Ez nem személyes, ez szigorúan üzlet – akár a Keresztapa című filmben szereplő Mike Corleone e mondata is vezérelhette az energetikai ipar egyik vezető gyártóját, az ABB-t, amikor úgy döntött: feladja magát és társait a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), bevallva, hogy éveken át tagja volt egy, a hazai piacon is aktív kartellnek. Az ABB nem-csak bejelentette a tiltott csoportosulást, hanem bizonyítékokat is átadott a GVH-nak, ezek pedig elégségesnek bizonyultak a jogsértés megállapításához.
BŰNBÁNÁSMÓD. Aligha férhet hozzá kétség, hogy az ABB-t anyagi érdekek vezérelték a kartellben való részvételre, utóvégre az efféle tiltott „bandázás” lényege a bevételek növelése. Oly módon, hogy a kartelltagok árakat és kvótákat szabnak meg, összejátszanak a tendereken, egymás ajánlatait ismerve pályáznak, és ezzel a kooperációval gyakorlatilag kiiktatják a tendereztetés lényegi elemét, az árcsökkentő hatást. Mindennek a levét a megrendelő, végső soron pedig a fogyasztó issza meg. Ám ugyanígy az anyagiak, egészen pontosan a súlyos büntetés elkerülése játszhat közre az omerta (a hallgatás) megszegésében, utóvégre a kartellben való részvételük tényét, illetve annak bizonyítékait önként feltáró vállalatok akár teljes bűnbocsánatban is reménykedhetnek. A kimondottan kartellek leleplezésére kitalált „engedékenységi politika” azon alapul, hogy a versenykorlátozó – ennek megfelelően jobbára titkos – megállapodásoknak lehetnek olyan aláírói, akik információkat szolgáltatnak a GVH-nak a kartell létezéséről, a működéséről, azon túl persze, hogy részvételüket megszüntetik. Az együttműködést a bírság mérséklésével, esetleg teljes elengedésével honorálja a GVH, már amennyiben a „pentito” (azaz a bűnbánó kartelltag) valóban érdemi információkat szállított. Olyanokat, amelyeknek korábban a versenyhivatal nem volt birtokában – ennél kevesebbért legfeljebb a büntetése mérséklésére számíthat a cég (lásd a Vádalku című keretes írást).
Vádalku
A kartellben részt vevő vállalkozással szemben a kiszabható bírság teljes összegét elengedi a GVH, amennyiben az engedékenységi kérelmet benyújtó vállalkozás elsőként szolgáltat olyan információkat és bizonyítékokat a versenyhivatal számára nem ismert kartellről, amelyek alapján a vizsgálat megindítható. A bírság elengedését remélheti az a társaság is, amely a GVH által már megindított eljárásban elsőként szolgáltat olyan új bizonyítékokat és információkat, amelyek alapján a jogsértés megállapítható. Persze csak akkor, ha a benyújtás időpontjában a GVH nem rendelkezik elegendő bizonyítékkal a jogsértés megállapításához. Csökkenhet a bírság, ha a vállalkozás ugyan nem elsőként szolgáltat döntő bizonyítékot a GVH-nak, ám az egyértelműen túlmutat a hivatal birtokában lévő többi bizonyítékokon.
A GVH versenytanácsának 2005. december 22-én meghozott határozata csupán az első csapás a gázszigetelésű nagyfeszültségű elekt-romos kapcsolóberendezések piacán másfél évtizede tiltott módon tömörülőkre. Azon túlmenően, hogy a testület – az ABB bejelentése nyomán – összesen 702 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, az uniós társhatóságokat és az Európai Bizottságot is értesítette a mintegy tizenöt éven keresztül működő nemzetközi megállapodásról (utóbbit egyébiránt az ABB hasonló célzattal már szintén megkereste, így az ügyben most Brüsszel is vizsgálódik). A titkos paktumot kilenc európai és öt japán vállalkozás írta alá még 1988-ban, felosztva az említett termékek világméretű piacát, hogy valamivel később az európai résztvevők külön szerződésben rögzítsék az elosztás konkrét mechanizmusát, vagyis az egyes vállalkozásoknak juttatandó kvótákat az öreg kontinensen. A GVH vizsgálata arra derített fényt, hogy 1991 és 2004 között több mint egytucat magyarországi projekt esetében egyeztettek e titkos megállapodások szerint a felek, mi több, a hivatal talált olyan beruházást is, amelyet bizonyíthatóan fel is osztottak egymás között a kartelltagok.
MÉRLEGEN. A 702 millió forintos verseny-felügyeleti bírság nem egyenletesen oszlik meg az érintettek között. Az Alstomot 440 millió, , a VA Techet 159, a Siemenst 80, az Arevát pedig 23 millió forintra büntette a GVH. Az egyes összegek a kartellben való részvétel időtartamát tükrözik. A Siemens esetében azt is, hogy a cég 1999-ben kilépett a kartellből, ezért az ezt megelőző időszakban kifejtett versenykorlátozó magatartása a hatályos magyar versenytörvény szerint elévült. A helyzetet bonyolítja, hogy az érintett cégek körében időközben tulajdoni átrendeződések zajlottak, egyes üzletágak gazdát cseréltek, vagy megszűntek. Az Alstom kartellben közvetlenül részes T&D nevű üzletágát például 2004 elején vette át az Areva, így – a GVH megítélése szerint – utóbbit is felelősség terhelte a kartell működéséért a vásárlást követő rövid időszakban. Az Alstom nem kapott még hivatalos értesítést a döntésről, ilyenformán a cégnél nem tudtak érdemben nyilatkozni. Azt azonban közölték: az érintett üzletág értékesítése miatt sem dokumentumaik, sem információik nincsenek a kérdéses ügyekről már jó ideje. Úgy tűnik, megfogadták Mike Corleone egy másik tanácsát: ne kérdezz üzletről, Kay!
Neelie Kroes. A versenyügyi biztos támadásba lendült.
Zsákbafutás
Rossz hónapként vonul be 2005 novembere a műanyagipari zsákok gyártóinak krónikáiba: kartellezés miatt az Európai Bizottság mintegy 290 millió euró bírsággal sújtott 16 társaságot. A 70 milliárd forintot is meghaladó összeg fényes bizonyítéka annak, hogy a testület elkötelezett az összekacsintások leleplezésében; a döntést követően Neelie Kroes versenyügyi biztos is ebben a szellemben nyilatkozott: „A kartellek a legrosszabb versenykorlátozó magatartások. Az ilyen, a piacgazdaság alapjait veszélyeztető, és a fogyasztókat sértő magatartást tanúsító vállalkozásokat megfelelő módon fogom büntetni. Egyértelművé kívánom tenni vezetőik számára, hogy az ilyen magatartások elfogadhatatlanok.” A pentito szerepét a fenti esetben a British Polythene Industries vállalta magára, a cég a vádalkuban bizonyítékok egész sorát szállította, amelyek igazolták: több esetben akár 20 évre is szóló titkos megállapodások révén a kartelltagok felosztották egymás között a benelux, a francia, a német és a spanyol piacot, az eladási áraikat pedig rögzítették.
