Gazdaság

Folyamatos mozgásban

A közép- és kelet-európai országok jól képzett, termelékeny munkaerejükkel, technológiai tudásukkal jó alapot adnak a General Electric (GE) exportjához, ugyanakkor a szükséges infrastrukturális fejlesztések okán vevők is lehetnek a cég technológiájára - mondta a Figyelőnek adott exkluzív interjújában Jeffrey Immelt, a GE vezérigazgatója, igazgatóságának elnöke.


Folyamatos mozgásban 1

– Peruban letartóztatási parancsot adtak ki Ön és a GE további 24 munkatársa ellen augusztusban, mert egy helyi üzletember szerint megszegték a vele kötött szerződést. Ennyire veszedelmes lenne egy nagy nemzetközi céget irányítani?

– Ez egészen rendkívüli eset volt. Bárhova megyünk, szívesen látnak bennünket, és jó kapcsolatban vagyunk a helyiekkel.

– Mint nálunk is, ahová most az egészségügyi üzletág központjának új épületét jött felavatni. Vagy más célja is van az útnak?

– Számottevő a magyarországi jelenlétünk, egyik üzletágunk európai központja itt van. Ez jó alkalom, hogy találkozzam az itteniekkel, annál is inkább, mert már majdnem két éve, hogy utoljára itt jártam.

– Tehát rendszeresen eljön ide ezentúl is?

JEFFREY IMMELT

• Ha más nem is, bátor – írta az Economist Jeffrey Immeltről, amikor bejelentették: 2001 végén ő veszi át a stafétabotot a GE legendás vezetőjétől, Jack Welchtől. Kétségtelen, hogy nem könnyű a menedzsment gurunak tartott Welch nyomába lépni: 19 éves irányítása alatt a cég részvényárfolyama a 62-szeresére nőtt. Immelt naponta szembetalálkozik Welch örökségével, nemcsak részvényesi elvárások és újságírói kérdések formájában, de például úgy is, hogy a cég híres crotonville-i továbbképzési központja immár Welch nevét viseli. A Nikkei Business Magazine-nak Immelt el is mondta, nem látja értelmét annak, hogy Welchhez hasonlítgassa magát, nem a múlttal foglalkozik, hanem azzal, hogy az idők szavának megfelelő döntéseket hozzon.
• Vannak közös vonásai elődjével; mindketten jól képzettek, szeretik az embereket és szeretnek tanulni, ám vezérigazgatóvá válásuk háttere különböző. Welch például vegyészmérnökként védte meg PhD fokozatát, s gyárigazgató volt az első komoly vezetői beosztása, míg Immelt alkalmazott matematikát hallgatott, mielőtt MBA-t szerzett volna a Harvardon, s értékesítési területen dolgozott. Vezérigazgatói kinevezése előtt az orvosi műszerek divíziót vezette, amely 12 milliárd dolláros árbevételével az iparág vezető szereplője.
• Az „idők szavát” a környezetvédelem jelenti az immár 22 éve a GE-nél szolgáló 49 éves Immelt számára: 2005 májusában meghirdette az Ecomagination programot, amely a környezetvédelmi technológiákat helyezi előtérbe. A cég saját szennyezőanyag-kibocsátását az elkövetkező hét évben 1 százalékkal kívánja csökkenteni, miközben a program nélkül 40 százalékkal nőtt volna. Ugyanakkor a „zöld” berendezések eladásából származó tavalyi 10 milliárd dolláros bevételt 2010-re meg akarja duplázni.
• A családjában felesége és lánya mellett „kisebbségben” lévő Immelt kuratóriumi tagja a nők egyenlő esélyeiért dolgozó Catalyst, és a New York-i szegénység enyhítését célul kitűző Robin Hood civil szervezetnek.

– Igen, nagyjából minden második évben. Hiszen Magyarország fontos hely számunkra, egy kicsit a GE otthona.

– A GE üzletágai igencsak szerteágazóak és egymástól különbözőek. Mi tartja egy cégben mondjuk a televíziózást a repülőgép-hajtóművekkel?

– Számos üzletágunknak közösek a vonásai. Ha az infrastruktúra-üzletágakat, például a repülőgép-hajtóműveket, a vasutat, az energetikát, az olaj- és gázipari berendezéseket nézzük, akkor ezekben van közös technológia, és hasonló, magas fokú műszaki ismeretekre van hozzájuk szükség. A pénzügyi szolgáltatások gyökere is közös. A 77 százaléka annak, amit csinálunk, egymásra lefordítható. Ugyanakkor keményen dolgozunk azon, hogy egységes legyen a cég, közösek a tréningek, a pénzügyi, az emberi erőforrás rendszer.

– Májusban útjára indították az Ecomagination programot, amely a zöld technológiákra fókuszál, abból kiindulva, hogy ezek iránt növekszik a kereslet. Ön akkor kijelentette, hogy a szigorú európai környezetvédelmi szabályok versenyelőnyt jelentenek az itteni cégeknek, mert kikényszerítik a technológiai fejlesztéseket. Nemrég viszont a Eurochambers – az európai kereskedelmi- és iparkamarák szövetsége – tiltakozott az európai környezetvédelmi szabályozás bürokratikus volta miatt. Akkor most kinek van igaza?

