Lehetett valaki akármilyen sikeres zenész a szocializmusban, a rendszerváltozás után sokan szembesültek azzal, hogy pusztán az alkotói-előadói tevékenyiségükből nem tudnak majd megélni. A korai „kényszervállalkozók” közül Sztevanovity Dusán úgy oldotta meg a problémát, hogy dalszövegíróként, szerzőként továbbra is a Szerzői Jogvédő Egyesületen keresztül, a megfelelő adók levonása után veszi fel a honoráriumát, míg egyébirányú tevékenységeire 1990-ben – Presser Gáborral társulva – létrehozta a LocoMusic Kft.-t. 
„A szerzői lét ma még nehezebb, mint annak idején volt, hiszen a sikerek gazdasági hasznát egy zsugorodó piacon a többnyire pénzügyi befektetőkként gondolkodó kiadók és kereskedelmi tévék fölözik le” – mondja Dusán, márpedig neki kétszeresen is tudnia kell ezt, hiszen a Presser „Picivel” indított vállalkozásuk eredetileg zeneműkiadásra alakult. A hátteréhez tartozik ugyanakkor, hogy Dusán „civilben” kerek tíz esztendőt húzott le a Magyar Televízió dramaturgiáján, magyarán adott volt, hogy amikor erre lehetőség nyílt, külső beszállítóként televíziós műsorokat készítsen egykori munkáltatója számára. Ilyen volt például az a kortárs magyar zenéből válogatott, hatvan epizódból álló műsorfolyam, a Kis esti zene is, amelyben – Kurtág Györgytől Eötvös Péterig és Kocsis Zoltántól az Amadinda Ütőegyüttesig – a legjobb szerzőket, előadókat mutatták be. „Üzletileg ez nem volt valódi siker, de ez elsősorban az én hibám, hiszen – vallja be Dusán – rendezőként jobban figyeltem a produkció színvonalára, mint vállalkozóként a költségvetési szempontokra.” Az utóbbit már csak azért sem volt ajánlatos elhanyagolnia, mert olykor egész nagyzenekarokat, hatalmas technikai személyzetet kellett mozgósítani egy-egy negyvenperces felvétel elkészítéséhez. Mindez pusztán kapcsolati tőkéből akkor sem lett volna megoldható, ám a LocoMusic két tulajdonosának sikerült megszereznie a Postabank támogatását a sorozathoz, amely egyébként az 1998-as – profiltisztítást célzó – szétválást követően a Presser Gábor tulajdonában lévő LocoVox Kft. birtokába került.
REKLÁM-MŰVÉSZFILM. A közös időszak igazán termő oldala a reklámfilm-készítés lett. Az igazi aranykor mintegy három évig tartott, egészen addig, míg a nagy külföldi reklámcégek is észbe nem kaptak. „Pici” írta a zenéket, és a Metró zenekaros korában még csak segédoperatőrködő, majd később a tévés szamárlétrát végigjáró Dusán rendezte filmmé a közösen kitalált ötletet. „Nem tudtam hozzászokni ahhoz, hogy filmkészítőként egy vagyok azok közül, akik sorban állnak stúdióért, felszerelésért, hogy sarkukban a következő rendezővel elvégezhessék a munkájukat” – meséli Dusán. Ekkor határozta el, hogy felépíti azt a csúcstechnológiával ellátott stúdiót, amelybe az elmúlt évek minden nyereségét visszaforgatta. A „magam ura” érzés azonban ismét nem lehetett felhőtlen, hiszen egy alapvetően alkotó szellemiségű embernek a kreatív munka mellett immár tárgyalásokkal, pályázatírással, céges pénzügyekkel, illetve a reklámfilmek megrendezésével egyszerre kellett foglalkoznia.
Az idén 60 éves cégtulajdonos saját vezetői hiányosságai között elsőként említi, hogy nem tudja igazán jól leosztani a feladatokat – ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy amikor megpróbálkozott ezzel, rendre kudarcot vallott. Mint mondja, a „jó időben jó helyen lenni” effektus és egy nagy adag szerencse kellett ahhoz, hogy kitörjön ebből a mókuskerékből. Azt, hogy ma már megválogathatja, milyen munkákat vállal el, és melyeket utasít vissza, annak a néhány nagy megrendelőnek köszönheti, akik a multinacionális reklámcégek megjelenése után is kitartottak mellette. Az ING biztosító, illetve annak jogelődje, a Nationale-Nederlanden például a LocoFilmnél találta meg azt a fajta másságot, amely jócskán eltért az amerikai típusú, harsány reklámtevékenységtől. „Megengedték nekem azt a luxust, hogy reklámfilmet csinálhassak Leonardo festményeiből, Sztravinszkij zenéjéből és Shakespeare-idézetekből” – idézi fel az azóta is töretlen partnerkapcsolat kezdetét. Az időközben – többek között sí-barátsággá „fajult” üzleti kapcsolat másik résztvevője, Bordás György, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója szerint „elmebajig becsületes” partnere az általa is kedvelt slágerek finom szellemiségét mentette át a reklám műfajába. „Egyik fő elvem, hogy bízom a munkatársaim kreativitásában, úgymond, hagyom futni a lovakat. Ami Dusán esetében többszörösen is bejött” – teszi hozzá.
