– Ön fogja vezetni a Világgazdasági Fórum jövő heti davosi csúcstalálkozóján azt a kerekasztal-beszélgetést, amely azt boncolgatja, hogy a természeti katasztrófákhoz milyen üzleti kockázatot kötődnek. Ilyen fontos lett ez a téma?
– Még ha nem is beszélünk nagy természeti katasztrófákról, általános jelenség, hogy a vállalati vezetők ma sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek a kockázatok kezelésére, mint korábban. Ez természetesen a mi szakmánkban is lecsapódik, egyre több kockázatelemzéshez kapcsolódó feladatot kapunk az ügyfeleinktől. Ez nem nagy újdonság, de az például már igen, hogy mondjuk a HSBC svájci pénzintézet globális forgatókönyvet dolgoz ki a madárinfluenza és hasonló járványok esetére.
Paul J. Ostling, az Ernst & Young működési igazgatója.
Nálunk, az Ernst & Youngnál is létezik egy speciális csapat, amely a természeti katasztrófák várható üzleti hatásaira próbálja előre felkészíteni a céget. Öt évvel ezelőtt ez egyáltalán nem volt jellemző, tehát valami megváltozott, a természeti katasztrófák a nagyvállalatoknál bekerültek a legfontosabb kockázati tényezők közé. A davosi program erre a változásra reagál. Láttuk, hogy például az ázsiai cunami milyen pusztítást végzett, és a borzasztó emberi áldozatok felmérése után ma már azt is elemezzük, milyen hatalmas volt a gazdasági kár. Amikor több neves cégvezetővel és a Világgazdasági Fórum képviselőivel arról gondolkodtunk, melyek legyenek az idei találkozó fő témái, az ilyen kockázatok kezelése egyértelműen elvitte a pálmát.
PAUL J. OSTLING
A Fordham egyetem matematika és filozófia szakán, illetve annak jogi karán szerezte diplomáit.
1976 óta különböző beosztásokban dolgozik az Ernst & Youngnál, 1982-ben lett a cég partnere, 1985-től emberi erőforrás igazgatója, 1995-től pedig globális szintű partnere.
2001-ben aktív részt vállalt az Ernst & Young Global nevű szervezet létrehozá-sában, majd annak működési igazgatójá-vá nevezték ki.
Nős, három gyermek édesapja.
– Az Ernst & Young még a kérdéses törvény elfogadása előtt, 2000-ben eladta a tanácsadó üzletágát, ezzel mintegy elébe menve a tanácsadás és a könyvvizsgálat kötelező szétválasztásának. Az ezt előíró törvényre 50 év múlva nem úgy tekintünk majd, mint egy piaci földrengésre, hanem mint egy természetes következményre. Szükség volt a nagyobb fokú szabályozottságra. Az Egyesült Államokban a tőkepiacok nagy gazdasági előnyt biztosítanak, ezért ezt akár erős kézzel is védeni kell, ez teljesen logikus. Amikor az Enron, a WorldCom és a hasonló ügyek ezt a gazdasági előnyt veszélyeztették, a törvényhozás reakciója teljesen természetes volt. Úgy gondolom, jót tett ez a törvény a szakmánknak, nagyobb önismeretre késztette a szereplőket, és arra ösztökélt, hogy a szolgáltatásunk minőségét javítsuk. Nem véletlen egyébként, hogy Amerikán kívül is hasonló szabályozásokat vezettek be. Ezek mind a tevékenységünk átláthatóságát, végső soron a minőség javulását célozzák. Ezekkel lehet a befektetők bizalmát helyreállítani, illetve megtartani.
– Itt van például az Európai Unió úgynevezett nyolcas irányelve, amely harmonizálná az európai szakmai szabványokat. El tudja képzelni, hogy ez sikerülhet, miközben országonként eltérnek a hagyományok és a törvényi háttér? Ez egy álom, vagy lehet belőle valóság?
– Ennek muszáj valósággá válnia. Szeretjük állandóan a konvergencia szót használni, általában a könyvvizsgálat elveinek és szabályainak harmonizációjáról beszélünk. Én egy harmadik szempontot is legalább ennyire fontosnak tartok: a hatóságok működésének harmonizációját.
AZ ERNST & YOUNG
A négy legnagyobb globális könyvvizs-gáló társaság egyike, árbevétel és ügyfél-kör alapján egyaránt a világ második legnagyobb cége a szakmában.
140 országban mint-egy 106 ezer alkal-mazottat foglalkoztat.
A 2005-ös árbevétele 16,9 milliárd dollár volt; forgalmának mintegy 30 százaléka a globális cégek megrendeléseiből származik.
A cég 1986-ban alapította az azóta rangossá vált, az „Év üzletembere” díjat, amelyet jelenleg 35 országban ítél oda. Most vasárnap Magyarországon Demján Sándor vehette át az elismerést.
– Természetesen ugyanilyen globális cég a négy nagy vezető könyvvizsgáló társaság, köztük az Ernst & Young is. Ön szerint lehet-e a piacnak ez a felső szegmense ennél is koncentráltabb, vagy további konszolidáció már nem valószínű?
– Ebben a kérdésben a személyes véleményem és a cég üzleti álláspontja tökéletesen megegyezik, vagyis borzasztó lenne, ha a nagyok száma háromra szűkülne. Ahhoz, hogy a világ legnagyobb cégeinek igényeit ki tudjuk elégíteni, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy mi is nagyok legyünk. Évente több százmillió dollárt kell befektetnünk az embereink képzésébe, hogy megfeleljünk a globális vállalatok elvárásainak. Mindenre kiterjedő szolgáltatást kérnek tőlünk állandóan magas minőségen, ezt másképpen nem lehet elérni. Gondoljon bele, hogy a globális vállalkozások bevétele gyakran nagyobb, mint egyes országok nemzeti összterméke. Emlékszünk, hogy az Enron-botrány után, az Arthur Andersen megszűnésével lettünk öt helyett négyen, de ez nem csak az Enron miatt történt így, hanem azért is, mert csak a megfelelő mérettel és minőséggel egyaránt rendelkezők tudnak alkalmazkodni ehhez a globalizációs folyamathoz. Az ötszereplős piac szerintem jó volt, még a négyszereplős is rendben van, de a három már problémás lenne.