Gazdaság

Kiberkéz

Egyre jobb protézisekkel pótolják az elvesztett végtagokat az orvosok, akik e szerkezetek fejlesztése során általában két nagy problémacsoporttal szembesülnek.

A művégtagnak egyrészt tökéletesen működő, nagyon precíz mozgásokra alkalmas mechanikát kell tartalmaznia, másrészt engedelmeskednie kell használója akaratának. A pisai Scuola Superiore Sant’Anna kutatói most mindkét követelménynek megfelelő robotkezet állítottak elő: ez, amellett, hogy rendkívül finom mozdulatokra képes, egyenesen gazdája agyával áll majd összeköttetésben, és, akárcsak a valódi végtag, onnan fogadja a manipulálására vonatkozó parancsokat. Mi több – s ez teszi egyedülállóvá -, tapintási érzetek kialakítására is alkalmas lesz.


Kiberkéz 1

Kezek. Egyre életszerûbben.

A Cyberhand nevű bionikus eszköz működéséhez szükséges mikroprocesszort, valamint az akkumulátort használója könyökére erősítenék. A kezet mozgató elektródák is ide, a karban meglévő, és a központi idegrendszerből „motoros” parancsokat szállító idegekre csatlakoznak majd. A beteg így akár tanulás nélkül is használhatná a műkezet, és annak ujjait. Ahhoz azonban, hogy az eszköz teljes finommozgási potenciálját is kihasználhassa, érezni is szükséges. Márpedig e kéz ujjai szenzorként viselkednek; az ezekből kiinduló elektródák a kísérletek tanúsága szerint képesek a szintén a karban lévő, az agy felé ingerületet szállító érző idegpályák stimulálására, azaz, a végtag gazdája érez. A kéz – bár egyelőre komputerrel irányítva – máris képes arra, hogy törékeny tárgyakat, például egy kávéscsészét, vagy egy tojást kíméletesen ragadjon meg. A fejlesztők hamarosan több beteg bevonásával tesztelik a Cyberhandet, amelynek külsején is finomítanak majd – a fémkarmok helyett a bőrt utánzó szilikonkesztyűvel bevont, ám mégis mozgékony ujjakat készítenek. A kutatók szerint a szerkezet akár öt éven belül forgalomba kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik