomáciai kezdeményezések Kínával kapcsolatban, e lépések alapján nem körvonalazódik egy világos és határozott stratégia. Magyarország többet tud tenni, mint jelenleg, leginkább az országstratégia kialakítása kapcsán, azaz végiggondolva azt, hogy melyek a fő prioritásaink, és ezeket milyen intézményeken keresztül tudjuk megvalósítani. Kiváló, de nem kihasznált adottságunk, hogy nagyon jó kapcsolataink voltak Kínával a rendszerváltás előtti évtizedekben. Rengeteg személyes kapcsolat maradt fenn ebből az időszakból, amelyek ápolása révén kis befektetéssel is szorosabbra fűzhető az együttműködés.
A stratégia másik fontos eleme lehet európai helyismeretünk: Magyarország összekötő kapocs lehet Európában a kínai és más ázsiai befektetők számára. Jobban ki kellene használni, hogy a magyar fővárost a nagyobb kínai vállalkozások már most Európa Hongkongjának tartják. Erre ráerősítve Budapest és Magyarország a régió, sőt, az egész kontinens áruelosztó központja is lehetne.
Magyar kormányhivatalnokok és külkereskedők gyakran panaszkodnak arra, hogy a hazai kis- és középvállalkozások által nyújtott ipari és agrártermékek volumene a kínai felek számára értelmezhetetlenül kicsi. Az együttműködést elsősorban nem ezeken a területeken, hanem a posztindusztriális korszakváltás nyomán előálló tudásintenzív gazdaságban kell keresnünk. A know-how és az innováció transzferje, a közös kutatás-fejlesztési projektek, valamint a környezetvédelmi és információs-kommunikációs technológiai együttműködés területén találhatjuk meg a kitörési pontokat. Mindezt figyelembe véve a jövő egyik nagy, csak évtizedes távlatokban megválaszolható kérdése, hogy a már meglévő kezdeményezések nyomán kirajzolódik-e egy új, nemzetstratégiai prioritás, vagy Magyarország elmulasztja, hogy helyesen reagáljon a globális átrendeződésekre.
A kínai naptár szerint most – 2008 februárjáig – az Arany Disznó éve van; ez csak 60 évente ismétlődik. Azt tartják, aki ebben a jegyben születik, annak különösen szerencsés élete lesz. Ideális év lenne ez egy új magyar Kína-stratégia – sőt, Ázsia-stratégia – megszületésére.