– Két különböző dologról van szó. Az EU kimondta, hogy az energia 10 százalékát megújuló forrásból kell megtermelni. Ez ösztönzést adott a szélerőműveknek, a biomassza-üzletnek, tehát az innovációnak. Ettől függetlenül lehet a szabályozás bürokratikus, mint ahogy sok területen, például a foglalkoztatásban is az.

– A GE nemrég beleegyezett abba, hogy elkezdje megtisztítani a Hudson folyót az ott lerakódott PCB-szennyezéstől. Ezt a 30 éve betiltott vegyi anyagot korábban a transzformátor-gyártásban használták, és a folyóba öntötték. Vajon ez a példa is a szeme előtt lebegett az Ecomagination kitalálásakor?

– Az Ecomagination a máról szól, a PCB-szennyezés pedig már ötven éve történt.

– De ha most környezetbarát módon dolgoznak, akkor fél évszázad múlva nem érhetik a céget ilyen kellemetlen meglepetések.

– A jövő mindig hoz meglepetéseket. Bármilyen cégről elmondható, hogy ha már megvan százéves, akkor biztos rosszul is csinált valamit. Ötven év múlva a Google-ra is azt mondja majd valaki, hogy nem így kellett volna. A tudomány fejlődésével a régi dolgok átértékelődnek.

– Az Ecomagination program nyilván az egyik hajtóereje a növekedésnek, mely téren Ön azt a célt tűzte ki, hogy felvásárlások nélkül, organikus módon érje el a 8 százalékot, szemben a korábbi 5 százalékos tempóval. A teljes növekedés már most kétszámjegyű. De ezen belül az organikus bővülés eléri-e már a 8 százalékot?

– Az elmúlt egy évben már elérte, bár nem minden negyedévben, hiszen ez a gazdaság ciklusaitól is függ. Azt akarjuk, hogy képesekké váljunk hosszú távon ilyen ütemű fejlődésre, s ezt már kezdjük is elérni, és úgy látom, fenn is tudjuk tartani.

– Mi mással kívánja még elősegíteni a növekedést?

A General Electric

GLOBÁLIS AN
• Több mint 100 országban van jelen • Több mint 300 ezer embert foglalkoztat • Mintegy 5 millió részvényese van • Árbevétele 2004-ben 152,4 milliárd dollár volt, ennek 47 százaléka az Egyesült Államokon kívülről származott • Nyeresége 2004-ben 16,6 milliárd dollárt tett ki • K+F kiadásai 2004-ben 3,1 milliárd dollárra rúgtak • Az egyetlen vállalat, amely ma is szerepel a Dow Jones indexben annak 1896-os létrehozása óta • „ A világ leginkább csodált cége” címet kapta a Fortune magazin 2005-ös listáján • A Financial Times 2004-ben már hetedszer választotta „ A világ leginkább tisztelt vállalatának”

M AGY ARORSZÁGON
• 1989-ben jelent meg a Tungsram privatizációjával, ebből nőtt ki a GE Hungary Rt. l Több mint 15 ezer alkalmazottja van • Több mint 1,1 milliárd dollárt fektetett be eddig nálunk • Fényforrás-, illetve fényforrásalkatrész-gyá­ra van Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán, Zalaegerszegen, Vácon • Budapesten gépgyára is van, míg Ózdon energetikai kismegszakítókat állít elő • Veresegyházán repülőgép-­hajtóművek alkatrészeit javítja, illetve gázturbina-alkatrészeket gyárt • Egészségügyi üzletága közép- és kelet-európai értékesítési és szerviz központot működtet, készülék- és szoftverfejlesztést végez Budaörsön • Consumer&Industrial üzletágának európai üzleti központja Budapesten működik • 1995-ben megvette a Budapest Bank 23 százalékát, majd részesedését 2004-re 99,68 százalékra növelte l Európai vevőszolgálati központot működtet Budapesten • 2005-ben a GE Hungary Rt. kapta „ Az év legjobb TOP 200 vállalata” Figyelő-díjat

– Technológiával, ügyfélközpontúsággal, globalizációval, innovációval, de az értékesítéssel és a marketinggel is.

– A GE korábban nem volt marketingorientált. Az Amerikai Kereskedelmi Kamarában tartott előadása után valaki meg is jegyezte, hogy már gyerekkorában is ugyanezt a GE logót látta.

– A marketing pozícionálja a GE-t mind a fogyasztók, mind a vállalati ügyfelek szemében, tehát a növekedés e nélkül nem képzelhető el.

– Vagyis többet is fognak rá költeni?

– Már most is sokat költünk rá, de a növekedés szempontjából fontos területek közül a legnagyobb büdzsével, több mint 5 milliárd dollárral a kutatás-fejlesztés bír.