Sztevanovity Dusán
•60 éves, Belgrádban született. A Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karát elhagyva 1966-ban a zenész pályát választotta. 1971-ig a Metró együttes gitárosa és szövegírója volt. Ezt követően tévés forgatókönyveket írt, majd 1973-tól 1983-ig az MTV dramaturgjaként, illetve szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozott. A Padlás című színpadi műve 15 éve a Vígszínház leglátogatottabb előadása.
•Több nagysikerű lemezalbum (LGT, Katona Klári, illetve Zorán) dalszövegírása mellett 1990-ben Presser Gáborral megalapította a LocoMusic Kft.-t, amely televíziós műsorokat, illetve reklámfilmeket gyártott. Kettejük barátságos szétválása után 1998-tól a LocoFilm Kft. tulajdonosaként ugyanezt a profilt viszi tovább. Tavaly bő 350 millió forintos forgalmat ért el.
•Fia zenész, lánya gazdasági főiskolára jár, ám színésznői ambíciókat is dédelget. Dusán hajnalonként a közeli erdőbe jár futni. Amikor csak teheti, járja a világot a családdal.
Adódna a lehetőség, hogy szintén zenész fia, Krisztián vigye tovább a céget, aki saját együttese klipjeit is a stúdióban készítette, és magabiztosan mozog a számítógépes grafika és a vágás terén. Ám Dusán úgy látja, fia legalább annyira szeretne távol maradni az üzleti ügyektől, mint nemritkán ő maga. Kellemetlen tapasztalata, hogy már akkor is bajba került, amikor eltávolodott az általa ismertnek tekinthető területtől – többek között elég sokat veszített mind ez idáig egyetlen tőzsdei ügyletén. Komoly tétel volt a 25, illetve 12 százalékos áfával terhelt tevékenységek áfa-egységesítésének időszaka is, amikor egyes beszállítói után neki kellett kifizetni a 13 százalékos különbséget. S megtalálták egykori „barátok” is, akikről később bebizonyosodott, hogy fantomcégek soha el nem készülő projektjeibe rántották bele a LocoFilmet.
MINDENT MAGA. A rossz tapasztalatok miatt választott óvatosság jegyében az oktatófilm- és klipgyártással, illetve rendezvényszervezéssel, konferenciák szcenikai „levezénylésével” is foglalkozó cég – bár technikailag képes lenne rá – következetesen távol maradt a nagyok uralta és rendkívüli módon terjesztésfüggő lemezkiadói tevékenységtől. Viszont elég erősnek érzi már magát ahhoz, hogy belevágjon egy tévéknek eladható, értékmentő, vagy -teremtő, például a magyar műszaki és technikai értékeket feltérképező filmsorozatba. Az egykori villamosmérnök-hallgató érdeklődése teljesen érthető, mi több, ez a háttér jól kamatozott a stúdió építésénél is. „Sajnos, van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy az utolsó szögig szeretem mindenen rajta tartani a szemem” – vallja meg önkritikusan. Ez az attitűd vezeti akkor is, amikor az interneten böngészve kutatja a stúdióberendezések újabb és újabb verzióit.
Ennek köszönhető, hogy a négy esztendeje elkészült, százmilliós értéket képviselő stúdióban néhány hete már dolgoznak – Közép-Európában elsőként – egy olyan videó utómunka szoftverrel, amely egyebek közt a Harry Potter látványvilágát volt képes elővarázsolni. A közel 30 millió forintos beruházást Dusán annak ellenére hajtotta végre, hogy elmondása szerint ezen a terepen nem lehet egy évnél hoszszabb távra tervezni. Viszonyításul azért megemlíti, hogy bár lehet egymillió forintból is reklámfilmet készíteni, a legjobb alkotások akár 30-40 milliójába is kerülhetnek az igényes megrendelőnek. „Minthogy akkor is zavarba jövök, ha borravalót kell adnom, számos olyan pályázaton el sem indulok, ahol köztudottan honorálni kell valamilyen módon, hogy megbíztak bennem” – jegyzi meg. Ez persze egyet jelent számára az üzleti lehetőségek beszűkülésével.
