Milyen legyen az új magyar adópolitika? Kövesse a szlovák, román, ukrán és orosz adóreformokat, amelyek radikálisan csökkentették az adókulcsokat, és látványosan egyszerűsítették az adózással kapcsolatos bürokráciát? Harmonizálja a magyar adórendszert az EU-15-ök adórendszerével? Vegye alapul az angolszász adórendszereket, amelyek a fejlett EU-tagállamokhoz képest alacsonyabb adókkal működnek? Nézze meg, merre fejlődött és miért a magyar adórendszer, és erősítse a jó vonásokat, egyúttal lenyesegetve az adóevolúció túlzásait?
Keresztúthoz érkeztünk, el kell dönteni, hogy merre menjen a magyar adórendszer átalakítása. Ehhez iránytű kell: a közteherviselést, a társadalmi igazságosságot vagy a versenyképességet állítsuk-e az adópolitika középpontjába? Választani kell, mert a három szempont három eltérő iránytűt kínál. A választást befolyásolja a magyar társadalom értékrendje – milyen adórendszert fogad el, vagy utasít vissza -, a versenytársak adópolitikája, valamint az államháztartás kiadási szerkezete és nagysága. 
MATOLCSY GYÖRGY közgazdász, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere
HÁRMAS CÉLKITŰZÉS. Azt gondolom, hogy világosan és következetesen a versenyképesség iránytűjét kell választanunk. A közteherviselés fogalma olyan mértékben alakult át a XXI. század elejére, hogy már értelmetlen ezt adórendszeren belül követni. A társadalmi igazságosság értékeit is az adórendszeren kívül érdemes képviselni, például a munkához, a tudáshoz, az egészséghez és a lehetőségekhez való hozzáférés kiterjesztésével. Ha már van iránytű, három cél egyidejű elérését érdemes magunk elé tűzni: az egyszerűséget, a stabilitást és a kisebb adóterhelést. Legfontosabb az egyszerűség, mert a mainál nagyságrendileg kisebb bürokráciával működő adózás stabilabb és kiszámíthatóbb is egyben. A kisebb adóterhelés választása az angolszász, valamint a közép-európai és balti kistigrisek adórendszerének választását jelenti. Ezzel tudatosan lemondunk az EU-15-ök adórendszeréhez való további harmonizálásról. Lemondunk a GDP 40-50 százaléka közötti adóterhelésről, amit a skandináv, francia, belga, német, osztrák és olasz adópolitika követ, és áttérünk a GDP 30 százaléka körüli terhelésre, amerre a litván, lett, szlovák, ír és észt szisztéma mutat. Vállaljuk, hogy a GDP-arányos közvetett – forgalmat és fogyasztást terhelő – adók csökkennek, a mai 15 százalékról (az EU-15-ök átlaga 14 százalék) a szlovák 12 százalékos szint közelébe. Ezen belül vállaljuk, hogy a GDP-arányos áfabevételek valamivel magasabbak (8 százalék körüliek) lesznek, mint a mai EU-15-ök átlagosan 7 százalékos szintje, ami növeli a bevételek biztonságát.
Végrehajtjuk továbbá a közvetlen – jövedelmeket terhelő – adók jelentős csökkentését, és a mai 10 százalék feletti szintről az új tagállamok 8 százalék körüli szintjére mérsékeljük a közvetlen adók GDP-arányos súlyát. Ezen belül a mai mintegy 8 százalékos szintről az új tagállamok 5 százalékos szintjére visszük le a személyi jövedelemadó GDP- arányos mértékét, miközben az EU-15-öknél ez 10 százalék felett van. Megszüntetjük a magyar adórendszer legnagyobb feszültségét, így jókorát vágunk a munkaadókat terhelő társadalombiztosítási járulékon. Az EU-15-ök munkaadóit GDP-arányosan 7 százalék körüli tb-járulék terheli, az új tagállamok munkaadóit 8 százalék körüli, szemben a magyarok 10 százalék feletti terhével.
Lépni kell a járulékterhek másik feszültséget keltő pontján is: növelni kell a munkavállalók terhelését, de nem a járulék mértékének emelésével, hanem az azt fizető kör szélesítésével. Ma a magyar munkavállalók GDP-arányos tb-terhe 2,3 százalék, szemben az EU-15-ök 4 százalékával és az új tagállamok 5 százalékával; az eltérés döntő oka a kirívóan szűk járulékfizető kör. Érdemes fenntartani a társasági adó GDP-arányos 2,4 százalékos szintjét, ami megegyezik az EU-25-ök vonatkozó átlagával.
HIÁNYZÓ DÖNTÉSEK. Ezeket a döntéseket az adóreform elején szükséges meghozni, mert innen mehetünk tovább az adómértékek, a leírások és az adóbevallás egyszerűsítése felé. Az adóreform-bizottságban elkészült számítások sokfajta adópolitikára alkalmasak, de égetően hiányoznak az iránytűre, a célokra és az adópolitikára vonatkozó döntések. Jó dolog, hogy végre közösen gondolkodik az üzleti élet és a kormány, ám ahhoz, hogy ne csupán kommunikációs lufi legyen belőle, a keresztúton felvetődő kérdésekre válaszolni kell.