– Marketing szempontból is jó ötlet volt, hogy a GE biztonsági rendszert adományozott a magyar korona őrzéséhez a Parlamentben, hiszen a biztonsági technológiákat is stratégiai fontosságúnak tartják. Miért?

– Egyre nagyobb az emberek igénye a biztonságra, például a terrorizmus miatt, de azért is, mert mind többen költöznek városokba. Ez a terület tehát növekedés előtt áll.

– Milyen szerepet játszhat Közép- és Kelet-Európa a GE stratégiájának megvalósításában?

– Az infrastruktúra fejlesztéséhez nagyban hozzájárulhatnak a technológiáink. Például az egészségügyben, az energetikában, a közlekedésben hatalmas beruházásokra van szükség. Ezek az országok az exporthoz is jó alapot adnak, hiszen megfelelően képzett, termelékeny munkaerővel rendelkeznek, s megvan a szükséges technológiai tudás is. Ez szerencsés kombináció a jövőbeni növekedéshez.

– A GE júliusra 6 üzletágba szervezte át korábbi 11 üzletágát. Szeptemberben aztán azt írta a Financial Times, hogy a GE a régi ipari üzletágak átszervezésére, esetleg néhánynak az eladására készül. Átszervezésből tehát sohasem elég?

– Folyamatos a szervezet mozgása annak érdekében, hogy ki tudjuk használni a tehetségünket, hogy a szervezetet irányíthatóbbá, átláthatóbbá, ügyfél-orientáltabbá és hatékonyabbá tegyük. Ennek megfelelően az említett tudósítás nem is számolt be semmiféle új bejelentésről, egyszerűen csak arról, amit folyamatosan csinálunk.

– A GE a médiában is erős pozíciókkal rendelkezik, több más befektetés mellett e csoporté az NBC televízió és a Universal stúdió. Hogy látja a média jövőjét a digitális korszakban, különös tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban jövőre megszűnik az analóg műsorsugárzás?

– A szórakoztatás új formái alakulhatnak ki, s a hirdetők közvetlenebbül, célzottan juthatnak el a fogyasztókhoz, miközben a nézők is sokkal inkább válogathatnak majd, mint ma. Ez az az iparág, amelyet a technológia fejlődése valóban magával ragad. De a tartalomnak, vagyis a jó műsoroknak, show-knak mindig lesz értékük. Sőt, egyre értékesebbek lesznek, mert az emberek megválaszthatják, mit néznek a mobiltelefonjukon, a számítógépükön vagy a tévékészülékükön.

Új budaörsi központ

A GE Healthcare Jeffrey Immelt által a múlt héten felavatott új közép- és kelet-európai központjába, Budaörsre az üzletág eddig négy budapesti helyszínen dolgozó tervezési, gyártási, kereskedelmi és vevőszolgálati szervezetei költöznek, kiegészülve a bio-tudományok részlegével. A több mint 200 dolgozó fele fejlesztéssel foglalkozik. A 11 millió dollár értékű projekthez a magyar állam 1,6 millió dollár támogatással járult hozzá.

– Ön felügyelőbizottsági tagja a Catalyst civil szervezetnek, amely azért dolgozik, hogy a nők több lehetőséget kapjanak az üzleti életben. Egyik kutatásuk a Fortune 500 cégek körében például kimutatta, hogy erős korreláció van a cégek pénzügyi teljesítménye és aközött, hogy hány nő kap helyet a felső vezetésben. Tesz-e Ön valami újat a GE-n belül a nők előrejutása érdekében, vagy úgy gondolja, hogy elég a több éve működő Women’s Network is, amely éppen ezt szolgálja?

– A Women’s Network hatékonyan segít a nőknek olyan dolgokban, mint például, hogy mentort találjanak. Mi támogatjuk a diverzitást: az újonnan felvettek fele nő. A vezetők teljesítményét annak alapján is értékelem, hogy mennyire segítik elő a diverzitást a saját szervezetükben. Bármit teszünk, abban a nők részt vesznek, ott vannak az értekezleteken, az akvizícióknál, prezentációkat tartanak és így tovább, tehát részt kapnak a vezetésből. Folyamatosan, napról napra javulunk, de mindig lehetünk még jobbak.


Folyamatos mozgásban 2

– Önnek már az apja is a GE-nél dolgozott. Mit jelentett ez a karrierjében? Volt-e esetleg olyan időszak, amikor mindketten a cégnél voltak?

– Sosem dolgoztunk együtt, s nem is az apám miatt jöttem a GE-hez. Egyszerűen csak egy jó céghez akartam kerülni, amikor elvégeztem az üzleti iskolát, s ez történetesen az a vállalat lett, amelyiknél az apám is dolgozott. De mert GE-s családban nőttem fel, ismerős volt számomra a cég, hiszen például apám a konyhaasztalnál mesélt arról, ki a jó főnök, és ki a rossz. Az így kialakult „rokonság” volt az, ami alapot adott a karrieremhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik