Valóságos dicshimnuszt zengett a hazai gazdaságról a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, az alapkamat 11,5-ről 11,0 százalékra csökkentéséről meghozott hétfői döntése indoklásaképpen. A „globális és regionális pénzügyi piacokon az utóbbi hónapokban kedvező folyamatok bontakoztak ki” – olvashatjuk, mintha nem is döntenének egyre-másra csúcsot a kőolajárak, s mintha a lengyeleknél minden a legnagyobb rendben menne, és nem kényszerülnének ott sorozatos kamatemelésre. A „hazai infláció az elmúlt hónapokban túljutott a tetőpontján” – állapítják meg, bár ezt már egy hónapja is konstatálták, pedig akkor jottányit sem vágtak az alapkamaton. A májusi 7,6 százalékos rekord-áremelkedés után ugyanis a pénzromlás éves üteme júniusban 7,5, júliusban pedig – a múlt héten közölt adat szerint – 7,2 százalékra mérséklődött. 
INFLÁCIÓS CÉLOK. Decemberre immár elérhetőnek tartják a 6 százalék körüli inflációt (alig térve el a kormány 5,5-6,0 százalékos előrejelzésétől), és ami a fő, a 2005 végére 4 százalékban meghatározott inflációs cél elérését sem gátolja meglátásuk szerint a fél százalékpontos kamatvágás. Feltéve persze, hogy a költségvetési szigor kellő mértékű lesz, és visszafogott bérkiáramlás érvényesül. Az aggódva figyelt bérinflációt is kedvezőbben ítélik meg (e téren szintén már a múlt hónapban is a kedvező fordulat jeleit vélték fölfedezni).
A hangsúlyok változnak, miközben lényegében ugyanaz a tartalmi érvelés, mint volt. Némi túlzással: kezd hasonlítani a hazai technika Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke manővereihez. Ő is optimista nyilatkozatokat tett, és bár a múlt heti, negyed százalékpontos kamatemelést már nem kerülhette el, a piacok ezt úgy értékelték, mintha meg sem történt volna. Tette ezt azzal a hivatalos közleménybe is beiktatott megjegyzéssel, hogy bár az ottani munkaerőpiac gyengeségeket mutat, ezért leginkább az energiaár-emelkedés okolható, miközben a növekedés továbbra is gyorsul. A másfél százalékra emelt irányadó kamatláb már „lefutott” ügy volt, a további emelésektől való félelmeket viszont Greenspan egyelőre (?) eloszlatta.
Annyiban „fejlődik” a magyar jegybanki technika is, hogy kommunikációja egyre „obskúrusabb”, erősödnek benne az emocionális elemek, a racionális érvelés sorai között mind erősebbé válik a „megérzés” hangja. Holott az inflációs célkitűzés három éve meghirdetett rendszere éppen az átláthatóságot, a célkitűzéseknek világosan alárendelt eszközök alkalmazását tűzte zászlajára. A viharos múlt év azonban meggyőzhette Járai Zsigmond elnököt: jobb minél kevesebbet szerepelni és főleg kiteregetni. A monetáris politikában a hirtelen árfolyamváltozások a legveszélyesebbek egy kis ország számára. Ezért mindig meglepetésszerűen kell lépni (ha egyáltalán lépni kell), mégpedig úgy, hogy ez minél kevésbé bolygassa a piacot.
UTÓ-UBORKASZEZON. A kamatvágás időzítését nyilvánvalóan elsősorban ez magyarázza. Augusztus van, de a hétfői volt az utolsó alkalom, közeledik az uborkaszezon vége. A szabadságukról visszajövő pénzemberek már kész tények elé lesznek állítva. (Ez azonban ugyanúgy szólhatott volna egy nagyobb mértékű kamatvágás mellett.) A másik döntő momentum természetesen a forint erősödése és az állampapírhozamok mérséklődése volt – bár ez a folyamat is egy hónapja, a július 19-i tanácsülés előtt indult be. A bankközi piacon már július elején 250 forint közelében jegyezték a forintot az euróval szemben, majd a hónap közepén csöndben át is lépte a tavaly még annyiszor emlegetett határt, sőt a múlt hét elején a magyar valuta átlépett a 248-as küszöbön is. Némi hét végi korrekció után – felerősödtek a hangok, hogy csak negyed százalékos kamatvágás várható, s a híradások szerint a piac is ezt árazta be – hétfőn megint erős forint és csökkenő hozamok jelezték a felfokozott várakozást. A forint a jegybanki bejelentés után sem gyengült.
Az MNB biztosra ment – miután kissé kifárasztotta, „megdolgozta” a piacot. Előzőleg a kamatdöntéssel kapcsolatos várakozások nagymértékben megosztottak voltak, ezt a Reuters felmérése is mutatta. Még azt sem lehetett biztosan tudni, lesz-e kamatvágás – emlékezetes, június végén szigorítást jelentettek be, felhagyva az addigi, lassú lépésekben végrehajtott kamatvágások politikájával. Ám az érvelés, akárcsak a mostani, ellentmondásos volt, és később pedig a változatlanul hagyott kamatok rendre lehűtötték a piac várakozásait. 
A jegybank továbbra is óvatos kamatpolitikát tart szükségesnek. Ezt, mint eddig is, azzal indokolja, hogy az egyensúly helyreállításában bizonytalanságok vannak, a fizetési mérleg hiányának növekedése önmagában (a strukturális háttértől – a fogyasztói kereslettel szemben a beruházások térnyerésétől – függetlenül) is a bizalomvesztés veszélyével jár, az államháztartásban pedig reménye sincs a kormánynak a célul kitűzött egyenleg tartására, ha csak nem szánja rá magát újabb lefaragásokra. Emellett „kellő támogatást élvező” bérmegállapodást szorgalmaznak, amelyek során a partnerek nem az idén átmenetileg megugró áremelkedést, hanem a csökkenő infláció kilátásait veszik figyelembe – a monetáris tanács szerint ez a jövő évi inflációs cél elérésének az egyik legfontosabb feltétele lenne. Mindez, megtoldva számos egyéb kockázattal – amelyek közül a rendkívül magas világpiaci olajárak, a hús és más élelmiszerek hazai árának jelentős emelkedése, az esetleges újabb külföldi kamatemelések a legfontosabbak – méltányolható érvnek tetszik az óvatos (és főként taktikus) jegybanki politika mellett.
Másrészt a kamatszint enyhén szólva igen magas, ebben messze „lepipáljuk” régiónk országait (lásd a grafikont). Ez – hogy mást itt ne említsünk – a pénzügyi stabilitásnak sem tesz jót. Két okból sem: egyrészt megnő a lakosság devizaadóssága, és így a bankrendszer az adóssággal járó árfolyamkockázatot áthárítja az ügyfelekre, másrészt a magas kamatszint miatt jelentős a tisztán spekulatív befektető külföldiek aránya az államadósságot finanszírozó befektetők között, ami továbbra is igen nagy ingadozásokat okozhat. Ez most nem szerepelt a monetáris tanács érvelésében. Pedig a kamatvágás előtt a külföldiek állampapír-vásárlásai jócskán megugrottak, viszont a kezükben levő kötvények átlagos lejárata nem nőtt, vagy inkább tovább csökkent.
A magas kamat természetesen a hazai szereplőkre – a lakosságra, az államháztartásra és a kis- és középvállalkozásokra – ró nagyobb terheket. A csökkentés persze nagy részben a pénzpiac bizalmán is múlik. Ez viszont, mint a jelen kamattörténet is mutatja, ügyes politikával megszerezhető.
