Ébenfekete borító, gyásztáviratra emlékeztető ezüst felirat – mindez nem hagy kétséget afelől, hogy a háromlemezes mű egy koporsós misét, egy ministránsokkal és siratóasszonyokkal kiegészült halotti szertartást, és egy halottas kalácsos, házi pálinkás tort tartalmaz. A gyászmunka ideje pedig 69+76+75 perc. Ennyi idő elég a sírkő megrendeléséhez, a megsüllyedt sír földdel való feltöltéséhez, és az árvácskák kiültetéséhez.
A B-Sides & Rarities nem egy vidám album, annak ellenére nem az, hogy a második lemez a What a Wonderful World című klasszikus átiratával indul. Az igaz, hogy a fekete díszdobozos tasakról a nagyi naftalin szagú, fekete lakkretikülje juthat eszünkbe, amit csak a temetések idején vett magához, de a helyzet azért mégsem ennyire siralmas. Valóban vannak embert próbáló, kísérletezős, Cave korábbi, krízis-rock zenekarának nyilvános megkorbácsoltatásokra emlékeztető felvételek, de az 56 számot tartalmazó három lemez felvételeiből össze tudnánk állítani egy olyan 15 számos albumot, amely Cave legjobb lemezei között foglalna helyet.
A jórészt kislemezek B-oldalain és filmzene albumokon szereplő retrospektív ritkaságok olyan briliáns kompozíciókat (Little Empty Boat) emelkedett tradicionális dalokat (The Willow Garden, Knoxville Girl) és klasszikus Cave-szerzemények átiratait (Where the Wild Roses Grow, The Mercy Seat) tartalmazzák, amelyek nélkül nem lenne teljes a kép a popkultúra egyik legnagyobb formátumú előadójáról.
Cave szubkulturális extravaganciája, flörtjei a poppal, az ausztrál countryval és a szépirodalommal azt mutatják meg, hogy a tánczene legnagyobb prédikátora az underground reneszánsz művésze, akinek nem derogál az X-akták vagy éppen a Sikoly 3 filmzene albumokon való szereplés.
OK, a Thats what Jazz is to Me kakofón dzsesszét csak az öngyilkosság szakszerű kivitelezéséhez ajánljuk, de a többi dal remek társ lehet régi bútoraink és fali óráink restaurálásakor, vagy éppen az ősnyomtatványaink között talált térképek felkasírozásakor.
