Gazdaság

Nanomosoly

Több mint húsz éve használatos a három karakterből álló mosolygó arcra emlékeztető smiley az elektronikus levelezésben. Azóta persze felbukkant már sms-ekben, sőt a kézírásban is.

Amerikai molekuláris biológusok – nanotechnológiai tudásukat demonstrálandó – most DNS molekulákból hoztak létre smiley-t; 50 millió darab nanoméretű karaktert készítettek, amelyek egyenként ezerszer kisebbek a hajszál átmérőjénél.


Nanomosoly 1

Az anyagcsere-folyamatok mozgatórugója, irányítója az információt hordozó DNS. E molekula kettős spiráljának szálai egymáshoz kapcsolódó építőegységekből állnak össze. És ahogyan az az élő sejtekben is történik, a láncszerű nukleinsav molekula enzimekkel mesterségesen is hasítható, így szerkezete átrendezhető. Ismerve tehát az építőegységek kapcsolódásának szabályait, a DNS-ből enzimek segítségével tetszőleges alakú, nanoméretű testecskék állíthatók elő. Ezekből pedig a kutatók szerint idővel akár molekuláris számítógépek, vagy az erekben keringő apró gyógyító robotok is készülhetnek.

A parányi smiley-k ezt a lehetőséget mutatják be kézzelfoghatóan. A képződményeket gyártó csoport vezetője, a California Institute of Technology (Caltech) kutatója, Paul Rothemund először számítógéppel tervezte meg a csupán 100 nanométeres nagyságú alkotást; a képecske kialakításához szükséges molekulák építőegységeket, és azok sorrendjét a komputer számította ki. Ez alapján automatizált DNS-szintézissel sikerült egyszerű laboratóriumi eljárással elkészíteni a parányokat. A Caltech egyéb ábrákat is létrehozott az emotikonok mellett: készült még hópehely minta és csillag alakzat is – a kutatók most az Egyesült Államok térképén dolgoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik